Feszty-tárlat Ópusztaszeren
Feszty Árpád nemcsak a festészetben jeleskedett. A hazája iránti mérhetetlen szeretete és elköteleződése társadalmi szerepvállalásra sarkallta. Komoly szerepet játszott a magyar ipar fellendítésében és a művészet társadalomba való széles körű integrálásában, így kezdeményezte a rajztanítás megreformálását is az egész országban.
2023. június 10. 00:13

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára beszédet mond az Örökszép álmok magyar álmodója című, Feszty Árpád életművét bemutató kiállítás megnyitóján az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban 2023. június 9-én. Mellette Kertész Péter, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark igazgatója. MTI/Rosta Tibor

Tájképek, életképek, vallásos tárgyú művek, több mint harminc alkotás látható azon az Örökszép álmok magyar álmodója című, Feszty Árpád életművét bemutató kiállításon, amely pénteken nyílt az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a megnyitón úgy fogalmazott, hogy a tárlat különleges, korábban ugyanis még nem rendeztek ekkora volumenű kiállítást Feszty Árpád műveiből.
   

A helyszínválasztás is szimbolikus, hiszen Ópusztaszer a magyarság történelmének és identitástudatának egyik legfontosabb emlékhelye, a Nemzeti Történeti Emlékpark pedig már hosszú évek óta ad otthont Feszty Árpád leghíresebb festményének, a Magyarok bejövetele című körképnek - mondta a politikus.
   
A művész méltatlanul elfeledett munkáit is láthatja a közönség, azokat a tájképeket, életképeket és vallásos tárgyú festményeket, amelyek láttán világossá válik, nem véletlenül emlegették Fesztyt kora egyik legjelentősebb magyar festőjeként - közölte az államtitkár.
   
A politikus kitért arra is, Feszty Árpád nemcsak a festészetben jeleskedett. A hazája iránti mérhetetlen szeretete és elköteleződése társadalmi szerepvállalásra sarkallta. Komoly szerepet játszott a magyar ipar fellendítésében és a művészet társadalomba való széles körű integrálásában, így kezdeményezte a rajztanítás megreformálását is az egész országban.
   
Potápi Árpád János hangsúlyozta, "nemzetünk nagyjait elfelejteni olyan, mint önmagunkat megtagadni". Bennünket terhel a felelősség, hogy legnagyobb művészeink ránk hagyott örökségét ne hagyjuk kiveszni a köztudatból. Mérhetetlen kulturális örökséggel rendelkezünk, melyet a mai napig határainkon innen és túl, sőt, magyar közösségeink a világ számos pontján ápolnak és továbbörökítenek.
   
Görbe Márk művészettörténész elmondta, Feszty Árpádot az 1800-as évek végén, az 1900-as évek elején mint zsáner- és tájképfestőt, történelmi munkák alkotóját tartották számon, s valamennyi területen kvalitásos művek kerültek ki kezei közül. Alkotásai közül a történetelem viharai során sok elpusztult, elkallódott vagy az ország határai kívülre került, így munkássága kevésbé ismert a nagyközönség előtt.
   
A tárlaton mintegy harminc festmény látható, e műveket együtt még soha nem mutatták be, nyolc múzeum mellett többet közülük magángyűjtők kölcsönöztek a kiállításra - tudatta a kurátor.
   
Feszty Árpád a 19. század végén divatos akadémizmus festője volt, de azt kevesen tudják, hogy a 20. század elején már az impresszionista tendenciák is hatottak rá. Ennek egyik jó példája az Aradon jelenleg is kiállított triptichonja, amelynek egyik vázlata is látható a tárlaton - mondta a szakember.
   
Az októberig látható kiállítás megpróbál keresztmetszetet felmutatni Feszty Árpád munkásságáról néhány olyan alkotás is a közönség elé tárva, melyek a festő főművei közé tartoznak. Így látható a tárlaton Bánhidai csata nagy méretű vázlata és a Jeruzsálem fölött című kép is - közölte a művészettörténész.

MTI
  • Bűnözők a törvényhozásban
    Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
  • Számháborúzó ütközetek Kijev és Moszkva között
    Nagyotmondás helyett most kicsitmondásról beszélhetünk: semmi értelme nem volt Zelenszkij hazugságának. Leglelkesebb hívei sem vették komolyan, amit mondott. Akkor miért mondhatta?
  • Nagycsütörtök
    A Dicsőségre minden templomban megszólalnak a harangok, a csengők, az orgona, majd a Glória után elnémulnak és csak nagyszombat este szólalnak meg újra. A mély gyász jeléül ezután csak a kereplők szólnak. A harangok ilyenkor - a hagyomány szerint - Rómába mennek, és megjelennek a szomorúság, a fájdalom jelei.
  • A Völner-Schadl ügy
    Fürcht Pál beszámolt arról, hogy szerdán a Fővárosi Nyomozó Ügyészség tanúként hallgatta ki Varga Judit korábbi igazságügyi minisztert. Az általa elmondottakról azonban a folyamatban lévő nyomozás érdekeire hivatkozva nem adott tájékoztatást.
  • Több százezer fát ültettek országszerte
    "Ez Magyarország újkori történetének legnagyobb fásítási programja" - emelte ki a kormánypárti politikus. Ehhez csatlakozott a KDNP mintegy 100 helyszínen. Fontos, hogy a kis-, közepes és nagyobb településeken is zajlik a KDNP "Ültessünk, hogy élhessünk!" elnevezésű faültetési programja - jegyezte meg Nacsa Lőrinc.
MTI Hírfelhasználó