Prof. dr. Cs. Varga István – Képek: Thaler Tamás felvételei

Száműzetésben töltött 277 évet a Magyar Sion: a Magyar Katolikus Egyház esztergomi székhelye. Hazatérését idézték fel szeptember 17-én Esztergomban
a Szent Adalbert Központban egynapos konferencia keretében. Ezen Rudnay Sándor hercegprímás és kora volt a fő téma. Prof. dr. Cs. Varga István A
szakralitás átragyogása Himnuszunkban című előadásában elemezte a világ egyetlen olyan szakrális, bűnmegvalló, a „Hajh, de bűneink miatt” és a
„Hányszor támadt tenfiad Szép hazám kebledre” vétkét is bevalló, irgalmat kérő, nemzeti Himnuszunkat, s Kölcsey korát, amely által létrejött a Himnusz
szövege. Őt kérdezte a Gondola.

– Tanár úr, az oszmán hódítás másfél évszázadig tartott, ám a katolikus központ 277 évet töltött száműzetésben. Rudnay Sándor hercegprímás jóval az oszmán kiűzése után hozta vissza a Magyar Siont abba az Esztergomba, amelynek nevét a száműzetés hosszú ideje alatt is a levelek keltezésére írták. Miért kell felidéznünk időről időre az érseket?

– Az emlékezés lehet hálaadás is. Deák Ferenc intelmét idézem: „Amit erő vagy hatalom elvesz, azt idő és szerencse visszaadhatják. De amiről a nemzet önként lemondott, annak visszaszerzése kétséges.” Rudnay Sándor bíboros komoly figyelmet érdemlő, méltán híres példakép. Tetteinek, eredményeinek felidézése lelkierőt ad. Izaiás Isten szavát tolmácsoló igehelye növelheti jövőbe vetett reményünk erejét: „Dicsőségemet pedig másnak nem adom!” Rákóczi Esze Tamásnak átadott vörös, fehér és zöld zászlóin a „Cum Deo pro Patria et Libertate” olvasható” – „Istennel a Hazáért és a Szabadságért”. A vörös sávban pedig: „Iustam causam Deus non derelinquet” – „Isten az igaz ügyet nem hagyja.”

– Képzeletünkben miért emelkedik a Magyar Sion mellé az a hatalmas lelki templom, amelyet Kölcsey Ferenc alkotott nemzetünknek?

– A reformkor a magyarság kegyelmi időszaka, korszakos jelentőségű eredményeket hozott, máig világító géniuszokat és érvényes tanulságokat adott. A reformkori nagy nemzedék nemzetet alkotott. Közéjük tartozik Kölcsey Ferenc. Petőfi 1847. július 17-én a Kerényi Frigyeshez írott Uti levelekben ezt jegyezte fel: „…Badalóval csaknem szemközt fekszik innen a Tiszán Cseke, és a csekei temetőben Kölcsey Ferenc. Tavaly ősszel egypár hétig laktam itt, s meg-meglátogattam a szent sírt, melyben a legnevesebb szívek egyike hamvad.”
A Parainesisben Kölcsey Kálmánnak, a keresztfiának írta: „Szeresd a hazát! Boldog leszesz, ha a férfikor napjaiban e szavakat úgy fogod érthetni, úgy fogod érezhetni, mint kell. Hazaszeretet egyike a kebel tiszteletre legméltóbb szenvedelmeinek… Kinek a szívében a haza nem él, az száműzöttnek tekintheti magát mindenhol, s lelkében üresség van, mit sem tárgy, sem érzet be nem tölt.”
Széchenyi István, a legnagyobb magyar buzdító intelme a Hunnia lapjain: „Kutassunk (…) a nemzetek történetének forrásaiban oly mélyen, mint csak lehet! Honunk előmozdításáról és javunk ügyéről világosítsuk fel magunkat, nehogy készületlenségünk által többet ártsunk hazánknak, mint amennyit aztán képesek volnánk aggkorunkig ismét helyreállítani! Ne mulasszuk el azon gyökérokok keresését, melyek a nemzeti nagyság sarkalati, mert másképp mindig homokra fogjuk állítani alapnélküli műveinket!”
Templomépítő költészetünkről mogyoróhéjban szólok. A templom az Isten imádásának, tiszteletének, jelenlétének színhelye, az irgalom, a hívő közösség, a találkozás helye, egy kis földi mennyország, ahol mindannyian otthon érezhetjük magunkat. Ady „de profundis” kiált: „a Templomot se építettük föl.” Kányádi Sándor szelíden válaszol költőóriás elődjének: Janus Pannonius költészetünk latin kápolnáját alkotta. Balassi reneszánsz élet-és szépségvággyal végvárak köveiből építette tovább ezt a virtuális templomot. Zrínyi a barokk korszak pompájával nemzetünk hitét, sorsát örökítette meg festői freskókon, képsorokon. Berzsenyi mélyzengésű orgonát teremtett bele. Kölcsey Himnuszt tűzött a tornyárra, szószéket emelt Vörösmartyval együtt, amelyről a haza és haladás igéit hirdette. Petőfi szerint „…a költészet! (...) szentegyház, ahova belépni / Bocskorosan, sőt mezítláb is szabad.” Arany csodálatos kupolát alkotott. Vajda, Ady, Babits, Kosztolányi, József Attila, Radnóti, Szabó Lőrinc, Pilinszky, Weöres és társaik tágassá, tornyossá építették költészetünk mirabilis katedrálisát, amely folyton újulva, mindenek ellenére, ma is épül.

