Simicskó István – MTI/Botár Gergely

Legnagyobb keresztény ünnepünkön Jézus kereszthalálára és feltámadására emlékezünk, amely által Isten fia önként vállalt küldetését bevégezte, megváltást hozott az emberiség számára a bűnök alól, és a hit halál felett aratott diadalát hozta el. Ez a néhány nap új dimenziót nyitott az emberiség történelmében.

Az ember mindig kereste a kapcsolatot a szellemi világgal, megismerési lehetőségeihez képest tette fel kérdéseit az élet és a halál értelméről és az azt követő létállapotról. Kialakultak a vallások, amelyek talajából kinőtt a kultúra, az a közös alap, amely egy közösséget össze tudott tartani. Természetesen nem minden embertársunk éli meg azonos hitbéli meg­győződésben a passió és a húsvétvasárnapi üres sír misztériu­mát, de a kereszthalál és a feltámadás üzenete, a másokért való nem hiábavaló szolgálat és áldozatvállalás üzenete mindenki számára egyaránt útmutatást jelenthet. Az antik világban a különleges képességekkel felruházott emberistenek és isteni erővel rendelkező tárgyak azonban nem adtak megnyugtató válaszokat az egzisztenciális kérdésekre.

A Biblia tanúsága szerint hosszú évezredek után a zsidó nép ismerte fel először az egy Istent. Sok-sok évszázadnak kellett eltelnie ismét a nagy eseményig, amikor is megszületett a Földre a Megváltó, akinek élete, halála és feltámadása azóta is hitet, reményt, ad az emberiség jelentős részének. A kétezer éve történt esemény felforgatta a korábban kialakult viszonyrendszert. A földi perspektíva helyett megnyitotta az égit, minden ember egyedi és megismételhetetlen voltát hirdette, az egyenlőséget és önzetlenséget hangsúlyozta, és azt a mindent átható szeretetet mutatta meg, amelyre mindannyian vágyunk, amely küszködéseink közepette is reményt és biztonságot ad. Az évente ismétlődő készülődés és ünneplés újra és újra lehetőséget ad arra, hogy kiszakadva a mindennapok zajából figyelmünket az igazán értékes és lényeges dolgokra irányítsuk. Elhagyhatjuk a komfortzónánkat, és segítő kezet nyújthatunk még azoknak is, akik megtévedtek, esetleg szükségtelenül megbántottak másokat. Az elesettek, rászorulók segítése akkor is megváltói magatartás, ha hitünket formalitások nélkül, a magunk módján éljük meg.

A hit, és az abból következő békesség és szeretet megélése napjainkban, a szomszédunkban dúló testvérháború idején nem könnyű feladat. Az emberiség hosszú történelme során mindig is voltak viszályok, acsarkodások, háborúk. Mindig jelen volt az emberi gyarlóság és irigység, ami végül az érvekből kifogyott ember kezébe adta a fegyvert, hogy azzal igazolja vélt vagy valós igazát. Ahol megszűnik egymás megbecsülése, a megegyezésre való törekvés, ott kezdődik a fegyveres harc. Ez mindig fájdalommal és keserűséggel, szenvedéssel és halállal jár. Már több mint egy éve, hogy kitört az orosz–ukrán háború. A szárazföldi összecsapások, tüzérségi támadások és légi csapások sok ezer ártatlan áldozattal jártak, és elindították az életüket féltő menekültek hullámait az Európai Unió keleti határtérsége, köztük hazánk felé. Több millióan kényszerültek elhagyni otthonaikat, sok Kárpátalján élő magyar is.

Keresztény emberként természetesen nem szemlélhetjük közönnyel a szomszédunkban folyó háborút. Az emberi szenvedés megjelenése minden jóérzésű embert arra indít, hogy felebarátjaként segítse a rászorulókat. Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre, hogy menedéket adjon, segítséget nyújtson a háború elől menekülőknek és elviselhetőbbé tegye az Ukrajnában maradtak mindennap­jait. Dupla felelősségünk van ebben, hiszen Kárpátalján komoly létszámú magyar kisebbség él, akikről megkérdőjelezhetetlen feladatunk gondoskodni. Ez az oka, hogy a fegyverszállításokat ellenezzük, hiszen azok csak a további emberáldozatokkal járó háború elnyújtására használhatók, és a katonai konvojok, szállítmányok áthaladása célponttá teszi a fronttól távoli területeket és azok civil lakosságát.

Az ország és a nemzet biztonságát fenyegető kihívással egységesen kell szembenéznünk. Minden fórumon el kell mondanunk és tudatosítanunk kell mindenkiben, hogy a béke az egyetlen megoldás és hogy az ember életénél semmi sem fontosabb. Elítéljük az orosz fél katonai beavatkozását, kiállunk Ukrajna szuverenitása mellett, a háború csak ártatlan emberek szenvedését és a környezet pusztulását hozza. A második világháború után az Európai Unió megálmodói olyan egységet akartak létrehozni, amely egy békés, stabil Európa épülését segíti elő. Úgy tűnik, az unió jelenlegi vezetői ezt a hagyományt, ezt az örökséget eldobták, és felelőtlen politizálásuknak is köszönhető, hogy mára reális veszélye van egy újabb világháború kitörésének.

Ezt mindenképpen el kell kerülni, mert egy újabb világháború esetén nukleáris eszközök is bevetésre kerülhetnek, ezért nem lesznek győztesek. Össze kell fognunk mindazokkal, akik felül tudnak emelkedni pillanatnyi gazdasági és hatalmi érdekeiken, és a béke előmozdításában partnerek tudnak lenni. Brüsszel és az Amerikai Egyesült Államok liberális elitje nem készített eddig béketervet, csak háborús forgatókönyvet.

Mi, kereszténydemokraták a háború kezdetétől tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmazunk, csakúgy mint Vatikán és Izrael. Hisszük és valljuk, hogy ez az egyetlen út, amely azonnal képes a legdrágábbat, az emberéleteket megóvni és lehetőséget adni, hogy a tárgyalóasztalnál újra a diplomáciáé és ne a fegyvereké legyen főszerep.

Húsvét szent ünnepén vegyük észre a párhuzamot e között, valamint Jézus kereszthalála és feltámadása között! A legsötétebb időszakokban is tudatosítsuk magunkban, hogy Isten velünk van és gondot visel ránk! 

Simicskó István, KDNP