Soltész Miklós köszöntőjében kiemelte: a magyarországi szlovének lakta Rábavidéken megvalósult kulturális, oktatási, egyházi beruházások és gazdasági fejlesztések a nemzetiséghez tartozók helyben maradását hivatottak segíteni. Szavai szerint a Rábavidékre érkezett támogatások összege az elmúlt tíz évben elérte az ötmilliárd forintot.
2024. november 9. 20:32
Soltész Miklós – MTI/Kovács Tamás
Az ország legkisebb településein élők is ugyanolyan fontosak a magyar kormány számára, mint amennyire a nagyvárosban élők - hangoztatta szombaton a rábavidéki szlovének lakta Orfaluban a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, aki a helyi szlovén tájház szomszédságában felépült turisztikai létesítményt adott át.
Soltész Miklós köszöntőjében kiemelte: a magyarországi szlovének lakta Rábavidéken megvalósult kulturális, oktatási, egyházi beruházások és gazdasági fejlesztések a nemzetiséghez tartozók helyben maradását hivatottak segíteni. Szavai szerint a Rábavidékre érkezett támogatások összege az elmúlt tíz évben elérte az ötmilliárd forintot.
Az apartmanház azt segíti, hogy minél többen jöjjenek el megcsodálni ezt a fantasztikus vidéket, és hozzájárul a szlovén nemzetiség megőrzéséhez ezen a tájon - mondta.
Hozzátette: nagyon nehéz időszakon vagyunk túl, az elmúlt egy hét azonban sok mindenben reményt ad a számunkra.
"Az a döntés, amely (...) Amerikában született, az a nagyszerű konferenciasorozat, nemzetközi találkozó, ami Budapesten volt, az arra ad nekünk lehetőséget, hogy egy olyan költségvetést készítsünk 2025-re, mely újra gazdasági fellendülést jelenthet, erősítést jelenthet, és ebből nem maradhatnak ki a magyarországi nemzetiségek, köztük a szlovén nemzetiséghez tartozók sem" - jelentette ki.
Hozzátette: mindenképp úgy tervezik a jövő évet, hogy a nemzetiségi közösségeket segítő beruházások is folytatódjanak, vonatkozzon a támogatás akár felújításra, akár pedig új építkezésre.
Mayer Gábor, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területfejlesztésért felelős államtitkára az ünnepségen emlékeztetett: a magyar kormány 2012-ben döntött a Rábavidék fejlesztését célzó programról, amely az Országos Szlovén Önkormányzat által kidolgozott térségfejlesztési stratégián alapult.
Hozzáfűzte: a program keretében 2022-2024 között összesen 898 millió forint pályázati támogatást nyújtottak a hét, zömmel szlovén nemzetiség által lakott kistérségben.
Szólt arról is, terveik szerint még az idén megjelentetnek egy újabb pályázati kiírást, amellyel a Rábavidék Térségfejlesztés program keretében összesen 178 millió forint értékben helyi mezőgazdasági őstermelők, kisvállalkozók termékfejlesztéseit, eszközbeszerzéseit és termékeik piacra juttatását kívánják elősegíteni.
Holecz Károly, a Rábavidéki Szlovén Kulturális és Turisztikai Egyesület-, egyben az Országos Szlovén Önkormányzat elnöke elmondta: a Triglav apartmanház felépítését - valamint a hozzá tartozó közösségi tér és kiszolgáló épületek kialakítását - a Rábavidék Térségfejlesztési program keretében több mint 168,9 millió forinttal támogatta a magyar kormányzat, az összeg fedezte az építés teljes költségét.
Hozzáfűzte: az új apartmanház a szlovén tájház közvetlen szomszédságában található, a tájház udvarán áll a szlovéniai Júlia-Alpok legmagasabb hegyéről, a Triglavról hozott szikla, erről kapta nevét a négy külön apartmanból álló ház is.
Ha összeszámoljuk az Interneten hozzáférhető ilyen és hasonló nyilatkozatokat, legalább 50 ezer név szerint azonosítható tudós szerint a hivatalos klíma elmélet tudományosan megalapozatlan. Ha pedig ez jelenti a 3% törpe kisebbséget, akkor a 97% konszenzusos többség létszáma legalább másfél millió. Vajon kik lehetnek? Vajon miért vonultak illegalitásba?
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Elfogadta az Országgyűlés azt a törvényjavaslatot, miszerint a 400 négyzetméternél nagyobb üzletekben kötelező jelleggel kell biztosítani legalább egy olyan pénztárgépet is, amelyet pénztáros működtet - mondta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezetője csütörtökön Budapesten.
Magyarország kormánya a Hungary Helps Programon keresztül 25 ezer dollár humanitárius gyorssegélyt nyújt a megtámadott nigériai Benuel állambeli keresztények megsegítésére - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára csütörtökön, a Hungary Helps kenyai missziójának harmadik napján a közösségi oldalára felöltött videójában.
"Az orosz-ukrán háború és az elhibázott szankciók már így is fellökték az egekbe az európai energiaárakat. Ráadásul itt van a nyakunkon a közel-keleti háborús helyzet. Az európai országok iparának jövője ezért veszélyben van" - mondta a kormányfő.