– A szakralitás átragyogása a Himnuszunkban című előadásában elemezte a világ egyetlen, bűnbevallást is tartalmazó, irgalomért könyörgő szakrális nemzeti himnuszát, s Kölcsey korát, mely által létrejött a Himnusz textusa. Az legszebbnek tartott mondata így hangzott: „Megtartani mindannyiunknak hitünket, magyarságunkat, s ebből eredő emberségünket!”

– A Himnusz világképe, történelemszemlélete, nemzetfogalma sors- és létértelmezése, a létformálás relevanciája: önismeretünk forrása. Textusa és Erkel Ferenc szent korálokra emlékeztető dallama: kongeniális szimbiózis, a tehetség kegyelmének unikális ajándéka, önazonosságunk, összetartozásunk létfontosságú meghatározója. A magyar államiság, nemzeti létünk, függetlenségségünk és szabadságvágyunk felségjelvényei közül – Szent Korona, országzászló, országcímer – a Himnusz fejezi ki leginkább nemzetünk egységét, küzdelmes múltját, jelenét: Istenbe vetett jövőreményét. Tőkés László ezért hangsúlyozza: a Himnusz textusát „olyanképpen érdemes olvasnunk, miként a Szentírást.”
Kulin Ferenc A kétszáz éves Himnusz költője című könyvében hangsúlyozza: Kölcsey múltunknak azok közé a kiemelkedően nagy alakjai közé tartozik, akik nemcsak műveikkel, hanem magán- és közéleti magatartásukkal is mély hatást gyakoroltak kortársaikra és az utókorra is. Az 1832-36-os reformkori országgyűlések egyik vezéregyénisége a feudális Magyarország modernizálásában, a Habsburgokkal vívott nemzeti függetlenségi törekvések közjogi elveinek kimunkálásában Kölcsey Parainesise (etikai intelem, tanács, buzdítás) legnagyobb hatású pedagógiai írása, már évszázadnál régebben kötelező tananyag. Máig óriási a hatása ember-, valóság- és értékszemléletünkre, erkölcsi beállítottságunkra, hazaszeretetünkre.

– A város alapítója egy római castrum maradványaiból a Magyar Nagyfejedelmség központjává emelte Esztergomot. Mi kell ahhoz, hogy Géza fejedelemnek is megadjuk a tiszteletet?

