Korrupt szélsőség főhadiszállása – balkan insight
Minden idők talán "egyik legszélsőségesebb, legabszurdabb irományát" fogadta el csütörtökön az Európai Parlament (EP) az LMBTIQ+ ideológia témájában - jelentette ki Hidvéghi Balázs fideszes európai parlamenti képviselő a Facebook-oldalára feltett videóban.
A politikus azt mondta, az EP olyan határozatot fogadott el, amely már akár az afrikai humanitárius segélyektől az agráriumig minden területen megkövetelné a genderideológiát.
Hidvéghi Balázs szerint nem kérdés, hogy az uniós elit teljesen elszakadt a valóságtól, Brüsszelben változás kell.
A videóban ismertette: a dokumentumban például az szerepel, hogy az Európai Unió minden szakpolitikájában kiemelt szempontként kell érvényesíteni az LMBTQ+ jogokat.
"Ezek szerint az ipar-, az agrárpolitikában vagy az űrkutatásban is", azt azonban nem fejti ki a szöveg, hogy miként - jelezte.
Az EP-képviselő a határozat másik pontját is "elképesztőnek" nevezte, amely szerinte morális szempontokat is felvet. Az unió a humanitárius segélyeket attól tenné függővé - mondta -, hogy mennyire érvényesülnek az adott országban az LMBTIQ+ jogok.
"Az a helyzet, hogy akár nevethetnénk is ezen, de sajnos komoly dologról van szó, mert közben a szöveg persze olyanokat is mond, hogy vegyék el a tagállamoktól azt a jogot, hogy azok maguk dönthessenek például ilyen értékrendi kérdésekben, maguk döntsenek a családról, a gyereknevelésről, a gyermekvédelemről. Ezt is sürgeti."
Hidvéghi Balázs szerint "ezekből az agyszüleményekből Brüsszelnek vissza kéne térnie a józan ész és a normalitás világába" - szorgalmazta a politikus, megállapítva, hogy Brüsszelben változásra van szükség.
-
Íme, itt van a lehetőség a lengyel-svéd edző előtt. Jusson be a Konferencia-liga csoportkörébe, és vigye csapatát az egyenes kieséses szakaszban tovább. Már a jövő tavasszal telt ház lesz a Sóstói Stadionban, még Diósgyőrből is érkeznek nézők. Ezért kapja hatalmas fizetését a lengyel-svéd edző.
-
„A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
-
A nyugat-európaiak büszkén hangoztatják, hogy mostanra megszabadultak az orosz forrásoktól, de ez nem igaz, csak harmadik államok, például India közbeiktatásával vásárolnak kőolajat, illetve a cseppfolyósított földgázt (LNG) fogadó terminálokban is az orosz részesedés a legmagasabb – leplezte le a hazudozókat a külügyminiszter.
-
Nem volt teljes a családi ebéd déli harangszó és Herceg János hang-jegyzete nélkül. Jellegzetes fejhangon, szinte papos pátosszal szólt a vajdasági magyarokhoz a „beszélt esszé” átütő erejével. Arról beszélt, ami éppen foglalkoztatta őket, és olyan nyelvezettel, ami megragad, továbbgondoltat, ölel.
-
"Mi ez, hogyha nem egy pünkösdi összefogás? Mi ez, ha nem annak az üzenete, hogy megértjük egymás szavát, megértjük az üzenetet? Hogy a bábeli zűrzavarra a válasz a kereszténység" - mondta Soltész Miklós.