Rendezvényközpontot adtak át Veszprémben
A rendezvényközpont átadó ünnepségén Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy a gyermekkori színházi élmények alapvetően meghatározzák az ember későbbi, kultúrához való viszonyát, ezért kiemelten fontosnak nevezte a veszprémihez hasonló rendezvényterek megvalósulását.
2023. szeptember 22. 21:02

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond az új rendezvényközpont átadásán az épületegyüttes színháztermében Veszprémben 2023. szeptember 22-én. A négy épületből álló, közel 2,4 milliárd forintból megvalósuló épületegyüttesben színházterem, kávézó, kiállítótér és gyermekfoglalkoztató kapott helyet mintegy ezer négyzetméteren. MTI/Katona Tibor

Új rendezvényközpontot adtak át pénteken Veszprémben. A négy épületből álló, közel 2,4 milliárd forintból megvalósuló épületegyüttesben színházterem, kávézó, kiállítótér és gyermekfoglalkoztató kapott helyet mintegy ezer négyzetméteren.

A rendezvényközpont átadó ünnepségén Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy a gyermekkori színházi élmények alapvetően meghatározzák az ember későbbi, kultúrához való viszonyát, ezért kiemelten fontosnak nevezte a veszprémihez hasonló rendezvényterek megvalósulását.
   
Szavai szerint a kultúra erősíti az identitást és közösséget hoz létre. Így a nemzeti kultúra a nemzeti közösséget erősíti - húzta alá az államtitkár, aki a rendezvénytér megvalósulását országszerte követendő példának nevezte.
   
Porga Gyula, Veszprém polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy egy több mint tíz éve megkezdett városépítési folyamat gyümölcse érik be városszerte. Mint fogalmazott, "európai színvonalú épületek létrehozása" volt a cél, ezt pedig úgy érték el, hogy igyekeztek jól gazdálkodni a rendelkezésre álló forrásokkal.
   
Hangsúlyozta, hogy a fejlesztések során a közösségek erősítését tartották szem előtt, ennek pedig előfeltétele, hogy olyan terek jöjjenek létre, ahol az emberek találkozhatnak.

Brányi Mária, Veszprém alpolgármestere (Fidesz-KDNP) a rendezvényközpont kiállítóterében megnyílt, Veszprém város tornyai című helytörténeti makettkiállításról szólva elmondta, hogy a tárlat a város nagymúltú épületeit mutatja be.

Almássy Kornél, a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ igazgatója hozzátette, hogy a kiállítás több aspektusból mutatja be a várat. A tárlat egyszerre kívánja megszólítani a veszprémieket és az ide látogatókat - mutatott rá, megjegyezve, hogy emellett kiemelten fontos a gyermekek és a fiatalok megszólítása is.

A helyszínen kiadott sajtóanyag szerint a rendezvényközpont központi elemeként az 1906-ban épült piarista gimnázium tornatermét építették át. Ebben kapott helyet a színházterem. Egy másik épületben a legkisebbek szórakoztatására szolgáló játszóházat alakítottak ki, és szintén külön épületben kapott helyet a kiállítótér, valamint a kávézó.  

MTI
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
  • Tudományos hálózatszövés a Vörösmarty-teremben
    A tudományos vívmányok gyakran a jó személyes kapcsolatokon, barátságokon alapulnak. Ilyen értékek létrejöttére nyitott alkalmakat a 200. jubileumát ülő Akadémia.
  • A Tisza Párt ukrán kapcsolatai sérthetik szuverenitásunkat
    "Van egy ukránbarát egykori altábornagy, ahogy egyébként a szakzsargon hívja, fennáll a gyanúja annak is, hogy be van ütve az ukránokhoz, tehát hogy ukrán titkosszolgálati kapcsolatai lehetnek, ez az ő esetében külön vizsgálatot érdemelne" - fogalmazott Kocsis Máté.
  • Szegedi Borfesztivál
    A borünnep ökológiai lábnyomának csökkentése érdekében 2022 óta kizárólag üvegpohárban lehet kínálni a borokat. A fesztivál emblémájával ellátott nagyobb pohár a rendezvény után az otthoni pohárgyűjtemény díszévé válhat. A kisebb űrtartalmú, Szeged címeres poharat pedig akár vissza is lehet váltani a nap végén. A választék idén kiegészül egy százdarabos limitált szériával is.
MTI Hírfelhasználó