Egyre több drón segíti a rendőrök munkáját

Szerző: MTI
2023. augusztus 4. 13:40
A drónok a közlekedés ellenőrzése mellett nehezen megközelíthető helyek felderítésére is használhatók, továbbá a déli határon az illegális migráció felderítésére, rendezvények biztosítására, eltűnt személyek felkutatására, illegális hulladéklerakók felderítésére és bűncselekmények helyszínelésénél is - sorolta Rétvári Bence.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára (j2) nézi a drón által közvetített képet a rendőrségi drónok használatáról tartott sajtótájékoztatón az V. kerületi Deák Ferenc téren 2023. augusztus 4-én. Az idén már 2400 esetben használt a rendőrség drónokat, ebből 1100 esetben közlekedési szabályszegőkkel szemben vetette be az eszközöket. MTI/Máthé Zoltán

Budapest, 2023. augusztus 4., péntek (MTI) - Az idén már 2400 esetben használt a rendőrség drónokat, ebből 1100 alkalommal közlekedési szabályszegőkkel szemben vetette be az eszközöket - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.

A rendőrségi eszközpark fejlesztésének, a modern eszközök beszerzésének is köszönhető, hogy 2010-hez képest mára egyharmadára csökkent Magyarországon a bűncselekmények száma - hangsúlyozta a bemutatóval egybekötött sajtótájékoztatón Rétvári Bence.
   
Hozzájárult a közbiztonság javulásához az is, hogy 2010-hez képest 3 ezerrel, 36 500-ra nőtt a rendőrség létszáma, így mára Magyarország a világ 13. legbiztonságosabb országává vált - tette hozzá a politikus.
   
A drónok a közlekedés ellenőrzése mellett nehezen megközelíthető helyek felderítésére is használhatók, továbbá a déli határon az illegális migráció felderítésére, rendezvények biztosítására, eltűnt személyek felkutatására, illegális hulladéklerakók felderítésére és bűncselekmények helyszínelésénél is - sorolta Rétvári Bence.
   
Jámbor István, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakirányú osztályának vezetője arról számolt be a sajtótájékoztatón, hogy a rendőrségnek jelenleg 60 drónja van és 300 rendőrt képeztek ki az eszközök kezelésére.
   
A közlekedés ellenőrzésénél a drónok annál is inkább hasznosak, mert azokat - a rendőrkel ellentétben - nem láthatják a szabálysértők - fűzte hozzá.
   
A drónok bevetése is hozzájárult ahhoz, hogy augusztus elejéig 42 emberrel kevesebben, 247-en haltak meg a magyar utakon, mint az elmúlt év hasonló időszakában, és a halálos balesetek száma is 30-al csökkent, 225-re - mondta a rendőr ezredes.

Podcast