– Géza nagyfejedelem államalapító, Szent István pedig a Magyar Királyság megteremtője. Szekfű Gyula szerint a magyarság Mátyás király halálig jelleme szerint alakította sorsát, utána pedig idegen hatalmak alatt a sorsa formálta jellemét...
Magyarország romlásán Szkhárosi Horváth András már 1547-ben így kesergett: Magyar nemzet! Nagy sok jót tőn teveled az Isten, / Elkohozta Szittyiából az jó kevér földre / Felütette asztalfőre, minden tisztességre / Pogánságból megfordíta az keresztény hitre. / De nem tudád megköszönni az Isten jóvoltát, Nem akarád megismerni nagy kegyelmes voltát, / Nem fogadád tanítását, semmi jó tanácsát / De meglátod rövid időn nyilvánabb haragját.” A jogos és pontos, néven nevezett indoklás sem hiányzik a kesergésből: „Romlásainknak egyik oka fejedelmek vagytok, / Nagy óhajtván mind ez ország panaszol reátok, / Kéméletlen az föld népén csak hatalmaskodtok.”
Mátyás halála után kitört a trónviszály. Mátyás házasságon kívül született fia utódlására megesketett hívei sem álltak Corvin János mellé, aki pedig tehetséges volt, haditudományát a török elleni harcban is bizonyította. Azonban látva, a helyzetet, nem akart belháborút kirobbantani, ezért visszavonult. A nemesi rendek meg sem próbáltak saját, nemzeti királyt választani. Végül a Jagelló-házból Ulászlót választották királlyá. (Bohózatba illő: Ulászlóval feleségül vetették az özvegy Beatrix királynét. Az eskető pap, Bakócz Tamás győri püspök azonban érvénytelennek nyilvánította a frigyet. A megalázott Beatrix sértődötten visszatért Itáliába. A főnemesség, köztük Mátyás „rendíthetetlennek” hitt, de színváltó hívei a cseh királyt, az erélytelen Ulászlót emelték trónra. Azt a trónkövetelőt koronázták meg 1490. szeptember 18-án Székesfehérvárott, aki már 1474-ben szövetséget kötött III. Frigyes császárral Mátyás ellen. Magyarország perszonálunióban a cseh és a Jagelló-uralkodóház érdekkörébe került.

A mohácsi vereség után királlyá választották Szapolyai János erdélyi vajdát, majd öt hét múlva egy pozsonyi kolostorban a magyar koronára áhítozó Habsburg Ferdinánd cseh királyt is. Ez volt a kettős királyválasztás, kettős királyság. Szapolyai halála után a török megindult Budára, hogy megakadályozza a Habsburgok törekvését Magyarország birtokbavételére. (Addig nem tartották megszállva az országot.) Buda helyőrsége jól védekezett Habsburg Ferdinánd ostromló serege ellen, de rögtön elmenekült a török sereg jöttének hírére. Úgy tudja a köztudat, hogy a Kelenföldön tárgyaló magyar küldöttség háta mögött a törökök besétáltak a budai várba mint látogató vendégek, aztán ott is maradtak. Ferenc francia királynak érdeke volt, hogy a magyarok a törököt támogassák, de talán a pápa se nagyon ellenezte, hiszen a hataloméhes Habsburg császári csapatok 1527 májusában véres kegyetlenséggel rabolták ki Rómát. (Sacco di Roma) 1526: az országnagyok széthúzása végzett az országgal, viszálykodásuk következményeit a törökök csak bevégezték. Szekfű véleménye: „A rendek a közjónak is elébe helyezték saját érdekeiket...” Hiányzott a felkent király rendező keze, a királyi hatalom rombolásával idegeneké lett az ország, képtelen az önvédelemre. Mátyással sírba szállt Magyarország / önálló államisága / A magyarok állama elbukott.” Szenczi Molnár írja: „Mátyás király halála után, midőn hazánk ügye megingott...” (Szótár, 1604)
A XVI. században megszakadt a magyar nemzet és ország folyamatos állami léte. A szultán hatalma alatt Erdély közigazgatási önállóságát a török megtűrte. A császárok királlyá koronáztatták magukat a Szent Koronával, ezzel jogot szerezve az ország birtoklásra. Összehívták ugyan az országgyűlést, de a tényleges hatalom bécsi és prágai udvar kezében volt. Bethlen Gábor a szultán engedélyével sikeresen hadakozott az Európát lángba borító harmincéves háború közepette, de az ország mégis megosztott maradt. (Nemeskürty István: Magyarnak számkivetve. A nemzettudat válságai. Szabad tér. 2003.)
A török hódoltság idején is ébren tartotta a nemzettudatot a hit, a magyar nyelv, a levelezés, a kapcsolattartás, a Bibliai és az imádságos könyvek számos magyar kiadása. Sőt a latin nyelvű történeti munkák is nemzettudat-erősítők hatásúak voltak. Például Istvánffy Miklós műve, a Historianum de rebus ungaricis, amelyet a szerző holta után Pázmány Péter is kiadott Kölnben, 1622-ben. Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér, a nemzettudat ébren tartójának, hibáink, bűneink, elszalasztott lehetőségeink miatti ostorozójának, sikereink elemzőjének konklúziója: „Megmaradásunk egyetlen lehetősége tehát, ha mégis a magunk erejére támaszkodunk.”
A szentgotthárdi győztes csata ellenére az 1664-es „szégyenteljes” vasvári béke értelmében a törökök megtarthatták meghódított területeiket. A nemzettudat válsága miatt kettészakadás történt. Kiderült, a magunk erejéből nem vagyunk képesek a török elleni védelemre, a császár pedig nem akar megvédeni bennünket. Forgách Ferenc Emlékiratában rögzíti a kialakult helyzetről szóló véleményét: „Magunkat és másokat űző szakadatlan végzetünk, hogy jóvá nem tehető gyűlölködéssel polgártársaink életére, tulajdon vérünkre pályázunk a végpusztulásig.” „Nem történelmet írunk, hanem inkább az egyetlen sors-folyamatban ránk zúduló csapásokat siratjuk.”

