mti/Laktos Péter
Ünnepélyes keretek között kigördült a zalaegerszegi gyárkapun az első itthon gyártott KF-41 Lynx gyalogsági harcjármű.
A Rheinmetall Hungary Zrt. vezérigazgatója a Linkedinen arról számolt be, hogy a német hadiipari óriás hazai leányvállalata elkészítette az első itthon gyártott és összeszerelt Lynx – hiúz – harcjárművet, melyet az ilyenkor kötelező gyári teszteket követően 2024 első felében adnak át a Magyar Honvédségnek, hogy csatlakozzon a már átadott, Németországban készült példányokhoz.
A Varsói Szerződés egyik páncélozott szállító harcjárműve (PSZH), a Rába gyártmánya ma már hadtörténelem. Az olasz hadsereg ellen állították hadrendbe, az első lépcsős alakulatoknál szolgált – haditechnikai intézet
Magyarország még 2020. augusztus 16-án szerződött le a Rheinmetall AG-val a KF41 Lynx hazai gyártásáról. A Honvédelmi Minisztérium 2020. szeptember 9-én mintegy 2 milliárd euró értékben rendelt 9 darab járművet és 209 darab KF41 Lynx gyalogsági harcjárművet, utóbbiból a kontraktus szerint 163 darab Zalaegerszegen készül, de azóta több forrás is pedzegette, hogy ez az arány módosulhat, a magyar gyártósor javára.
A Magyar Királyi Honvédség csodálatos Toldi könnyűharckocsija: a MÁVAG gyártotta. Mára egyetlen példány maradt belőle, az az oroszországi Kubinka Tankmúzeumban áll – wikipedia
A napokban újabb fejezet nyílt a hazai Lynx-történetben, december 15-én jelentették be hivatalosan, hogy a Lynx alapjain fejleszt légvédelmi rendszert Magyarország számára a Rheinmetall. A 30 millió eurós megrendelés értelmében a KF41 alvázát Skyranger 30 toronnyal és Mistral rakéta-indítókkal látják el.
-
A válogatottra vonatkozólag a miniszterelnök mondott lényegeset, igaz, évekkel ezelőtt, és azóta sem ismételte meg. Eszerint a magyar nemzeti tizenegynek a világ tíz legjobb válogatottja közé kell kerülnie. Jelenleg a 32., de Marco Rossi talán elindíthatja csapatunkat a fölfelé vezető úton.
-
-
Csehországi hírportálok szerint Hluboká nad Vltavouban tartják szombat este Milos Zeman volt államfő nyolcvanadik születésnapi ünnepségét, amelyre szerettein kívül számos cseh és külföldi politikust is várnak.
-
Latorcai Csaba emlékeztetett, tizenöt éve döntött a kormány arról, hogy mindenki szabadon főzhet otthon pálinkát. Hozzátette, hogy a pálinkafőzés igazi hungarikumnak számít.
-
Az IDF úgy tudja, hogy bejrúti légitámadásaiban a Hezbollah hat föld alatti fegyverraktára is megsemmisült. Értesülése szerint a milíciának voltak kínai gyártmányú rakétái - C-704 és C-802-esek - is az irániak mellett.