Megnyílt a 94. Ünnepi Könyvhét

Szerző: MTI
2023. június 9. 00:44
A 94. Ünnepi Könyvhéten csütörtöktől vasárnapig 170 kiállító kötetei mellett számtalan könyvbemutató, dedikálás, beszélgetés, koncert és egyéb program várja a közönséget a Vörösmarty téren, a Vigadó téren és a Duna-korzón.

 Díszegyenruhába öltözött tűzoltózenekar zenés bevonulása a 94. Ünnepi Könyvhét és 22. Gyermekkönyvnapok megnyitóján a fővárosi Vörösmarty téren 2023. június 8-án. A június 11-ig tartó könyvhéten 170 kiállító kötetei mellett számtalan könyvbemutató, dedikálás, beszélgetés, koncert és egyéb program várja a közönséget a Vörösmarty téren, a Vigadó téren és a Duna-korzón. MTI/Balogh Zoltán

Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke a 94. Ünnepi Könyvhét megnyitóján emlékeztetett arra, hogy a könyvhét számára az utóbbi évek a folyamatos változásról szóltak.

Mint felidézte, 2019-ben a Vörösmarty teret éppen átépítették, ezért a rendezvény a Duna-korzóra költözött, 2020-ban a járvány miatt megszervezték az első online könyvhetet, 2021-ben pedig egy újabb járványhullám miatt ősszel tartották meg az eseménysorozatot.
   
Tavaly háború tört ki a Magyarország szomszédságában, míg most a gazdasági nehézségek tovább fokozódnak és a háború továbbra is dúl, sok áldozattal, köztük sok gyerekkel - mutatott rá az MKKE elnöke.
   
Margócsy István irodalomtörténész, kritikus, Petőfi Sándor életművének szakértője arról szólt, hogy az idei könyvhét összemosódik az időben és térben is kiemelt bicentenáriumi Petőfi-ünnepségsorozattal.
   
Minden fórumon Petőfi neve zeng, egyszerre felülről irányított és spontán módon - jegyezte meg a kutató, feltéve azonban a kérdést: vajon tényleg közel van-e a ma olvasóihoz Petőfi.
   
Mint kiemelte, Petőfire elsősorban költőként kellene figyelni. "Petőfihez akkor kerülünk közelebb, ha életművét nem különleges esetként kezeljük, hanem mint a magyar irodalom jelenségét" - fogalmazott.
   
A hagyományoknak megfelelően a könyvhét ünnepélyes megnyitóján adták át a Szép Magyar Könyv 2022 verseny díjait is.
   
A 94. Ünnepi Könyvhéten csütörtöktől vasárnapig 170 kiállító kötetei mellett számtalan könyvbemutató, dedikálás, beszélgetés, koncert és egyéb program várja a közönséget a Vörösmarty téren, a Vigadó téren és a Duna-korzón.

Címkék:

Podcast