A magyar szabadság német vértanúja – wikipedia

A Frankfurt am Maintól nem messze északra fekvõ Ilbenstadtban, amely ma Niddatal város egy része, német és magyar nyelvû emléktáblát helyeztek el a Németországban élő magyarok 1999 októberében.

Az emléktábla hirdeti, hogy itt született gróf Leiningen-Westerburg Károly, a magyar szabadságharc mártírhalált halt hõs tábornoka, akit 12 társával együtt 1849. október 6-án Aradon végeztek ki.

A Habsburg ház reakciója érthetetlen, ilyen megtorlást az olaszokkal szemben sem alakalmaztak.

Az 1999. október 16-án megtartott ünnepélyen jelen volt a frankfurti am Main-i könyvvásáron vendégeskedõ magyar íróküldöttség. Marlene Lenz asszony, volt Európa-parlamenti képviselõ, a Keresztény Politika Német-magyar Baráti Köre nevében mondott ünnepi beszédet. Leiningen-Westerburg Károly élete és halála tanúbizonysága annak, mennyire összefonódik Európa népeinek története – mondotta. A vértanú tábornok öröksége számunkra, hogy ne legyen több fegyveres összecsapás Európa népei között, hanem békében és szabadon éljenek egymással. A Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége képviseletében Makovitzky József vázolta röviden gróf Leiningen-Westerburg Károly életútját, majd Chopin gyászindulójának hangjainál Dr.Szutrély Peter leplezte le a szülõház falán elhelyezett emléktáblát. Niddatal polgármestere Winfried Martin köszöntõjében pécsi útjáról számolt be.

Pécs városa az október 6-ai jubileumi ünnepségekre meghívta az aradi vértanúk szülõvárosainak polgármestereit is, így ismerkedhetett meg õ is a dél-dunántúli egyetemi várossal.

A fogadás után Reinhard Schwarz, az ilbenstadti bazilika és kolostor történetének kiváló ismerõje vezette végig az érdeklõdõket a műemléken.

Milyen utat tett meg Leiningen-Westerburg Károly Ilbenstadt-tól Aradig? Az aradi vértanúk között társadalmilag a legmagasabb származású Karl August Graf zu Leiningen-Westerburg-Alt-Leiningen.

1819. április 11-én született egy õsi német fõnemesi család sarjaként. A Leiningen nevet már 780-ban említi egy kódex, 1128-ban jelenik meg elõször írásban a gróf Leiningen név. Rheinland-Pfalz tartomány egyik része ma is a Leiningenek földje (Leininger Land) nevet viseli.

Elsõ várukat, Alt-Leiningent 1110 körül építik, késõbb felépül Neu-Leiningen vára is. A XVIII. században a várakat XIV. Lajos francia csapatai lerombolják. Míg Alt-Leiningen újra felépül és ma ifjúsági szállóként szolgál.

Neu-Leiningen romokban marad. A vár falait és bástyáit néhány évvel ezelõtt szépen rendbehozták és a körülötte fekvõ festõi városkával együtt, amely bortermésérõl is híres, kedvelt kirándulóhely. A Leiningen család az évszázadok folyamán több ágra szakad. A Leiningen-Westerburg ág beházasodás révén jön létre. Margarethe zu Leiningen egy Westerburg várúrral köt házasságot (a vár a Westerwaldban ma is áll) és hosszas örökösödési vita után sikerül neki unokája Reinhart számára a Leiningen vagyon felét megszereznie. Reinhart az elsõ, aki 1475-tõl a Leiningen-Westerburg gróf nevet viseli. A már a 30-éves háborúban sokat szenvedett grófság az orleansi (pfalzi) örökösödési háborúban óriási károkat szenved.

A francia csapatok a terület teljes elpusztítására kapnak parancsot.

Amikor elhagyják a tartományt, minden romokban hever, még a legkisebb gyümölcsfa is ki van csavarva.

1690-ben esnek a Leiningenek várai is áldozatul ennek a pusztításnak. A francia és a német történetírásnak mind a mai napig komoly fejtörést okoz ennek a parancsnak a magyarázata.

Az idõk során további ágakkal terebélyesedett családfa ebben az idõben veti fel azokat a körvonalakat, amelyek Leiningen-Westerburg Károly születésekor is érvényesek. Miközben a Leiningenek egyik ága hercegi címet kap, a grófi ág 1705- ben két fõvonalra szakad: az Alt-Leiningen és a Neu-Leiningen.

