Erős nemzeti hadsereg
A miniszter kiemelte: fontos, hogy a megújuló magyar hadseregben az "egyenruhás munkavállalók" helyett a harctevékenységre koncentráló, harcolni tudó hadserege legyen az országnak, amely képes megfelelő, hiteles elrettentő erőt felmutatni.
2023. május 12. 23:24

dehir.hu

A cél az, hogy erős, jól kiképzett, a hagyományait megőrző, de felszerelésében és működésében modern nemzeti haderő jöjjön létre, amely képes a NATO szövetségesi vállalásainak teljesítésére is - erről beszélt a honvédelmi miniszter pénteken Budapesten, a Ludovika Fesztivál szabadegyetemi programján tartott előadásában.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: a NATO, a legrégebbi és legerősebb védelmi szövetségként a tagállamok nemzeti haderőire támaszkodik, ezért is fontos, hogy Magyarországnak jól kiképzett, önálló nemzeti hadereje legyen.
   
Hangsúlyozta: az ukrajnai háború nyomán a NATO keleti szárnyának megerősítéséről döntött, ebben Magyarország fontos szereplő. Hozzátette: Magyarország a béketárgyalások és az azonnali tűzszünet mellett áll ki, de ez egyelőre kisebbségi álláspont. Mint mondta, egyre többen vélik úgy, hogy a háborút nem lehet katonailag megoldani és a diplomáciának kell átvennie a megoldás keresését.
   
A miniszter kiemelte: fontos, hogy a megújuló magyar hadseregben az "egyenruhás munkavállalók" helyett a harctevékenységre koncentráló, harcolni tudó hadserege legyen az országnak, amely képes megfelelő, hiteles elrettentő erőt felmutatni.
   
Ez nem lehetséges a haderő harci szellemének felélesztése nélkül - jelentette ki, hozzátéve, ezt a társadalomnak is támogatnia kell. Mint mondta, fenn kell tartani a párbeszédet a társadalommal, hogy az emberek saját feladatukként tekintsenek a haza fegyveres védelmére.
   
Kiemelte: a hadsereghez csatlakozó fiatalok megfelelő kiképzést, felkészítést kapnak, emellett hangsúlyozta a missziókban való részvétel jelentőségét valamint az új harceljárások és eszközök adaptációjának fontosságát.
   
Elmondta: szeretné, ha a magyar tiszti kar a régi erényekhez visszanyúlva, különleges társadalmi státuszú, felkészültségű, különleges éthoszú, morális tartású és nyelvtudással rendelkező elit társaság lenne és így is tekintene önmagára. A miniszter szerint ez a magyarországi tisztképzés egyik alapvető feladata lesz a jövőben.
   
A haderőfejlesztésről szólva elmondta: az a korábbi terveknek megfelelően zajlik, jelentős eszközcsere van és lesz még a honvédségnél. Kiemelte: a haderőfejlesztés nagyon fontos, de nem a legfontosabb aspektusa az új magyar haderő felépítésének, azt ugyanis az emberi tényezőben látja.
   
A miniszter szólt a "nagy múltú, de elkótyavetyélt" nemzeti védelmi ipar újbóli felépítésének fontosságáról is. Szavai szerint a cél az, hogy önállóan ki tudják szolgálni a haderő igényeit, és így minél kevésbé függjenek a külső beszállítói láncoktól. Kiemelte: az ilyen gyárak közvetlenül hozzájárulnak az adott országrész fejlesztéséhez és a GDP-hez is.
   
Szalay-Bobrovniczky Kristóf elődásában kitért arra is: a haderőfejlesztés során az új eszközök beszerzése mellett kiemelt szerepe van a védelmi innovációnak is.

A miniszter hangsúlyozta a katonai örökség jelentőségét is, mint mondta, a magyar egy régi katonanemzet, a magyar katona "ott állt mindig, kiválóan helytállt". Hozzátette: fel kell ismerni az ebben rejlő tudást, tapasztalatot, és erre építve kell megújítani a hadsereget, átvezetni azt a jövőbe. Úgy vélte, hiába állnak rendelkezésre a legmodernebb eszközök, de ha nincs a katonákban bátorság, nem tudnak erőt meríteni elődeikből, akkor nem lesz erős a hadsereg.  

MTI
Címkék:
  • Zelenszkijnek a végét jelentené – minden szempontból – a béke
    Ukrajna keleti határán egy atomhatalom hadserege sorakozott fel, és állt ott hónapokig, Zelenszkij ekkor csak hergelte Putyint. Mintha akarta volna, hogy elinduljon az orosz támadás. Mintha ez lett volna a – valahonnan kapott – feladata.
  • Továbbra is zéró szinten a hazai klubfutball
    Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
  • Pannonhalma évezrede őrzi a magyar államiság és a kereszténység értékeit
    Pannonhalma a múlt örökségének megőrzése mellett minden korban képes a megújulásra - fogalmazott, hozzátéve, hogy Szent István öröksége, a bencés szellemiség és a kortárs alkotás szabadsága egymást gazdagítva mutat példát arra, hogyan lehet a gyökerekhez hűen, mégis nyitottan élni.
  • Fülsiketítő hangerő a Balaton Parkban
    A MotoGP a motorsportban olyan, mint az autósportban a Forma-1: az istállók hatalmas szállító- és szerelőkamionokkal töltötték meg a paddockot, és természetesen minden csapatnak saját otthona (motorhome) van, ahol a versenyzők és a stábtagok pihenhetnek egy-egy gyakorlás között.
  • Kajak-kenu - Csikós és Csizmadia világbajnok
    A Racicében három aranyérmet szerző Csikós Zsóka - aki az Eb-hez hasonlóan három számban indul Milánóban - már szerdán, az előfutamból biztosította a helyét a K-1 1000 méter döntőjében, amelyben az előzetes várakozások alapján az új-zélandi Aimee Fisher lehetett a legnagyobb riválisa, de ott volt az indulók között a tavalyi, szamarkandi vb bronzérmese, a svéd Melina Andersson is.
MTI Hírfelhasználó