Kép: magyarnemzet/Kurimedia/Horatio Film/Kuri Ákos

Örökségül – Üzenet utódaimnak nemzetről, hazáról címmel forgatott művet a Horatio Film. Mészáros László írót kérdeztük.

– Mester, miért gondolta, hogy az Ön által írt könyvet filmmel kell kiegészíteni?

– Örömmel vettem Pozsgai Zsolt barátom ez év eleji levelét, amelyben azt írta nekem, hogy „sajátos novellád, szinte versszerű írásod, melyben a hazaszeretetről, azokról az élményekről vallasz, amelyek során rádöbbentem, mennyire fontos átélned magyarságodat, hovatartozásodat – feltétlenül fimre kívánkozik.”

Örültem, ugyanis ezek a kis történetek, gondolatok, az utódokhoz írt leveleim ecsetvonások. Olyan mozaikok az életemből, amelyek túlmutatnak rajtam. Milliók gondolkozásmódját tükrözik, és én mások helyett is papírra vetettem őket. Ezért mondjuk mi, alkotók a számos blokkból építkező filmünkről azt, hogy az a magyar ember imázsfilmje.

Némelyik ilyen élményem megtörténése pillanatában eszembe villant ugyan, hogy ez szinte olyan, mintha egy filmben lennék, de ennek ellenére a könyv megjelenése, 15 év óta, ott lapult a könyvespolcomon. Nem gondoltam egy ilyen filmköltészeti alkotásra, amelyet kiváló társam készített belőle művészbarátaival.

Visszatérve Pozsgai Zsolt akkori levelére, melyben azt is írta, hogy a filmes változat azért fontos, mert ez az aműfaj, amely a jövőnek megőrzi azt az üzenetet, amelyet utódaimra hagyok.

És valóban, ez volt már a nyomtatott formában megjelent írásomnak is a szándéka.

Így folytatta akkor: „Ez az írás egy sajátos időkapszula tehát, amely nem arra született, hogy a tengeren hánykódjon, és arra várjon, hogy megtalálja valaki. Ez az üzenet közeli és távoli leszármazottjainknak a televízió, az internet révén egyre több és több emberhez juthat el így végezve el hivatását.”

Megmondom őszintén, ismerve Pozsgai Zsolt művészetét, és magának a képi kultúrának az erejét, egyből igent mondtam, mert meggyőződésem volt, gondolatait olvasva, hogy valami nagyszerű is létrejöhet ebből az első olvasásra személyes ügynek tűnő, mégis a legfontosabb közügyünkről szóló írásom felhasználásával.

– A 90-es évek elején az Ön könyvét durva nacionalizmusnak bélyegezte volna az akkori hungarofób szélsőség, és a médiában megsemmisítette volna. Miből érzett rá, hogy változott a világ?

– Vallom, magyarnak lenni jó. S a magyar hazát szeretni tudni – leírhatatlan, fennkölt érzés. A honszeretet, mint minden szeretet, a legbensőségesebb érzések egyike. Talán a gyermeki vagy anyai szeretethez, illetve a szerelemhez hasonlítható. Sőt, még szubjektívebb is – mert míg azok „tárgyai” kézzelfoghatóak, hús-vér személyek, addig a honszeretet tárgya – vagyis maga a haza – a lelkünkben lakozik. Mint mondtam, ezt az művemet 2006-ban kezdtem el papírra vetni, és 2008-ban került könyvformában kiadásra – a legsötétebb magyargyűlölő időkben.

Akkor sem érdekelt, ma sem érdekelnek az ilyenféle „nacionalistázó” vádak. Igenis nacionalista vagyok a szó legnemesebb értelmében, ami az én olvasatomban nem más nemzetek lenézését, bántását jelenti, hanem azt, hogy a „magyar szép”, és nekem a legfontosabb. És büszke vagyok, hogy magyarnak születhettem, mert magyarnak lenni sok más mellett azt is jelenti, hogy szabad vagyok, a szabadság népének fia.

És mint ilyen legyen bármilyen kurzus is, legyen bármiféle beteges szellemi irányzat a mérvadó, vagy legyen orkánszerű ellenszél – sok-sok millió magyarral egyetemben soha nem fogok lemondani, arról a katarzisélményről, ami honszeretetnek, ennek különös személyes érzésnek a nemzeti közösségben való megélését jelenti.

– Örökség, nemzet, haza – a lélek mélyén örök értékek, a fecsegő felszínen korszerűtlen fogalmak. Miért kell és hogyan lehet mégis a felszínre emelni őket?

– Polgárnak lenni értékválasztást is jelent. Az Isten, haza család hármas egységének nemzetmegtartó ereje van, és az összetartozás felemelő élménye pedig csodákra képes. Alkotásunk ezeket az üzeneteket villantja fel, a művészet eszközeivel. Filmünkben megfogalmazottakat magyar közösségeket elérni szándékozó „világméretű” részletes programot dolgozunk ki, amellyel nem kisebb célt szeretnénk szolgálni, minthogy a planetáris haza minden arra nyitott magyarját elérjük, elmélyíteni bennük magyarságuk tudatos vállalását. Csak is sok-sok millió tudatos magyar őrizheti meg örök értékeinket És itt a tudatos szót hangsúlyozom, miközben ez mindig is érzelmi kérdés is egyben. Tehát mi is a mi feladatunk? A tudatos építkezés! Van-e annál nemesebb cél, mint hogy végveszélybe került nemzetünk javát szolgáljuk: megmaradásunk tudományos igényességű terveit kidolgozva, azokat tántoríthatatlan következetességgel végrehajtva olyat cselekedjünk, ami méltó nagy elődeink tetteihez és emlékéhez? Van-e annál fennköltebb idea, mint a „haza, a magasban” gondolata? Egy pillanatig sem téveszthetjük szem elől, hogy ennek beteljesüléséhez két dolog bizonyosan szükséges: valóban létező, fennmaradó és megerősödő Nemzet és Haza.

Molnár Pál