Megegyeznek azonban, hogy a grófság feletti hatalmat közös felelõsséggel, éventeváltogatva gyakorolják. Közös székhelyükül a Neu-Leiningen vára közelében fekvõ Grünstadt városát választják. Nehéz idõk ezek mind az „uralkodók”, mind alattvalóik számára, de a kiváló képességû Georg Hermann grófnak sikerül a területet újra felvirágoztatnia. Az õ unokája az utolsó, aki még a Leiningenek õsi földjén élhet. 1793-ban francia forradalmi csapatok szállják meg a Leiningen birtokot, és 1801-ben Franciaország hivatalosan is annektálja a Leiningen grófság területét. A grófoknak el kellett hagyniuk õseik földjét. Az Alt-Leiningen ág 1803-ban jóvátételként az ilbenstadti szekularizált premonstrei kolostort és birtokait kapja. A kolostorhoz, amelyet a XII. században alapítottak, tartozik egy bazilika is, amelyet mára eredeti romaneszk szépségében állítottak helyre. A birtok új urai a barokk kolostorépületet kastéllyá alakítják át, az épületeken sokat változtatnak, több részt részben le is bontanak.

Az eladósodott grófi család kénytelen a kolostorban levõ ingóságok nagy részét es a könyvtárt eladni, hogy a háborús évek során felhalmozódott adósságot törlessze. Mindez természetesen elidegeníti tõlük új alattvalóikat, akik hosszú évszázadok során a kolostor apátját tekintették uruknak. Az ellenséges érzülethez az is hozzájárul, hogy az ilbenstadtiak katolikusok, mígnem a Leiningen-Westerburg grófok evangélikusok.

Ebben a kastélyban születik a család 7. gyermekeként Leiningen-Westerburg Károly.

Apjáról azt jegyzi meg a család történetírója, hogy nem sokat törõdött a dinasztiának megfelelõ társadalmi állásával. Elsõ felesége halála után egy polgári származású leányt választott élettársának, Eleonore Marie Breitwiesert. Négy gyermek született már, amikor 1813-ban a gróf a kapcsolatot házassággal törvényesíti és a négy gyermeket legitimálja.

Késõbb a hesseni nagyfejedelem Eleonore Breitwiesert az alsóbb rangú nemesség soraiba emeli. A grófi párnak összesen nyolc gyermeke születik, Károly után még egy fiú.

Leiningen-Westerburg Károly gyermekkoráról és ifjú éveirõl keveset tudunk, csak annyit jegyez fel a szakirodalom, hogy szívesen olvasta a klasszikusokat. A született tehetségen kívül ez is hozzájárulhatott késõbbi remek stílusa kialakításához, mint fennmaradt levelei és naplója tanúsítják.

16 éves, amikor hadapródként osztrák katonai szolgálatba lép, a testvéreihez és rokonaihoz hasonlóan. A katonai pálya az egyetlen lehetõség az elszegényedett fõnemesi családok sarjai számára.

1848-ban gróf Leiningen-Westerburg Károly a császári-királyi 31. sorgyalogezred létszámfeletti századosa. Az Erdélyben állomásozó 31. gyalogezred a Leiningen nevet viseli, „tulajdonosa” egy rokona. Ez azon kevés ezredes egyike, amely mindvégig szinte egy tömbben hûséges marad a bécsi udvarhoz. Az ezred egyik parancsnoka, Christian Leiningen-Westerburg a Neu-Leiningen gabel, „unokafivére” Károlynak. Az ezredes különösen kitûnik a magyar üggyel szembeni kérlelhetetlenségével és rendíthetetlen Habsburg-hûségével. Egy az ezredbõl kilépett tisztje despotának nevezi õt. Császárhûségéért meg is kapja jutalmát, fényes pályát fut be, és hét (7) csillag díszíti egyenruháját.

Egészen más irányba vezet az az út, amelyet Leiningen-Westerburg Károly választ. A fiatal gróf 1844 óta házas, felesége a magyar Sissány Elise. A Sissány családnak dús birtokai vannak a Bánátban. 1845-ben leányuk születik, Lisa, 1848-ban pedig egy fiú, Armin (Hermann). A család fõként Pozsonyban (Preßburg) él. Lisa késõbb Barwell-Barwell tábornokkal köt házasságot; mind õ, mind öccse gyermektelenül halnak meg, Hermann 1901-ben Budapesten. Leiningen Westerburg Károlyt szoros barátság fûzi felesége családjához.

A család a magyar szabadság eszméjéért lelkesedik és nagy hatással van a fiatal gróf döntéseire.

1848 tavasza az európai forradalmak ideje. Leiningen Westerburg Károly élénk figyelemmel kíséri az eseményeket. A német Badenban, Württembergben és szükebb hazájában, Hessenben is a sajtószabadságot, alkotmányreformot és egy össznémet parlament létrehozását követelik. A fiatal grófnak különösen a német egység szívügye. Személyében nem kereshetjük a radikális polgári forradalmárt, származása, társadalmi állása is ellentmondana ennek. De életútja és halála bizonyítja, hogy az egyszer esküvel választott utat végigjárja, erre kötelezi õt meggyõzõdése szerint az õsi Leiningen név is.

Éleslátásával megérti azt is, hogy német hazájának ügye a bécsi forradalmak és Magyarország sorsával szorosan össze van fonódva. Ezért dönt úgy 1848 októberében, hogy nem vonul be ezredéhez, hanem a magyar ügy oldalán áll.

