A boldog élet titka, megtanulni ünnepelni az örök élet diadalát Isten igéjében és szentségeiben és elfogadni Isten kegyelmi ajándékait, amelyeket az őt szeretőknek készített - fogalmaztak az egyházi vezetők.
2025. április 19. 11:03
Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke szentmisét celebrál húsvéthétfőn a soproni Szent Mihály-templomban 2024. április 1-jén. MTI/Filep István
Húsvét az élet diadala, a bűnbocsánat, az új élet, az örök élet ajándéka - olvasható a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közös, az MTI-hez szombaton eljuttatott húsvéti üzenetében.
Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Isten hitelesítette Jézus üzenetét és megváltó halálát, amikor feltámasztotta őt. Ez nem kevesebbet jelent, minthogy
Jézus megváltó tevékenységének és az ebből következő küldetésének nincs vége. Amit Isten általa elkezdett, annak folytatódnia kell ma is - olvasható a közleményben, amelyet Veres András győri megyés püspök, az MKPK elnöke, Steinbach József református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke és a MEÖT elnöke, Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára, valamint a MEÖT tagegyházainak vezetői írtak alá.
Kiemelték, hirdetni kell Isten minden embert átölelő szeretetét és az üdvösségre hívó jó hírt.
Isten szereti a 21. században élő, kétségek és félelmek között vergődő teremtményeit is, "irgalmas hozzánk, tévelygő, sok gyötrelem és háború között szenvedő gyermekeihez".
Húsvét győzelme az élet győzelme a halál, az elmúlás, a bűn felett, bár olyan világban élünk, ahol naponta látjuk a háborúk és a pusztítás erőinek diadalát. Az első húsvét viszont az élet diadala, a bűnbocsánat, az új élet, az örök élet ajándéka. Isten ennek a jó hírnek a továbbadására kéri "övéit", hogy "minden ember szívében ott éljen a remény: Isten az élet, az örök élet ura".
Ez az örömhír teszi páratlan ünneppé a húsvétot.
"Ha élni szeretnénk, akkor fel kell fedeznünk ezen ünnep jelentőségét az életünkben" - fogalmaztak.
Minden vasárnap a feltámadás ünnepe, az "élet győzelmének napja a romlás, a hiábavalóság, a kétségbeesés felett".
A boldog élet titka, megtanulni ünnepelni az örök élet diadalát Isten igéjében és szentségeiben és elfogadni Isten kegyelmi ajándékait, amelyeket az őt szeretőknek készített - tették hozzá az egyházi vezetők.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Ahogy most itthon, úgy Isztambulban is három-négy perc leforgása alatt két gólt kaptunk. Ez azt jelenti, hogy letörünk egy bekapott gólnál. Korábbról nem is emlékszem, hogy történt-e ilyen. Nem szabad vert seregként elkönyvelni a bekapott gólt, elvégre még most is volt hátra hatvan perc.
A magyar válogatott eddig egyszer, 2002-ben lett aranyérmes a világkupában, ezen kívül egy-egy második és harmadik helyezése van. Legutóbb, 2023-ban Long Beachen a negyedik helyen végzett a házigazda amerikaiak, továbbá a spanyolok és a hollandok mögött.
A boldog élet titka, megtanulni ünnepelni az örök élet diadalát Isten igéjében és szentségeiben és elfogadni Isten kegyelmi ajándékait, amelyeket az őt szeretőknek készített - fogalmaztak az egyházi vezetők.
Az Európai Unió jelenlegi intézményi struktúrája számos hiányossággal küzd, beleértve a demokrácia deficitjét, a tagállami szuverenitás és a nemzetbiztonság aláásását, amelyet ideológiai megfontolások által vezérelt uniós politika – különösen a migráció területén – tovább súlyosbít.