Az 1683 után, másfél évtized alatt a Habsburg Birodalom csapatai az oszmán hadsereget fokozatosan kiszorították Magyarország területéről. A császári seregek sikerei és jelenlétük átrendezte az uralkodó és a magyar nemesség közötti erőviszonyokat. 1687-ben, Pozsonyban került sor a királyi Magyarország utolsó rendi országgyűlésére, amelyen a magyar rendek lemondtak a szabad királyválasztás jogáról és az Aranybulla ellenállási záradékáról. Az uralkodó ugyanakkor megerősítette a Magyar Királyság állami és rendi önállóságát. „Változik a világ, gyengül, ami erős...” (Arany János: Toldi estéje, 1848)

– Esztergomban, a Szent Adalbert Központban, az egynapos konferencia keretében Rudnay Sándor hercegprímás és kora volt a fő téma, melyen belül „Magyar Sion-gondolat építészeti megvalósítása a reformkor kezdetén” címmel szerveztek egész napot felölelő programot. A konferencia előadásai a jövőt illetően is bizalmat sugároztak.

– Nagyszerű volt a tematika és az előadók produkciója. Prokopp Mária vallomása: „a magyarnak nincs lehetetlen! Tud a magyar HINNI a 21. században is! Tudja és ÉRZI, hogy velünk az Isten!” Az MMA akadémikus, professor emeritája így foglalta össze Rudnay eredményeit, amit öt év alatt esztergomi bíborosként 1819 és 1824 között elért: eltávolította a bécsi katonaságot az esztergomi Várhegyről. Eltakaríttatta a középkori, hatalmas székesegyház romjait, megmentve a művészeti értékeit. Kühne Pál és Packh János kismartoni és Bécsben dolgozó magyar építészekkel elkészíttette az új Fő Templomhoz méltó székesegyház terveit. Egyedülálló technikai bravúrral áthelyezték az 1506-ban, a Michelangelo-tanítvány, Andrea Ferucci által tervezett és épített európai reneszánsz építészeti remekművet, a Bakócz-kápolnát az épülő székesegyházba. Ez a vállalkozás az európai műemlékvédelem egyik jelentős tette volt.
Rudnay érdeme az európai jelentőségű klasszicista altemplom, ahol 1991-ben végső helyet kapott az immár „tiszteletreméltónk” nevezett Mindszenti bíboros épen maradt teste. Elkészült a középkori várárkot átívelő viadukt, vagyis a székesegyház bejáratához felvezető ünnepélyes rámpa, amely ma is Esztergom legszebb útszakasza. Ezt a teljesítménysorozatot méltán állíthatjuk párhuzamba Széchenyi István Akadémiát alapító nagy tettével, felajánlásával, amelyet a magyar reformkor kezdetének tartunk. A Rudnay tetteinek jelentőségét ismerő kortársak 1824-ben méltán állíttatták a „Sötét kapu” város felöli bejárata felé fénylő bronz betűkkel azt a márvány emléktáblát Rudnay Sándor bíboros emlékezetére: „ALEXANDER DE RUDNA ARCHIEPISCOPUS STRIGONIENSIS MDCCCXXIV”.

