cnn
Megérkezett Pekingbe Vlagyimir Putyin orosz elnök helyi idő szerint kedd reggel, hogy részt vegyen az Egy övezet, egy út kezdeményezés harmadik fórumán, ahol várhatóan Hszi Csin-ping kínai elnökkel is megbeszélést folytat majd.
A hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) márciusban kiadott elfogatóparancsa óta Putyin és kíséretének ez a második ismert külföldi útja, miután a hónap elején Kirgizisztánba látogatott.
A pekingi nemzetközi repülőtérre érkező Putyint és kíséretét Vang Ven-tao kínai kereskedelmi miniszter fogadta.
Az orosz média jelentése szerint Putyin kedden részt vesz a fórum hivatalos nyitófogadásán, ahol Hszi Csin-ping kínai elnök lesz a házigazda, és itt megbeszélést folytat majd Vietnam, Thaiföld, Mongólia és Laosz vezetőivel.
A fórum fő meghívottjaként Putyin szerdán Hszi után tart beszédet, és még aznap találkozik a kínai elnökkel egy kétoldalú megbeszélés keretében.
-
A válogatottra vonatkozólag a miniszterelnök mondott lényegeset, igaz, évekkel ezelőtt, és azóta sem ismételte meg. Eszerint a magyar nemzeti tizenegynek a világ tíz legjobb válogatottja közé kell kerülnie. Jelenleg a 32., de Marco Rossi talán elindíthatja csapatunkat a fölfelé vezető úton.
-
-
"A szankciók jobban ártanak egyes európai országoknak, mint Oroszországnak, s azt is látjuk, hogy sok nyugat-európai vállalat és ország egyszerűen kikerüli a szankciókat" - leplezte le a nyugat-európai szélsőséget Szijjártó Péter.
-
Rétvári Bence a HUNOR mentőszervezet újraminősítési eljárásának záróünnepségén emlékeztetett: szervezet egymás után harmadik alkalommal kapta meg az ENSZ INSARAG legmagasabb minősítését, amit háromszor csak az Amerikai Egyesült Államok mentőcsapata és a magyar mentőszervezet tudott megszerezni.
-
Orbán Viktor méltánytalannak és igazságtalannak nevezte, hogy azok az országok, amelyek évek óta dolgoznak azon, hogy érdemalapon tudjanak bekerülni az EU-ba, most hátrasorolást szenvednek el.