Ünnepi mise a Szent István-bazilika előtt

A Honvéd Koronaőrség tagjai hozzák a Szent Jobbot az államalapító Szent István király ünnepén tartott szentmise előtt a Szent István-bazilikánál 2023. augusztus 20-án. MTI/Hegedüs Róbert
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szentmisét mutatott be az államalapító Szent István király ünnepén a Szent István-bazilika előtt.
A szertartást vezető Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek a szentmise elején arról beszélt: Szent István király ünnepén "hálát adunk múltunkért, azért, hogy annyi történelmi tragédia és bűn után, de a helytállás és az életszentség hősi pillanataiból erőt merítve megmaradtunk".
A bíboros külön köszöntötte a szentmisén jelen lévő II. Tavadrosz kopt pápát, hangsúlyozva, hogy részvétele tanúságtétel a keleti és nyugati keresztények összetartozásáról és testvériségéről, egyben alkalom az imára a keresztények egységéért.
A szentmise szónokát, Bernard Bobert üdvözölve a bíboros megjegyezte, van egy álma, amely arról szól, hogy Európa népei egyre jobban megismerik és "kiengesztelődött lélekkel megszeretik egymást". Egyre inkább megtanulják becsülni népük kultúráját és "közös örökségünket, amelynek középpontjában a keresztény hit és világnézet áll".
A szentmisén Erdő Péter megáldotta az új kenyeret.
A szertartás a Szent Jobb-körmenettel zárult. Szent István jobb karjának kézfejereklyéjét a honvéd koronaőrség hordozta, előtte vonultak az Apostoli Szentszék által elismert lovagrendek, a szerzetesek és a papság, a püspöki konferencia tagjai, a Szent Jobb mögött Erdő Péter, továbbá a közjogi méltóságok és állami tisztségviselők, a diplomáciai testület tagjai, majd népviseletbe öltözött hívek és plébániai zarándokcsoportok mentek.
A körmenet a Zrínyi utca-Október 6. utca-József Attila utca-Széchenyi István tér-Zrínyi utca útvonalon haladt.
A szentmisén részt vett Novák Katalin köztársaság elnök és férje, Veres István, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes,Varga Zs. András, a Kúria elnöke, Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége, Schmitt Pál volt államfő, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Tarlós István volt főpolgármester.