További komoly javaslatra érdemes Prokopp Mária felvetése: mivel az esztergomi Bazilika a Magyar Sion felépítése a Kárpát-medence Magyarországának a vállalkozása, az akkori Európa egyik legnagyobb építkezése volt, ezért méltó lenne, ha országos megemlékezésre is sor kerülne, annál is inkább, mert immár évek óta folyamatban van a Bazilika teljes restaurálása nagy állami támogatással. A Magyar Sion, az országos egyházi központ kiépítése Rudnay Prímás gondolata magába foglalta a Főszékesegyházon kívül a Papneveldét, a Tanítóképzőt, a Prímás-érseki Palotát, és a Kanonoki Palotákat. Rudnay lendületes kezdete korai halála miatt torzó maradt. Az utódok csak 1869-re tudták a Székesegyházat felépíteni a Szabadságharc leverése után... S mivel az Esztergomi érsek a király után az ország első közjogi méltósága volt, illő, hogy országos megemlékezés is legyen! Az akkori Magyarország részei ma HÉT országban találhatók, szép lenne meghívni arra az ünnepségre a szomszédos országok egyes egyházi és állami vezetőit is.

– Tanár úr ötven éve lakik Egerben, öt éven át tanított a 8 névcserét megélt egri Tanárképző Főiskolán, a mai Eszterházy Károly Katolikus Egyetem jogelődjén. Bizonyára lát párhuzamokat Rudnay esztergomi székesegyház-építő öröksége és Pyrker János László egri érsek egyház- és nemzetépítő tevékenysége között.

– Számos valóságos párhuzam, sőt kapcsolat is létezik... 1804-ben három részre osztották fel a hatalmas egri püspökség területét. Akkor jött létre a kassai és a szatmári püspökség. VII. Pius pápa a megmaradt egri püspökséget érseki rangra emelte.
Homa János Pyrker című, Pyrker János László Mein Leben (Életem) című önéletrajzi műve és korabeli dokumentumok alapján készített, az Agria folyóirat idei, nyári lapszámában megjelent színművében mondja az egri várat megszemlélő, Lilienfeldről indult, Velencéből már pátriárkaként Egerbe került érsek: „... különösen a vár látványa ragadott meg. Ez a hely, ahol Dobó István tündökölt. Ez a hely, ahol a Mi Urunk segítette azt a világra szóló csodát, amikor pár ezer keresztény ember megállította a világot elfoglalni akaró mohamedánokat. Látom, hogy romokban hever ez az erődítmény. Nyomát nem őrzi a hajdani szép napokat. Ráadásul még a köveket is elhordják az építkezők… (...) meg kell erősíteni, fel kell újítani a falakat! Mielőbb három keresztet kell állítani a vár legmagasabb pontján. Ez lesz a Kálvária-hegy, s bízom abban, hogy ez által a vár zarándokhellyé válik. Az idelátogatók tiszteleghetnek a várvédők, a keresztény hit védőinek kálváriája előtt. Talán az sem utolsó szempont, hogy gyönyörű innen a kilátás, nagyszerű a panoráma.” Pyrker látta: kicsi a székesegyház, kihasználatlan a Lyceum pompás épülete, az egri hőforrások vizét elpazarolják. Nagyon sok festményt hozott Velencéből. Szebbnél szebb alkotásokat. Ezek megfelelő elhelyezéséről is gondoskodik. Négy csodaszépen szóló hegedűt is. Vasárnap délutánra, az érseki palota kertjébe, koncertre hívja a zenekedvelőket...
 Pyrker János László pátriárka-érsek kezdeményezésére az Egri Tanítóképzőben az 1828. év decemberében kezdődött az egri kántortanítók képzése. A király 1828. február 13-ai leiratában engedélyezte Pyrker tervét. Az intézet a Foglár Intézetben, a mostani Kossuth (korábban Káptalan) utcában nyitotta meg kapuit. Az egri Tanítóképző szervezeti és működési szabályzata, a „Regula et Constitutiones Instituti Praeparandorum ad Ludi-Magisteria”, a Pyrker által alapított szepesi tanítóképző intézet szabályzata alapján készült. Az intézetbe felvett növendékek ingyenes oktatásban és ellátásban részesültek. Abban bíztak, hogy ez az intézet kiállja az idő próbáját és elősegíti, hogy az érseki város az „iskolák városa” címet is elnyerje.
Pyrker már Egerbe érkezésekor látta: „az egri érseki templom alig különbözik egy falusi templomtól”. Ezért a Rómában tanult Hild Józsefet kérte fel az új székesegyház tervezésére. A művészi díszítésén főképp Itáliából érkezett neves művészek dolgoztak. (...) Az egri bazilika homlokzatán a felirat: „Venite adoremus Dominum!” -- „Jöjjetek, imádjuk az Urat!”. Fölötte a három isteni erény, a Hit, Remény és Szeretet allegorikus alakjai láthatóak.