Kihallgatást kér Mészáros Lázár hadügyminisztertõl és kéri, hogy a délvidéket feldúló szerb felkelõk ellen harcoló hadsereghez osszák be. Mészáros Lázár teljesíti kérelmét, de hamarosan be kell látnia a grófnak, hogy „unokafivére” és testvérei miatt bizalmatlanul fogadják, leveleit felbontják, elolvassák, ezt közlik is vele. Ennek is köszönhetõ, hogy politikai álláspontját többször is kifejti levelezésében. Végül kiváló tulajdonságaival, megfontoltságával, remek szervezõképességével és személyes bátorságával meggyõzi elõljáróit és katonatársait, és mivel jól ért a hadászathoz és a legújabb módszereket alkalmazza, pályája meredeken ível felfelé.

Tábornokká 1849. júliusában nevezik ki, de már júniusban megbízzák egy hadtest vezetésével. Közben részt vesz a délvidéki harcokban, a tavaszi hadjáratban: a váci csata magyar gyõzelme az õ ügyességének is köszönhetõ.

A nyári hadjáratban végigjárja Görgei fel-dunai hadseregének útját. Naplójának többnyire higgadt hangja egyszer vált át lelkesedésbe, szinte rajongásba, amikor Görgeit mutatja be. Mindvégig híve marad, még Aradon is, amikor Görgeiben az árulót kezdik látni. Az események során rövid jegyzeteket készít magának, amelyek naplója alapjául szolgálnak. A harcokat elõször feleségének írott leveleiben vázolja részletesen, majd amikor Pozsony osztrák kézre kerülése után a levelezés megszakad, hozzákezd naplója írásához, melyet az aradi várbörtönben folytat, de befejezni már nem tud. Levelei, naplója és feljegyzései értékes forrásai a magyar szabadságharc történetének.

Az orosz intervenció eldönti a magyar szabadságharc sorsát. Amikor Világosnál a honvédsereg leteszi a fegyvert és Leiningen-Westerburg Károly is megadja magát az oroszoknak, tudja, hogy sorsa meg van pecsételve: ismeri a bécsi udvar kérlelhetetlenségét. A remény lángja néha-néha még fellobban, de amikor az orosz hadvezetés átadja a honvédség elfogott tisztjeit az osztrákoknak, tudja, hogy minden el van veszve.

Sógora Aradtól nem messze fekvõ monyorói birtokán legutolsó látogatásakor a sírhelyét is kijelölte már négy tölgyfa alatt.

Az aradi kihallgatások során nem magyarázkodik, vállalja korábbi választását. Egy dolog bántja õt rendkívül: a német és az osztrák sajtóban az a hír jelenik meg róla, hogy Buda ostrománál osztrák katonatiszteket gyilkoltatott meg. Ennek a minden alapot nélkülözõ vádnak a visszautasítása foglalkoztatja õt haláláig, levelei, a haditörvényszéknek átnyújtott beadványa és a kivégzés elõtti utolsó szavai is bizonyítják ezt. Még a haditörvényszék sem veszi komolyan ezt a vádaskodást. Leveleibõl, naplójából tudjuk, hogy mennyire visszautasítja a háborús fosztogatást, kegyetlenkedést, sõt igyekszik mindig meg is akadályozni. 1849 október 5-én kihirdetik az ítéletet: Leiningen-Westerburg Károlyt kötél általi halálra ítélik.

Megírja búcsúleveleit, de a kivégzés napján kora hajnalban mégegyszer tollat ragad: legutolsó levelét sógorának írja, kérve õt családja támogatására. Talán a legtragikusabb hangú levél ez a tábornokok búcsúlevelei közül. Hiszen reggel 6 óra van, amikor levélírás közben lövéseket hall, a négy „kegyelembõl” lövés általi halálra ítélt kivégzésére került sor. Megszakítja levelét: „Éppen most szenvedtek ki négyen közülünk, még visszhangoznak a lövések szívemben. Most ránk kerül a sor; még egyszer Isten veled, egy jobb világban viszontlátjuk egymást” – búcsúzik.

Holttestét sógora „megvásárolja” a hóhértól és a sötétség leple alatt a monyorói birtokra viteti, itt helyezik nyugalomra a négy tölgyfa alatt. Földi maradványait ma az aradi emlékoszlop alatt díszsírhely õrzi.

Az ilbenstadti kastély 1921-ig marad a család tulajdonában, ekkor a birtokkal együtt eladják Hessen államnak. Késõbb a mainzi püspökség veszi meg és ma Szent (Sankt) Gottfried ház néven mûködik. A Leiningen-Westerburg család mindkét ága mára kihalt, a hercegi ág Amorbachban, Bajorországban él.
Fia, Àrmin, Titelben van eltemetve, vizépitömérnök, Duna-Tisza szabályozásanak ùttöröje.

Makovitzky József (Heidelberg)

A magyar szabadság német vértanújának levelezését és búcsúlevelét Budapesten a Hadtörténeti Múzeumban Makovitzky Kühl Èva forditotta németről magyarra, 1998-ban.