Csak a brüsszeli klán rasszizmusa szalonképes
A nyugati balliberális politikusokat nem érdeklik saját választóik. De az ukránok se. Baerbock ugyan az ukrán embereket említette, de ebben az esetben is tetten érhető a képmutatás, hiszen azzal, hogy Németország korszerű fegyverekkel tömi Ukrajnát, hozzájárul a háború meghosszabbításához, vagyis ukrán emberek további tízezreinek halálához, megnyomorodásához – leplezi le a szélsőséget Bánó Attila.
2024. január 20. 08:35

commission.europa.eu

Az Európai Parlament szorgalmazza, hogy az Európai Unió a gyűlöletbeszédet az úgynevezett uniós bűncselekmények közé sorolja - tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön. Bánó Attila publicistának tett föl kérdéseket a Gondola.

– Szerkesztő úr, az EU jogszabállyal küzdene a gyűlöletbeszéd ellen. Ugyanakkor a finn EU-politikus Sarvamaa a magyar RTL televíziónak azt mondta, hogy a Fidesz narratívája hasonlóságot mutat a nácik narratívájával. Miért tudjuk, hogy az EU vezetősége a dühöngő finn szélsőségesnek nem fog adni egy figyelmeztetést sem? Sőt...

– Amikor a brüsszeli balliberális héják Magyarországot támadják és goromba vádakkal illetik, akkor ez arrafelé teljesen rendben van. Sarvamaa urat emiatt nem fogják megdorgálni, senki nem fog gyűlöletbeszédet emlegetni. A magyargyűlölet terén élenjáró Guy Verhofstadt belga EP-képviselőt sem intették meg, amikor megtámadta és árulónak nevezte Orbán Viktort. A magyar miniszterelnök egy interjúban ugyanis ezt merészelte mondani: „Ukrajna csak addig tud harcolni, amíg az Egyesült Államok támogatja pénzzel és fegyverrel, ha az amerikaiak békét akarnak, akkor béke lesz”.
Verhofstadt úr az EU-ban szívesen felcserélné Magyarországot Ukrajnával. Egy alkalommal például kijelentette: „jobban járunk, ha Orbán elhagyja az Európai Uniót, helyette pedig csatlakozik Zelenszkij”. Ez még beleférne a véleménynyilvánítás kereteibe, de a belga zseni azt a Zelenszkijt ölelné keblére, aki − semmibe véve a Velencei Bizottság és az Európai Bizottság ajánlásait − továbbra is korlátozza a magyar (és más) kisebbségek korábban megszerzett jogait. Amikor a kettős mérce alkalmazásáról elhíresült EU jogi eszközökkel szankcionálná a gyűlöletbeszédet, akkor semmi jóra nem számíthatunk.

– Az agyonfizetett, ugyanakkor spekulánsi pénzekkel is kitömött uniós főmuftik miért nem ismerik fel, hogy az általuk használt kettős mérce lehetetlenné teszi fellépésüket akkor is, amikor valóban komoly ügyekben kellene embereket megvédeni?

– Ők ezt nem így látják. Egyrészt a kettős mérce alkalmazását sosem fogják beismerni, másrészt őket nem érdeklik az emberek. Jól képviselte a nyugati álláspontot Annalena Baerbock német külügyminiszter, amikor kijelentette: „Ha azt az ígéretet teszem az ukrán embereknek, hogy »mellettetek állunk, amíg szükségetek van ránk«, akkor azt be is akarom tartani. Nem számít, mit gondolnak a német választóim, de én teljesíteni akarom az ígéretet az ukrán népnek.”
A német külügyminiszter rátapintott a lényegre. A nyugati balliberális politikusokat nem érdeklik saját választóik. De az ukránok se. Baerbock ugyan az ukrán embereket említette, de ebben az esetben is tetten érhető a képmutatás, hiszen azzal, hogy Németország korszerű fegyverekkel tömi Ukrajnát, hozzájárul a háború meghosszabbításához, vagyis ukrán emberek további tízezreinek halálához, megnyomorodásához. Szó nincs arról, hogy a nyugati balliberális elit embereket akarna megvédeni.
Itt van a nyugat-európai gazdák esete, akik mindenfelé tüntetnek az olcsó és kétes minőségű ukrán gabona akadálytalan beözönlése miatt. A brüsszeli vezetés törődik ezeknek az embereknek a romló helyzetével, érdekvédelmével? Egyetlen pillanatig sem. És nem törődik azzal sem, hogy milyen mértékben rombolja az európai polgárok életszínvonalát, biztonságát, emberi méltóságát a társadalom illegális migránsok millióival történő felhígítása. Ha ezt a társaságot valóban érdekelnék az emberek, akkor megkérdeznék őket, akarják-e vállalni az illegális migrációból, Ukrajna mértéktelen támogatásából, az oroszellenes szankciókból rájuk háruló terheket. Ám ezeket a kérdéseket még véletlenül sem teszik fel. Ostoba döntéseik következményeit erővel nyomják le a nyugati társadalmak torkán.