– Tanár úr Németh László-kutatóból lett Ars sacra-kutató. Németh Széchenyi című drámájában a Lonovics érsek is szerepel. Bécs a honvédek buzdítása miatt a száműzetéssel sújtotta. Érsekként egyetlen napot sem tölthetett székhelyén, Egerben. Lonovics az egyedüli magyar főpap, aki fel merte keresni Széchenyit Döblingben...

– Lonovics érsek hányatott sorsú homo sincerus, igen derék, egyenes és igaz ember, csodálatos gyémántjellem, hitéhez és hazájához hűséges főpap, akit egyházához és népéhez hűséges, jóakaratú főpap: méltóságát mindvégig megőrző jel-ember: az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hazaszerető papságának csodálatos személyisége. A vele folytatott dialógusban fogalmazza meg Széchenyi nagyrabecsülését az Egyház iránt is: „Nem panaszkodhatom – ahhoz, hogy milyen kevéssé érdemeltem meg: elég szerencsém volt az egyházzal. Ifjúkoromban Albach Szaniszló, aztán ön. Két olyan pap barátságával dicsekedhetem, akik éppen, mert nemcsak papok voltak, áthoztak valamit ebbe a rideg századba az egyház hajdani melegéből.”
A karakteres, bizalomteljes, pergő párbeszédben Széchenyi Lonovics bölcsességét dicsérni: „Ön elhiteti az emberrel, hogy Isten mosolyogni is szokott. Lonovics: „A lángésznek a középszerűség az orvossága. Én mindig így értelmeztem az én szerepemet István gróf mellett.” Széchenyi Lonovics érsekkel folytatott drámai dialógusa történelmi sorstükör. Az érsek megállapítása: „Elég szomorú, hogy köztünk, magyarok közt, ennyi a Babarczy. A vad csernagorác elvérzik, s ki nem adná a társát, nálunk pedig egy tiszt és nemesember egy Széchenyi István bizalmának lopja be magát tolvajául. Én nem Világos miatt esek kétségbe a magyarságon, hanem a Babarczyak nagy száma miatt...”
Széchenyi történelmi sorsértelmezése, Lonovics érsek létdilemmájára adott válasza: „Fordítsa meg a dolgot. Amelyik népnek ilyen a történelme, ott a Babarczyaknak el kell szaporodniuk. A tanulság minálunk mindig ez volt. Rákócziaknak, Hajnócziaknak, Széchenyieknek: Rodostó, vérpad, bolondház. A Babarczyaknak létra a magasba...”

