Hazánk kiáll a székely autonómia mellett
„Őseink mellé állunk oda, és gyerekeinknek, unokáinknak is szeretnénk biztosítani azt, hogy szabadságban, függetlenségben nőjenek fel Magyarországon, Erdélyben és az egész Kárpát-medencében."
2023. október 28. 20:26

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Székelyföld autonómiájáért gyújtott őrtűznél Tevelen 2023. október 28-án. MTI/Kiss Dániel

Az alaptörvény kimondja, hogy Magyarország felelősséget visel a határon túli magyarok sorsáért, így a székelyekért is - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton a Tolna vármegyei Tevelen, ahol a székely autonómia napjának előestéjén őrtüzet gyújtottak a szolidaritás jeleként.

Potápi Árpád János a teveli önkormányzat és a helyi székely kör rendezvényén emlékeztetett: a Székely Nemzeti Tanács 2015-ben döntött úgy, hogy október utolsó vasárnapja legyen a székely autonómia napja. A székely autonómia melletti kiállás jeleként vasárnap Magyarországon, valamint a Felvidéken, Délvidéken, Kárpátalján és Erdélyben is fellobbannak az őrtüzek - tette hozzá.
   
Mint mondta, az őrtüzek Székelyföld azon pontjain gyulladnak majd meg, amelyek kijelölik történelmi határait.
   
A bukovinai székely származású politikus, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is, kitért arra: a bukovinai székelyek nem tehetnek mást, mint hogy kiállnak a székelyek autonómiája mellett, mert "őseink mellé állunk oda, és gyerekeinknek, unokáinknak is szeretnénk biztosítani azt, hogy szabadságban, függetlenségben nőjenek fel Magyarországon, Erdélyben és az egész Kárpát-medencében."
   
Megjegyezte, Tevel mellett a Völgység más településein is meggyújtják a tüzeket, jelezve a szolidaritást.
   
Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere az eseményen azt mondta, hogy "ha a Kárpát-medencében összefogunk, és nemzetben, egységben gondolkozunk", csak idő kérdése, hogy az önrendelkezés mikor valósul meg. Megköszönte a jelenlévőknek, hogy együtt munkálkodnak azért, hogy az önrendelkezés, amely alapvető emberi jog, és amiért 1764-ben, a madéfalvi veszedelemben őseik meghaltak, valamikor otthon, Székelyföldön megadasson.
   
Illés Tibor, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke többek között elmondta, a székelység jellemzője, hogy befogadóak. "Ezt komolyan is gondoljuk, de egyet kérünk: tiszteletet, és hogy azokat a jogokat, amit mindenki megkaphat, mi is megkaphassuk".
   
Asztalos Zoltán, Tevel - szintén bukovinai székely származású - független alpolgármestere idézte a Székely Nemzeti Tanács petícióját, amelyben azt írták, "megerősítjük, hogy nem változott egységünk az autonómia iránt, Székelyföld autonómiája a béke, a biztonság és a jólét záloga".
 

MTI
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • Bűnözők a törvényhozásban
    Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
  • Himnusz Emlékhely épül Szatmárcsekén
    "A magyar kultúra nemzeti önazonosságunk alapja, egyéni és közösségi létünk éltető ereje. A kormány elkötelezett kultúránk, hagyományaink ápolásában, hogy méltó emléket állítson nemzeti imánk és nemzeti összetartozásunk jelképének, Kölcsey Ferenc Himnuszának, ezért kiemelt emlékhelyként fejleszti Szatmárcsekét" - írták a KIM-közleményben.
  • Kína és Magyarország mindig barátok voltak
    A kínai elnök hangsúlyozta: az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen egyetértettek abban, hogy Kína és Magyarország mindig is jó barátok voltak, akik bíznak egymásban, segítik egymást és kölcsönösen előnyös kapcsolatok kialakítására törekednek.
  • Molnár Pál kapta az Innovációs Szövetség Média Díját
    Molnár Pál folyamatosan nyilvánosságot adott a hazai innovációs fejleményeknek, szakmai kapcsolata szoros a Szövetséggel, rendszeresen megjelentette a sajtóközleményinket, interjúiban bemutatta a fiatal tehetségeket és az őket inspiráló hátteret, iskolákat, tanárokat, szülőket – olvasható a laudációban.
MTI Hírfelhasználó