Bánó Attila – archív

– Az európai kettős mérce egyes eseteire nemrég Lavrov orosz külügyminiszter hívta fel a figyelmet: Drezdában eltávolították a város második világháborús amerikai-brit bombázására emlékeztető táblát, a leningrádi blokád nem zsidó túlélői nem kapnak kárpótlást Németországtól, szemben a város ostromában részt vevő spanyol Kék Hadosztály veteránjaival. Az EU-szélsőséget miért nem zavarja, hogy infantilis kettős mércéik globálisan teszik nevetségessé az Európai Uniót?

– A nyugati véleménydiktátumok hatására elterjedt az oroszellenesség, már-már az oroszok kollektív bűnösségének megállapítása. Lavrov külügyminiszter hasonló jelenségeket láthat, mint amilyeneket mi is láthattunk kisebbségben élő testvéreinkkel szemben, a magyarellenes gyűlölködés megnyilvánulásai során. E téren manapság az ukrajnai és a román szélsőséges nacionalisták szolgáltatnak rossz példákat. A műveletlenség, a tájékozatlanság melegágya az idegengyűlöletnek, és tudjuk, minden népnek megvan a maga csőcseléke.
Ukrajna politikai vezetése 2022-ben hadat üzent az orosz kultúrának. Az ukrajnai harctereken egyelőre nincs végeredmény, viszont ott van az elnöknek az orosz kultúra, amelytől igyekszik mentesíteni az országát. Az „orosztalanítás” jegyében Munkács városának végrehajtó bizottsága leszereltette az 1837-ben elhunyt nagy orosz költő és drámaíró, Alekszandr Szergejevics Puskin köztéri mellszobrát, illetve eltávolíttatta a Puskinról korábban elnevezett középiskola emléktábláját. Az ukrán törvényhozás betiltotta – és azóta is tiltja − az orosz zenét, könyveket és színdarabokat, aminek következtében az orosz kultúrával szembeni hadjárat valóban „szép” eredményeket hozott.
Tavaly az ukrán hatóságok a Pecserszka Lavra-barlangkolostor mintegy ezer lakóját felszólították a távozásra. Az ukrán ortodox egyház szerzeteseinek és papjainak kiutasítása rendkívül durva lépés volt. Az ukrán kulturális miniszter akkor közölte, hogy azok a szerzetesek, akik szakítanak az orosz anyaegyházzal és csatlakoznak az új ukrán ortodox egyházhoz, folytathatják szolgálatukat a Lavrában. Vagyis a szerzeteseknek egyértelműen és látványosan alá kellett vetniük magukat annak a politikai akaratnak, amelynek semmi köze a vallásos hithez. Mindez az EU felfogása szerint rendben van. A BLM-mozgalom elvárása szerint fél térdre kell ereszkedni, de Ukrajna esetében senki nem ítéli el a rasszista színezetű gyűlölködést, senki nem mutat rá, hogy más dolog a háború, és egészen más a kultúra. A kettős mérce tendenciózus alkalmazása több, mint nevetséges, ám abban a pillanatban komollyá válik, ha a gyűlöletbeszéd jogi kritériumait ez a felfuvalkodott balliberális vezetés állapítja meg.

Molnár Pál

gondola
  • Fekete hattyú
    Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
  • Bandung árnyékában
    Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
  • Átgázoltak a wilkommenskultur rögeszméjén
    Egy terrorista orvos állított ki bizonyítványt a willkommenskultur rögeszméjéről. Azok a szélsőséges bírók, akik hazánkra hadüzenettel fölérő pénzbüntetést róttak ki terrorellenes politikánk miatt, most lapítanak, gyáván meghúzzák magukat. De maradnak luxus körülményeik között...
  • Kilencéves áldozata is van a terrorgázolásnak
    A hatóság továbbra is öt áldozatról beszél, noha azt elismerik, hogy negyven sebesült súlyos állapotban van. Új információ, hogy a terroristát majdnem fejbe lőtte egy rendőr.
  • Sikeres magyar EU-elnökségen vagyunk túl
    A kormányfő a december végén záruló soros magyar EU-elnökséggel kapcsolatban megjegyezte: a pikírt oldalvágásokat talán megspórolhatják, de "ilyen elszigeteltséget még életemben nem láttam", "itt volt a fél világ", Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményét rendeztük meg.
MTI Hírfelhasználó