Szerb Antal írja irodalomtörténetében: „A hazaszeretetnek sok formája van, korok és egyéniségek szerint. Azonban a legritkább és legelőkelőbb a misztikus hazaszeretet, melyben az ország szolgálata istentiszteletté szankcionalizálódik. A legszebb magyarok hazaszeretete ez, így Széchenyié is, amelynek mélységeibe az avatatlan sosem fog belelátni.”
Németh Széchenyi-drámája és Arany János Széchenyi emlékezete (1860) című ódájának a szellemiségét idézi. Az emberi méltóság, a keresztény szellemi-lelki értéktudat nyilvánul meg Németh legszebb nyelvezetű drámájának a Széchenyi-definíciójában. A drámaköltő, a kegyelmi tudás lélektiszta hangján, Lonovics érsek hitvalló szavaival tesz bizonyságot: „Minden fej Isten kápolnája. De a Széchenyié: székesegyház.”
A Himnusz méltó ikerpárja Vörösmarty költeménye – Egressy Béni megzenésítésében – az egész magyar nemzet közkincsévé, énekévé vált Szózat. Az Arany János által is megszentelt „Rendületlenül” kifejezést, jussolt örökségünket Dsida Jenő „Zengő intelem”-nek nevezte. Széchenyi István 1835-ben elhangzott, a magyar nyelv ügyét taglalva tett kijelentését is tudatosítja: „A magyarnak csak itt van egyedül hazája”.
A költemény leghangsúlyosabb része, kezdete és befejezése: „Hazádnak rendületlenűl / Légy híve, oh magyar; / Bölcsőd az s majdan sírod is, / Mely ápol s eltakar.” Nem a magyarság fizikai megsemmisülését jelenti ez a vízió, hanem veszélyeztetettségét, magyar nemzetállam megszűntét, amint e lengyeleknél háromszor is megtörtént. A Vörösmarty-konklúzió Zrínyi magyar létkérdésére adott válasz: „A nagy világon e kivűl / Nincsen számodra hely; / Áldjon vagy verjen sors keze: / Itt élned, halnod kell.” Vörösmarty Szózata a hűség hitvallása – mindannyiunk időtlen érvényű korparancsa.”
A Szózat „nagyszerű” halál-vízióját: „a sírt, hol nemzet sűlyed el, / Népek veszik körűl, / S az ember millióinak / Szemében gyászkönny űl” Széchenyi a Kelet népében (1841) keserű gúnnyal utasítja vissza: „még vesztünk sem lenne nagyszerű, mint Vörösmarty oly édeskeserűen zengi, de egyenesen nevetséges, hasonlókig minden olyan elbukáshoz, melyre elég ok nincs, azaz melyet egy gyűszűbe férő gyakorlati ésszel elkerülhetni”. Trianonra prófétai tisztánlátással figyelmeztetett arra, amit Prohászka Ottokár „a magyarság kivégzési kísérleté”-nek nevez. Széchenyi szerint nemzetünk sírját nem a könnyező baráti népek állnák körül: a magyar „számtalan elleneinek közhahotája közt »farkasveremben« lelné magát”.
Kölcsey Vanitatum vanitas című, 1823. február-áprilisában született költeményében kimondja: „Légy, mint szikla rendületlen.” Zrínyi imperatívusza: „Hic vobis vel vincendum vel moriendum est” – „Itt győznötök vagy meghalnotok kell!” Ezt a tetté váltott erkölcsfilozófiát hagyta örökül Kölcsey a Parainesisben: „Imádd az istenséget!” és „Szeresd a hazát!” Vörösmarty pedig a korszellemhez igazítva folytatja a Szózatban: „Hazádnak rendületlenül / Légy híve, oh magyar; / Bölcsőd az s majdan sírod is / Mely ápol s eltakar.

