Hende Csaba – magyarhirlap/TT News Agency/TT News Agency via AFP/Caisa Rasmussen
Kedden megérkezett Stockholmba a Hende Csaba vezette magyar parlamenti delegáció. A magyar politikusokat a svéd parlament épületében fogadta Andreas Norlén, svéd házelnök – számolt be a HVG.
„Jó lenne, ha nem hazudnának Magyarországról” – jelentette ki Hende Csaba Stockholmban. Az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke kifejtette azt is: Magyarország mindennek ellenére támogatja a svéd NATO-csatlakozást.
A svéd politikus a parlament honlapján azt írta, hogy a megbeszélés „jó hangulatban telt”, és a svéd NATO-csatlakozás ratifikálásáról volt szó. Ennél bőbeszédűbb volt Hende Csaba, aki nyilatkozott a svéd sajtónak találkozó után. Az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke úgy fogalmazott, hogy elégedett a találkozóval, ami barátságos hangulatban telt.
Támogatjuk Svédország NATO-tagságát” – jelentette ki Hende.
„Magyarországon nincs probléma a jogállamisággal”
Ugyanakkor azt sem felejtette el megemlíteni, hogy a svédek „hazugságokat terjesztenek Magyarországról”, és szükséges lenne a két ország bilaterális kapcsolatain javítani. „Kívánatos lenne, ha svéd politikusok, a kormány képviselői és az Európai Parlament tagjai nem sugalmaznák azt teljesen hazug állításokra alapozva, hogy Magyarországon problémák vannak a jogállamisággal” – tette hozzá.
Amikor egy újságíró megkérdezte, ez azt jelenti-e, hogy Magyarországon valóban nincs probléma a jogállamisággal, az LMBTQ emberek jogaival és a sajtószabadsággal, Hende azt válaszolta, hogy semmi ilyet nem tapasztal, de természetesen bármit meg lehet vitatni.
Arra a következő kérdésre, hogy a svéd politikusok terjesztenek-e hazugságokat Magyarországról, Hende igennel válaszolt.
-
„A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
-
Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
-
Maya Ajmera, a Society for Science elnök-vezérigazgatója a díjátadó ceremónián büszkén vallotta, hogy az ISEF után Los Angelest elhagyva biztos benne, hogy a világ jó kezekben van. A tudomány átformálja a világot, a jelen lévő fiatal tudósok, kutatók pedig ennek a folyamatnak az elengedhetetlen mozgatórugói.
-
A pünkösdszombati esős reggel ellenére az idei búcsús nagymisére is több százezren érkeztek az őket már derűs idővel fogadó Kis- és a Nagy-Somlyó hegy közötti nyeregbe, a Hármashalom-oltár elé a világ minden tájáról.
-
A miniszterelnök-helyettes aláhúzta, hogy a csíksomlyói búcsúba Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról, Délvidékről, az anyaországból, az Egyesült Államokból, mindenhonnan érkeztek magyarok. "Ez megerősít minket magyarságunkban, összetartozásunkban és kereszténységünkben" - összegzett Semjén Zsolt a közös együttlét erejét hangsúlyozva.