Színesedett az EU korrupciós palettája
Okunk van szégyenkezni a hazai ellenzék sekélyes szellemi színvonala miatt, és ezt még tovább rontják az említett „európai körök”, akiknek tökéletesen megfelel egy mindenre kapható politikai kalandor. Igaz, nekik a vérszomjas diktátorok is megfelelnek – leplezi le a korrupt EU-szélsőséget Bánó Attila.
2024. december 5. 09:21

diem25.org

A vatikáni diplomácia a békét előmozdító közvetítőt lát Orbán Viktor személyében, és bírálja azoknak az európai köröknek az álláspontját, amelyek el akarják mozdítani Orbánt az ország éléről. Bánó Attila publicistának tett föl kérdéseket a Gondola.

– A Szentszék úgy látja, „európai körök” akarják meghatározni, hogy egy EU-tagállamban ki legyen a miniszterelnök. Ezek a „körök” nyilvánosan beismerik, hogy fittyet hánynak az úgynevezett demokráciára, amelyre különben üptre-puffra hivatkoznak. Hogyan lehet az unió lakosságának minél nagyobb részével megértetni, hogy az EU-ban már szó sincs demokráciáról, maffiaközpont akar irányítani?

– Nyugat-Európa lakosságának felvilágosítása, a romló állapotok valóságával történő szembesítése nem könnyű. A nyugati sajtó, a tájékoztatási eszközök zöme azok kezében van, akiknek súlyos érdekeik fűződnek a bajok eltussolásához, a tényleges helyzet szépített bemutatásához. A Szentszék jól látja, hogy a békepárti Orbán Viktorral szembeni balliberális propaganda milyen célokat szolgál, hiszen Ferenc pápával szemben is nem egyszer gorombán és ellenségesen léptek fel, amiért a háború megszüntetését szorgalmazta, illetve felemelte hangját a keresztényüldözéssel szemben.

Ferenc pápa megérkezik a kihallgatásra

vaticannews.va

Elég, ha Zelenszkij ukrán elnök elképesztő bárdolatlanságára emlékeztetünk. Ferenc pápa a nyár végén üzente neki: El a kezekkel az egyházaktól! A pápa azt követően küldte szóbeli üzenetét a római Szent Péter térről, hogy Zelenszkij aláírta az Ukrán Ortodox Egyház betiltásáról szóló törvényt, ami nem csak a vallásszabadságot, hanem magát a demokráciát is súlyosan sérti. A háború kitörését követően az ukrajnai egyház moszkvai patriarkátushoz tartozó része kijelentette, hogy függetlenedik az orosz Kirill patriárkától, de az ukrán biztonsági szolgálat mégis razziákat tartott az egyház templomaiban és épületeiben. Erről az Ukrajnáról áradozott Ursula von der Leyen EB-elnök, azt állítva, hogy a demokratikus fejlődés útjára lépett.

undefined

Pecserszka Lavra – a Nagyboldogasszony-székesegyház – wikipedia

Nos, a demokrácia mintaállama távozásra szólította fel a Pecserszka Lavra-barlangkolostor mintegy ezer lakóját. Az Ukrán Ortodox Egyház szerzeteseinek és papjainak kiutasítása rendkívül durva lépés volt. A kijevi vezetés a törvény erejével is betiltotta az orosz ortodox irányzatot. A betiltott egyházzal szemben többek között azt a vádat hozták fel indoklásul, hogy a háború kitörése után oroszbarát propagandát fejtett ki.

Zelenszkij, a nyugati baloldal kedvence, az oroszellenes harcot az ukrajnai keleti szláv kereszténység tevékenységi területeire is kiterjesztette, s ezzel „bátran” csatlakozott azokhoz, akik a kommunistákhoz hasonlóan világszerte támadják a legbékésebb és legüldözöttebb vallást. Zelenszkij és társai − az USA demokrata és Brüsszel balliberális vezetőinek megértő pillantásai közepette – üldözi az ukrán ortodox egyház megvádolt szerzeteseit, papjait és híveit. Megteheti, a megbízóit ez nem zavarja. A keresztények és a zsidók elleni barátságtalan fellépések és atrocitások ugyanis Nyugaton már megszokottak, sőt, szinte természetesek.

Zelenszkij egyébként a Szentatya üzenetére úgy válaszolt, hogy a pápa az oroszok kottájából játszik, és az ukrán egyházzal kapcsolatos kijelentéseit a moszkvai propaganda befolyásolja. Hasonló otromba vádakat a békemissziót folytató Orbán Viktorral kapcsolatban is megfogalmazott.

– Az „európai körök" hazánkba is betették szennyes csizmájukat, és az Európai Parlamentben is ott rapliznak korrumpált ügynökeik. Hogyan lehet minél több polgárral felismertetni, hogy az ő adóforintjaikon élősködő bulihuligánok ott ártanak a magyar társadalomnak, ahol tudnak?

– Okunk van szégyenkezni a hazai ellenzék sekélyes szellemi színvonala miatt, és ezt még tovább rontják az említett „európai körök”, akiknek tökéletesen megfelel egy mindenre kapható politikai kalandor. Igaz, nekik a vérszomjas diktátorok is megfelelnek, ha globalista célokat szolgálnak. Szokták mondani, hogy minden társadalomnak meg van a maga csőcseléke. Ezt tudomásul lehet venni. Engem azok a templomba járó, állítólagos keresztények zavarnak, akik bedőlve a baloldali propagandának, a nemzeti-keresztény elveket valló, ilyen célok érdekében munkálkodó kormányt bírálják és az ateista, egyházellenes ellenzéki erőkre szavaznak. A jó ügyek, a hasznos társadalmi programok mellett érvelni és kiállni itthon sem könnyű, mert sokan mozdulnak a könnyebb ellenállás felé, hisznek a rágalmaknak, hazugságoknak.

– Zsigmond Barna Pál államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy Ursula von der Leyen uniós bizottsági elnök 20 milliárd eurós „vakcinabiznisze”, Eva Kaili volt EP-alelnök bűnszervezete, illetve a Manfred Weber uniós néppárti vezető körüli korrupciógyanús nyomozások után most Ursula Von der Leyen eddigi igazságügyi biztosáról, a Magyarországot rendszeresen támadó Didier Reyndersről „hullt le a lepel”, akinél korrupció és pénzmosás gyanúja miatt tartottak házkutatást. Világos, hogy rovott múltú figurák irányítanak egy nagy kontinentális szervezetet, s ezeket a haramiákat nem lehet elmozdítani az alattuk vonagló ötvenezres tömegű brüsszeli bürokrácia miatt. Hogyan tudnak mégis túlélni a becsületes európai társadalmak?

Didier Reynders allegations: What happens next? | Euronews

Házkutatást tartottak az igazságügyi biztosánál – euronews.com

– Reynders volt igazságügyi biztosnál nemrég házkutatást tartott a belga szövetségi rendőrség. Az ő ügye csak tovább színesíti az unió korrupciós palettáját, amelyen előkelő helyet foglal el Ursula von der Leyen, Eva Kaili, Manfred Weber, Jorgosz Papandreu és sokan mások. Ezek a hölgyek és urak sokat tettek azért, hogy Magyarországot a brüsszeli vezetés megbélyegezze, megbüntesse, és uniós pénzektől megfossza. A média nagy része falaz a gazembereknek, ezért Európa polgárai csak lassan ébrednek fel, és mivel választások ritkán vannak, a szélhámos társaság sokáig visszaélhet a hatalmával.
A tisztességes polgároknak reményt adhat a patrióta szellemű politikai irányzat erősödése, Donald Trump januári hivatalba lépése, az ukrajnai háború lezárása és egy békés, normális fejlődési periódus kezdete. Sokan reméljük, hogy az uniónak oly sok kárt okozó korrupt és háborúpárti „elit" idővel elnyeri méltó büntetését.

Molnár Pál

gondola
  • Fekete hattyú
    Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
  • Bandung árnyékában
    Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
  • Üzbég terrorista robbantott
    Az orosz kémelhárító szervezet, az FSZB őrizetbe vett egy üzbég állampolgárt, mert terrortámadást követett el, amelyben orosz tábornok életét vesztette – írja a TASZSZ.
  • Pokoli mélységben az Európai Parlament
    Mélyponton van az Európai Parlament. Lehet, hogy furcsállják, de a „beégett” képviselők visszahívásával, s egy új választás kiírásával lehetne helyére tenni a dolgokat. Más megoldást nem látok erre a pokoli helyzetre, amikor velejéig romlott, önző politikusok viszik a háború és a csőd felé Európát – fogalmaz Homa János.
  • A gyilkos nem ússza meg...
    Az Országgyűlés keddi ülésén szigorította a Btk. elévülési szabályait, úgy, hogy az elkövető életkorától függetlenül a zéró tolerancia elvét érvényesíti az életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető súlyos bűncselekmények, például az emberölés minősített eseteiben.
MTI Hírfelhasználó