Kölcsey életéből és műveiből a szellem és erkölcs fénye sugárzik. Keresztény örökségünket korunk „korszelleme” dehonesztálja, az embert és világát megfosztja hitbeli, vallási, spirituális lételemétől. A Bibliát is tudománytalan mesebeszédnek tartja. A János vitézben, Az ember tragédiájában, sőt a Himnuszban jelenlévő Istent is csupán irodalmi jelenségnek tekinti. Kölcsey istenfélő, tisztaszívű, igaz ember volt. Mélységesen kötődött hithez, valláshoz, Bibliához. Alma matere, a Debreceni Református Kollégium volt: „Egész Magyarországnak és Erdélységnek... világosító lámpása”. Kegyelmi tisztaságú lelkisége, jellemszilárdsága révén az Isten- és emberszeretet magaslataira jutott. Jelképi világába harmonikusan integrálta a magyarság sorsának spirituális értelmezését.
Minden megújulásnak volt hitbeli alapja. A reformkor nemzedékei erős hittel teremtettek egy új, modern magyar nemzetet: a nemzedékek nemzetté váltak. A „haza és haladás”, „A HAZA MINDEN ELŐTT!”; a „Tied vagyok, tied, hazám!”; az Arany János és Vörösmarty „Rendületlenül” hite 1848/49-ben, majd később, 1956-ban is azt az igazságba, tisztességbe vetett lelki erőt adta, amely lábra állította nemzetünket.

– Tanár úr melyik irodalmi műben találta meg a sorskérdéseinkre adható választ?

– Ottlik Gézánál. Az Isten színe előtt játszódó Iskola a határon című remekművében Kőszeg példáján a magyar sorsot is értelmezi: „A városkának volt egy kis erős vára, amely hat évvel a mohácsi vereség után feltartóztatta és visszaverte a törököt. Kétezren védték a képtelen túlerővel szemben egy teljes nyári hónapon át, esztelen bátorsággal és okos tárgyalásokkal, mert akkor már tudták, hogy kivel van dolguk. Tizennyolc heves rohamot álltak ki a vár és a védők: városlakók, polgárok, parasztok, katonák; akkor az ostromló kimerült, feladta, elvonult örökre. Fura dolognak látszik a nyugati határ szélén védeni egy kis várat a belülről jövő töröktől, amikor az ország már elveszett, s az ellenség itt már éppen kifelé menne. Nem is lett volna értelme, ha a védők nem tudják, hogy hazájukon kívül még egy sokkal kisebb és egy sokkal nagyobb hazájuk is van; s ezt mind a kettőt megvédték: a városukat, ahol születtek, és a világrészüket, ahol senki sem borotválta a koponyáját.”

A kőszegi városkapu belső terében látható emléktábla Jurisics Miklós és a várvédők dicső emlékét is őrzi. Felirata tudatosítja: a magyarságnak a művelt Nyugat Trianonnal köszönte meg a keresztény Európa védelmét, megmentését. Ottlik regényében a kőszegi katonai alreálgimnázium neveltjei, az iskolaévek után, hajókiránduláson vesznek részt. Éppen Mohács felé úsztatnak: „A mohácsi csata négyszázadik évfordulója közeledett éppen. Fura dolognak látszik talán vereséget megünnepelni, de hát aki a győzelmét ünnepelhette volna itt most, a hatalmas ottomán világbirodalom, már nem volt meg. A tatároknak is nyomuk veszett, sőt időközben, szinte a szemünk láttára, a szívós Habsburg császárságnak is. Megszoktuk hát, hogy egyedül ünnepelgessük vesztes nagy csatáinkat, melyeket túléltünk. Talán azt is megszoktuk, hogy a vereséget izgalmasabb, sűrűbb anyagból való és fontosabb dolognak tartsuk a győzelemnél – mindenesetre igazibb tulajdonunk.” Azóta eltűnt a bennünket és Közép-Európa nagy részét is hatalmában tartó szovjet birodalom is...
Ma is igaz az Ottlik-regény legtalányosabb bibliai idézete, amely a legfőbb tanulságot rejti: „Non est volentis, neque currentis, sed miserentis Dei.” (MDCLXVIII.) Károli fordításában: „Annakokáért tehát nem azé, aki akarja, sem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené” (Pál apostol levele a rómabeliekhez, 9. 16.9)

Molnár Pál