hirtv.hu
Az agyhalottak pártjának elnöke a szó fizikai értelmében kidobatott egy újságírót a sajtótájékoztatójáról. Homa Jánost, az Agria főszerkesztőjét kérdezte a Gondola.
– Főszerkesztő úr, a rendszerváltoztatás kezdetén egy szélsőséges liberális párt a fasisztázással igyekezett ellehetetleníteni újságírókat, kidobó legényeket azonban még az ávós csemeték különítménye sem alkalmazott. Miért és hogyan züllött le 1990 óta ennyire a hazai demokrácia?
– Az ember, ha jól belegondol, rájön, hogy egy ördögi játék részese. Amit ma tapasztalunk, az nem egyik pillanatról a másikra alakult így. Most nem akarok Szent Istvánig és Koppányig visszamenni, de mindig is volt egy furcsa fanyalgás a békés jobbközép politizálással szemben. Aki nem értett egyet a rendszerváltoztatás idején azzal, hogy „Lenin élt, Lenin él és Lenin élni fog”; később pedig felemelte a szavát amiatt, hogy a család az akkor család, ha az apa férfi, az anya nő, az nyilvánvalóan fasiszta volt szerintük. Aztán kiderült, hogy ennek a mára már megszűnt liberális párt tagjainak egy része milyen családból jött. Volt, akinek a hozzátartozója börtönbe küldte az ötvenhatosokat, volt, aki halálra ítéltette őket. Volt, aki a tömegbe lövetett a sortüzek heteiben. Ez a bagázs folyamatosan arra törekedett, hogy mindent, ami nemzeti, ami keresztény, azt tönkre kell tenni, azt meg kell fojtani. Minden áron meg kell akadályozni, hogy működjön az ország nélkülük. Ebbe a közegbe született bele Magyar Péter a Tisza Párttal… Magyar Péterből a közvéleménykutatók a legerősebb ellenzéki vezetőt faragták rövid idő alatt, megkérdőjelezhető mérési módszerekkel, s erősen sunyi szándékkal. Kiderült, hogy annak a Magyar Péternek, akiből a legerősebb ellenzéki párt vezetőjét kreálták, nincs ütőképes csapata, még egy időközi választásra se tudnak jelöltet állítani. Ha az erősen kormányellenes közvéleménykutatók munkálkodását figyeljük, holnapra már az országot vezethetné Magyar, aki maga mondja ki, hogy agyhalottakból és Soros-ügynökökből áll a csapata. A józanabb gondolkozásúakat a hideg kirázza, hogy mi várna ránk, ha a kezükbe kerülne a kormányzás.
– Döbbenetes módon a kidobó legényt alkalmazó pártelnök azt is megfogalmazta, hogy a Dunába kell dobni újságírókat. Miért tudjuk, hogy az Európai Néppárt továbbra is megtűri soraiban ezt a szélsőségest?
– Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetőjeként politikai védelmet biztosít az Európai Parlamentben Magyar Péternek, az Európai Néppárt nem fogja felfüggeszteni Magyar Péter mentelmi jogát. Ezzel a Tisza Párt elnöke megmenekül az általa elkövetett köztörvényes bűncselekmény, a lopás miatti felelősségre vonástól. Magyar ezért a büntetőjogi mentességért cserébe pedig mindenben kiszolgálja Brüsszelt és a háborúpárti Néppártot. Hozzáteszem, a Dunába lökés és a Dunába lövés között egyetlen betű csak a különbség. S most zsidó honfitársaink nyilasok általi Dunába lövésére, a holokausztra gondolok. S úgy érzem, a Dunába lökéssel nem szabad tréfálkozni. Mert ez véletlenül sem vicc. Ez is bizonyítja, Magyar Péter nem tudja mit beszél.
– Úgy tűnik, hogy a kidobólegény-politika a parlamenti ellenzéknek és a baloldali sajtónak is elfogadhatatlan. Miért tudjuk, hogy az öntisztulás ennek ellenére a belátható jövőben nem következik be?
– Én optimista vagyok. Hiszek abban, hogy Trump újbóli színre lépésével új szelek fújdogálnak majd az európai és a hazai politikai életben is, s bár lehet, hogy öntisztulás nem következik be az ellenzéknél, hiszen ez a társaság képtelen szembenézni a saját torz dolgaival, de a következő év gyors változásainak köszönhetően ezek a magukról megfeledkezett figurák partvonalon kívülre kerülnek. S békésebb, őszintébb politizálás kezdődhet.
Molnár Pál
-
Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
-
Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
-
Egy terrorista orvos állított ki bizonyítványt a willkommenskultur rögeszméjéről. Azok a szélsőséges bírók, akik hazánkra hadüzenettel fölérő pénzbüntetést róttak ki terrorellenes politikánk miatt, most lapítanak, gyáván meghúzzák magukat. De maradnak luxus körülményeik között...
-
A hatóság továbbra is öt áldozatról beszél, noha azt elismerik, hogy negyven sebesült súlyos állapotban van. Új információ, hogy a terroristát majdnem fejbe lőtte egy rendőr.
-
A kormányfő a december végén záruló soros magyar EU-elnökséggel kapcsolatban megjegyezte: a pikírt oldalvágásokat talán megspórolhatják, de "ilyen elszigeteltséget még életemben nem láttam", "itt volt a fél világ", Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményét rendeztük meg.