Baloldali politikusokig érhet az óbudai korrupciós botrány?
Súlyos, akár nyolcévi szabadságvesztésre is számíthatnak a III. kerületi csúszópénzes botrány elkövetői, ha a bíróság elítéli az érintetteket. Az ügyben egyelőre hivatalos személyt nem hallgattak ki gyanúsítottként, de a nyomozásban nyilvánvalóan azt is tisztázni fogják, hogy kapott-e bármelyik baloldali politikus a vesztegetési pénzekből.
2024. március 18. 13:45

Komoly büntetést kaphatnak az óbudai korrupciós bűnügy érintettjei, amennyiben beigazolódik a hatóság gyanúja. Emlékezetes, az ügyben nemrég négy személyt gyanúsított meg a vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés és más bűncselekmények miatt eljárást indító Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). A gyanúsítások az óbudai önkormányzattal kötött fiktív szerződésekről és kenőpénzekről szólnak, a bűnügy szálai pedig a baloldal fontos háttéremberéhez, P. Gáborhoz és társaihoz vezetnek.

Vizsgálják, hogy kaptak-e kenőpénzt baloldali politikusok

A vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a terhelt úgy kért valakitől vagy valakiktől jogtalan előnyt (legtöbb esetben pénzt), hogy azt állította, ezért cserébe hivatalos személyt fog megvesztegetni. A büntetés ebben az esetben két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés. Ha a cselekményt valaki üzletszerűen követi el, minősítő körülmény, amely évekkel növeli meg a büntetés mértékét. Fontos ugyanakkor megjegyezni: az ilyen típusú ügyekben azt is mindig vizsgálják, hogy nem fizettek-e le mégis hivatalos személyeket. Ha az óbudai botrányban kiderül, hogy korrumpáltak baloldali politikusokat, az már utóbbiak esetében hivatali vesztegetés elfogadása lenne. A büntetési tétel pedig akár tíz év is lehet.

A DK-s polgármester szerepét is tisztáznák

Az ügy politikai szálait a helyi Fidesz is feltárná, éppen ezért március 21-én rendkívüli képviselő-testületi ülést tart az óbudai önkormányzat. Puskás Péter fideszes frakcióvezető szerint „az ülésen tisztázni kell, hogy a letartóztatási hullámot előidéző fiktív szerződéseket az önkormányzat részéről ki kötötte, azokat a városvezetésből ki engedélyezte, ki írta alá a teljesítési igazolásokat, illetve hogy milyen módon szennyezték be a várost jelenleg irányító politikusok otthonunk, Óbuda jó hírét.”

A politikus hozzátette azt is: Kiss László DK-s polgármester a nyilvánosságra került korábbi információk szerint rokona révén érintett lehet a botrányban, ugyanis közeli hozzátartozójának és az ügy egyik szereplőjének közös cége lehetett a vizsgált időszakban.

MN
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • Bűnözők a törvényhozásban
    Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
  • Vallásos könnyűzene
    Az egyházi könnyűzene a hatvanas-hetvenes években Sillye Jenő vezetésével indult el Magyarországon, és akkor a tiltott kategóriába tartozott, ezért az egyházi zenekarok mind felszerelésben, mind lehetőségeikben háttérbe voltak szorítva, támogatást nem kaptak. Soltész Miklós hozzátette: a helyzet 2019-ben változott radikálisan, amikor a kormány úgy döntött, hogy a Kárpát-medencén belül segíti a vallásos könnyűzenei együtteseket.
  • A világ legnagyobb hadgyakorlata zajlik hazánkban
    Tóth Máté kiemelte, hogy a Magyar Honvédség Role 2-es moduláris, 50-60 fős személyzettel működő tábori kórházában - a harctérhez közel - már olyan ellátást kaphatnak a sebesültek, hogy onnan az Országos Mentőszolgálat segítségével az állami ellátóhelyekre szállíthatók.
  • A zöld-rögeszme nyomása alatt az európai agrárium
    Nem az európai gazdákat kell felelőssé tenni az éghajlatváltozásért, hiszen ők a leginkább érdekeltek abban, hogy teremtett világunk minőségét megőrizzék, és az ilyen károknak nem okozói, hanem elszenvedői. Partnerré kell tenni őket abban, hogy le tudják küzdeni a nehézségeket, ehhez pedig támogatásokat is kell adni számukra - fejtette ki az agrárminiszter.
MTI Hírfelhasználó