A vörös zombi
Az osztályharc immár férfi és nő között zajlik, a hagyományos család felszámolása is egy régi kommunista törekvés újratöltött változata.
2016. február 25. 16:25

A Szoborparkban egy időben árultak üres konzervdobozt, amelyre az volt ráírva: a kommunizmus utolsó lehelete. És valóban, úgy tűnik, hogy a klasszikus kommunizmus – Észak-Korea zárványától eltekintve – az egész világon lekerült a napirendről.

A maradványok azonban számos területen szívósnak bizonyulnak. A dél-franciaországi Montpellier hírhedt szoborsorozatában helyet kapott Lenin mellett Mao-Ce Tung is. A város szocialista polgármestere néhány éve így védelmezte a szobrokat: „A téren látható szobrok által kifejezett ideológiák a szabadság alapján álltak, bár néhány szobor ennek a törekvésnek a sötétebb oldalát mutatja be”. Állítása szerint a fasizmus és a nácizmus, az más, mert azok tagadták a szabadságot. Az önkényuralmi jelképek megítélésében Nyugaton ugyanígy kettős mérce van, és ugyanígy ott vannak a forgalomban levő Che Guevara pólók. Gondolhatunk a brüsszeli Horn Gyula szoborra, amely az Unió nagyobb dicsőségére az Európai Parlamentet gazdagítja. Ebben az esetben nem volt gond a karhatalmista múlt, viszont egy nagyobb fajsúlyú példával élve, XVI.Benedek pápánál a tizenéveskori – egyébként kötelező – Hitlerjugend tagságot hetekig, hónapokig csemegézte a sajtó „antiklerikális” része. A dolgot groteszk módon a visszájára fordítva, egy másik esetben nemhogy az úttörőség, de még az SZKP tagság sem lett volna feltétlenül baj. Kettős mérce tehát van, kommunistának lenni valahogy még mindig amolyan bocsánatos bűn-féleség, egzotikus kommunistának lenni pedig inkább menő. „Hosszú menetelés” - Magyarországon a közelmúltban politikai mozgalmat sem átallottak így jellemezni. A szélsőbaloldali ’68-as koncepció, a „hosszú menetelés az intézményeken” keresztül nem valamiféle kitaláció volt, hanem nagyon is erősen hatott és a mai napig hatással bír. Az eredeti hosszú menetelés egyébként Mao-Ce Tung ügyes hadmozdulata volt a kínai polgárháborúban, amellyel elkerülte a megsemmisítést 1934-35-ben, és ezzel egyébként a saját mítoszát is megalapozta. A ’68-asok hosszú menetelése tehát egyfajta stratégiai visszavonulás volt a győzelemig, de legalábbis a dominanciáig: beolvadni a környezetbe, úgy tenni, mintha, és közben egy teljesen ellentétes ügyet prédikálni és azért dolgozni. A kádári diktatúrát lehetett hamis tudattal építeni; a szabad világot viszont nem lehet.

Végül is teljesen mindegy, hogy valaki vonalas, szovjet-párti kommunista volt, vagy attól függetlenül intézett kirohanásokat Európa ellen, valamiféle „ellenkultúrára” hivatkozva: mind-mind a nagy gyűlölködő, Marx köpönyegéből bújtak elő. A marxizmus továbbra is él közöttünk. Nem csak azért, mert itt mérgez tudományos, közéleti sztereotípiák formájában, hanem azért is, mert új formákban bukkan elő. Az osztályharc immár férfi és nő között zajlik, a hagyományos család felszámolása is egy régi kommunista törekvés újratöltött változata. Azután itt van a garantált alapjövedelem ötlete, mint a marxi disztópia egyik új megjelenési formája. A politikailag korrekt beszéd, ami megfojtja a szabad vitát. A gazdaság területén a készpénz megszüntetésének ötlete, de akár a „Nagy Testvér figyel téged” jelenség különböző technicista kivitelezései is a szabadság elleni támadás megannyi változatos formája. Mindeközben tőlünk keletre a nyílt szovjet nosztalgia kap állami támogatást.

A kommunizmusban nem csak a fizikai megsemmisítés és a kisemmizés a rettenetes, hanem a lelki, amely ma is erősen érezteti a hatását. Sokkal erősebben, mint ahogyan arról a nagy grúz állambölcselő legcinikusabb pillanataiban álmodni mert volna.

A kommunizmusnak nem lehet megbocsátani.

Máthé Áron

történész

mozgasterblog.hu
megmondó
Ijesztő az a párhuzam, amelyet Montezuma példája kínál. Európa egyes pontjain mai „királyok” rajongva fogadnak idegeneket,
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI