Héjjas István – archív
Az ENSZ és az EU által hivatalosan támogatott klímaelmélet szerint az éghajlat veszélyes mértékben melegszik, aminek fő oka az emberi tevékenység során kibocsátott széndioxid. Ha ez ellen nem teszünk semmit, az eredmény hatalmas katasztrófa lehet.
Ennek alapján káros anyagnak minősítették a széndioxidot, és beindítottak egy „dekarbonizációs” programot azzal a céllal, hogy az egész világon 2050-ig el kell érni a nettó-zéró kibocsátási szintet. Ez pedig úgy érhető el, hogy az energiatermelésből kiküszöböljük a fosszilis tüzelő anyagokat (szén, olaj, földgáz), helyettük mindent villannyal működtetünk, a szükséges villanyáramot pedig „megújuló” erőművekkel, főleg napelemekkel és szélkerekekkel fogjuk megtermelni.
Bár számos energetikus szerint egy ilyen program megvalósítása műszaki abszurdum, az ilyen „politikailag nem korrekt” megnyilvánulásokat sikerült elhallgattatni azzal, hogy aki nem áll be a sorba, az tönkre akarja tenni a Földet és az emberiséget. Hatalmas média hátszéllel azután be is indultak a államilag támogatott hatalmas
zöldítési programok.
A pénzvilág hamar felismerte az ebben rejlő lehetőségeket, azt, hogy legkevésbé kockázatos az a befektetés, amelynél az esetleges ráfizetést az államok költségvetése (természetesen az adófizetők pénzéből) megtéríti. Így azután 2021 áprilisában 43 hatalmas pénzintézet megalakította a Net-Zero Banking Alliance (NZBA) bankszövetséget, az ún. klímakartellt, amelynek a taglétszáma mindössze három év alatt 144-re bővült.
Ezután már hatalmas tőke állt rendelkezésre olyan „tudományos” intézmények számára, amelyek igazolják a klímahisztérikus globális pánik keltés tudományos megalapozottságát, és amelyekre hivatkozva be lehet indítani egy hatalmas globális média kampányt.
A NASA és az IPCC szakértői azután nagy igyekezettel próbálták is igazolni a hivatalos klímaideológia megalapozottságát, időnként jelentős mértékben manipulálva a mérési adatokat, amelyek nem nagyon akarták alátámasztani a gyakorlati megfigyeléseket. Az elmélet alapján készült több évtizedes prognózisok ugyanis 3, 4, 5, sőt 6-szoros mértékben túlbecsülték a várható melegedés mértékét.
Példaként érdemes megemlíteni, hogy a NASA egyik tudósa 2008-ban azt nyilatkozta, hogy 10 éven belül az északi sarknál minden jég el fog olvadni.
Hasonló nyilatkozatot adott ki 2013-ban az US Navy egyik munkatársa.
Az ilyen és hasonló közlemények alapján azután számos (mérsékelt természettudományos ismeretkel rendelkező) politikus és közéleti személy is felbátorodva beállt a vészmadarak közé. Érdemes még példaként idézni Gordon Brown brit miniszterelnök 2009-ben elhangzott „aranyérmes” nyilatkozatát, aki szerint már csak 50 napunk van arra, hogy meg lehessen menteni a Földet a pusztulástól. Ugyanebben az évben jósolta Al Gore, hogy 5 éven belül
elolvad a jég az északi sarknál.
(További aranymondások itt olvashatók: https://klimarealista.hu/klimaprognozisok-ot-evtizeden-at-baklovesek- mellefogasok-alaptalan-panikkeltes-ot-evtizeden-at/)
Hosszasan lehetne még sorolni a hasonló nyilatkozatokat, amelyek a hazai politikai elittől sem idegenek, de ezeket itt és most udvariasságból nem részletezzük.
Csakhogy van egy probléma.
Az klímapánikot alátámasztó „tudományos” elmélet ugyanis ezer sebből vérzik, olyan, mint a Pomádé király új ruhája, amelyet mindenki köteles megcsodálni mindaddig, amíg valaki (akit elfelejtettek előzetesen tájékoztatni a politikailag korrekt vélemény nyilvánítás szabályairól), el nem kiáltja, hogy a
király meztelen.
És most éppen ez történik.
Az amerikai elnökválasztás óta a „main-stream” módosulni látszik. Erre utal, hogy a nagy bankok egymással versenyezve hagyják el a Net-Zero klímakartellt, és csoportosítják át a befektetéseiket a sokat szidott fosszilis energia bizniszbe. És ez bizony nagy baj, mert ha nem csurog a pénz a dekarbonizációra és a
zöld energia programokra, akkor ez a hajó el fog süllyedni.
A zöldek azonban próbálják tovább folytatni a klímapánik propagandát, még ha csökkentett költségvetéssel is, arra hivatkozva, hogy a Földet muszáj megmenteni, ha beledöglünk is.
És akkor fel kell tenni a kérdést, hogy mennyire megalapozott egy közeledő klímakatasztrófa lehetősége, és menyire megalapozott az elmélet, amire hivatkoznak.
Az elmélet alapja az üvegház elmélet, amely szerint a Föld felszínét a rövidhullámú napsugárzás melegíti, amelynek egy részét a bolygó légköre és felszíne elnyeli, majd az így felvett hőenergia láthatatlan hosszúhullámú infravörös hősugárzás formájában távozik a világűr felé.
A teljes felszíni kisugárzásnak azonban csak egy része tud kijutni a világűrbe, mert a többit az üvegház gázok, elsősorban a széndioxid elnyelik, csapdába ejtik, és ezzel melegítik Földet. Az üvegházhatás azonban önmagában hasznos, mert nélküle a Földön az átlagos felszíni hőmérséklet mindössze mínusz 18 fok lenne, szemben a ténylegesen mérhető plusz 15 fokkal. A probléma tehát a main-stream elmélet szerint az, ha túl erős az üvegházhatás, és ez okozhat katasztrófát.
Ezt a kérdést vizsgálta Miskolczi Ferenc, a NASA volt légkörfizikusa, aki szerint a széndioxid nem képes befolyásolni sem az üvegházhatást, sem az éghajlat melegedését. Miskolczi az elméletét hat évtizedet átfogó sok száz millió mérési adat feldolgozása alapján dolgozta ki, a kutatási eredményeinek nyilvános közzétételét azonban a NASA megtiltotta. Mivel Miskolczi nem volt hajlandó beállni az egyébként jól fizető tudomány hamisító
csapatba, inkább felmondta az állását.
A mérések alapján ugyanis meg lehetett megállapítani, hogy a bolygó felszínének kb. 2/3 része felett állandóan felhő takaró van, és az ilyen felhővel borított területeken a felhők teljesen elnyelik a felszíni hősugárzást, tekintet nélkül arra, hogy egyébként mennyi széndioxid van a levegőben. És azt is meg lehetett állapítani, hogy a felhőtlen területek fölött is a felszíni hősugárzás döntően túlnyomó részét a levegőben lévő vízgőz nyeli el. Ez pedig azt jelenti, hogy a levegő vízgőz tartalma, valamint a felhőzet kiterjedése és elrendeződése alapvetően meghatározza az üvegházhatás erősségét.
Miskolczi szerint működik az atmoszférában egy önszabályozó mechanizmus, amelynek hatására a légkör fizikai paraméterei egy olyan egyensúlyi állapot körül ingadoznak, amelyben az üvegházhatás mértéke beáll a fizikailag lehetséges maximális értékre, amely már tovább nem fokozható, akármennyi széndioxidot bocsátunk ki.
A NASA modellje pedig azért hibás, mert csak azt vizsgálják, hogy ha megváltozik a levegő széndioxid tartalma, és egyébként a légkörben minden változatlan marad, akkor hogyan fog változni a hőmérséklet. Ez azonban hibás következtetésre vezet. Ha ugyanis megváltozik a levegő széndioxid tartalma, vagy megváltozik bármi egyéb tényező a levegőben, akkor semmi nem marad változatlan. A kaotikus viselkedésű atmoszférában ilyenkor pillangó
effektusok sorozata indul el, és ezek végeredményeként a beáll a rendszer olyan egyensúlyi állapota, amelyben az üvegházhatás továbbra is a fizikailag lehetséges maximális értéket veszi fel.
Úgy működik ez az egész, mint amikor meglökünk egy ingát, és az igyekszik visszatérni a függőleges állapotába.
Ha pedig folyton ide-oda lökdössük az ingát, akkor a függőleges egyensúlyi helyzet körül fog kiszámíthatatlan pályákon imbolyogni. Így működik a földi atmoszféra is, folyton ide-oda lökdösik különféle zavaró hatások. Ezek jelentős része pedig a világűrből érkezik, többek között különféle változó erősségű sugárzások és más tényezők formájában.
Miskolczi Ferenc – szabadfold
Miskolczi az elméletét végül egy magyar nyelvű könyvben publikálta, amelyből konkrét példák és dokumentumok alapján megismerhetjük azt is, ahogyan a NASA és IPCC manipulálja a légkörfizikai mérési adatokat, a közvélemény szándékos megtévesztése céljából.
(ld. https://klimarealista.hu/miskolczi-ferenc-az-eghajlat-onszabalyozasa-frissitve/)
Mindezekből pedig az következik, hogy értelmetlen és hatástalan a dekarbon izációs zöld politika, amely sokba kerül az adófizetőknek, és veszélyezteti a biztonságos energia ellátást. A klímavédelemre értelmetlenül elpazarolt milliárdokat hasznosabb célokra kellene fordítani, például az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra, és az igazi környezetvédelemre, amelynek során látványos pótcselekvések helyett olyan anyagok emisszióját korlátozzuk,
amelyek tényleg ártanak az élővilágnak, és az emberi egészségnek.
A széndioxid azonban nem káros anyag. Éppen ellenkezőleg! A széndioxid ősidők óta a levegő ugyanolyan nélkülözhetetlen alkotórésze, mint az oxigén. Ha sikerülne a levegőt „dekarbonizálni” széndioxid mentesíteni, minden élet kipusztulna a Földről. És még azt is észre kellene venni, hogy az éghajlat melegedése nem csak kockázat, de egyben kiaknázható hasznos lehetőség is.
Bp. 2025. január
Dr. tech. Héjjas István
-
Nem Magyarország elszigetelt, hanem az Európai Unió. Mi a történelem főutcáján járunk, az unió pedig valahol a sáros mellékutcákban botorkál – mondta Orbán Viktor a Lámfalussy-konferencián. A miniszterelnök köszönetet mondott Matolcsy Györgynek, majd jelezte: a leköszönő jegybankelnök a jövőben is meghatározó szereplője marad a magyar gazdaságpolitikai gondolkodásnak.
-
Országainkra az Egyesült Nemzetek Szervezetének ügynökségei is nyomást gyakorolnak. Az ENSZ Nőkkel Szembeni Megkülönböztetés Felszámolásával Foglalkozó Bizottságának jelentése tavaly augusztusban megállapította, hogy a születendő élet védelme Lengyelországban a nők diszkriminációját és az emberi jogok megsértését jelenti.
-
A tavalyi átlagosan 32,2 százalékos és az idei átlagosan 21,2 százalékos béremeléssel a tanárok és óvónők átlagos fizetése 844 ezer forintra emelkedik - ismertette Rétvári Bence, hozzáfűzve, hogy összesen 4606 tanár bére magasabb 1 millió forintnál, közülük 1209 pedagógus nem vezető, 1929 igazgató és 1468 igazgató-helyettes.
-
A futballban a legnehezebb gólt szerezni és az utolsó passzt adni, ezen kell dolgoznunk és ezt meg is tettük az elmúlt egy hétben" – rögzítette az ír mester.
-
Kövér László szerint a Pénzmúzeum küldetése, hogy a pénzről, a múltról és jelenről beszéljen az embereknek, miközben formálja a jövőt. A Bélyegmúzeum küldetése is hasonló: miközben hatalmas értékeket gondoz, fontos ismeretterjesztő munkát is végez.