„A múltat és a jövőt együtt kell kezelni, alternatíva nincs.”
(Szabó Bence, az UTE elnöke)

Újsághír: „Mintegy háromszázmillió forintos tőkeemeléssel kilencven százalékos üzletrészt szerezne az Újpesti Torna Egyesület (UTE) százszázalékos tulajdonában lévő, súlyosan eladósodott Újpest FC Futball Club Kft-ben a Hunguest Hotels Szállodaipari Rt. Információink szerint az 1998, július 3.-án egymillió forint törzstőkével létrehozott labdarúgó Kft-nek jelenleg bruttó kétszázhuszonötmillió forint tartozása van, amelyből a játékosoknak százhúszmillióval, a különféle szállítóknak és a társaságot kölcsönökkel segítő magánszemélyeknek harmincmillióval adós, három korábbi játékos pedig hetvenötmillió forintra perli a társaságot. A 4,3 milliárd forint jegyzett tőkéjű, tavaly 6,2 milliárd forint nettó árbevételt produkáló Hunguest Hotels mintegy ötven százalékban az Eravis Rt. tulajdona, az utóbbi cég pedig a Domestore Kft-n keresztül ahhoz az Arago-csoporthoz tartozik, amely többek között a Zalekerámia Rt többségi tulajdonosa is.” (HVG 1999, július 24.)

Mi van a hír mögött? Vélhetőleg az, hogy Hülvely István, a Hunguest Hotels Rt vezérigazgatója is felismerte azt az egyszerű tényt, amit a focicsapat tulajdonos rock-sztár, Elton Johntól kezdve a Fotex-birodalmat, no meg csak úgy mellékesen az MTK-t és az FTC-t is eredményesen irányító Várszegi Gáborig nagyon sokan tudnak: a futball nem csak a világ egyik legszebb sportja, hanem szépen fialó üzlet is.

Még itt, nálunk, Magyarországon is jó üzlet lehet, ahol pedig a foci már régen elveszítette azt a társadalmi nimbuszát, amit Puskásék alatt valaha maradéktalanul élvezett. Bár az is igaz, hogy az Aranycsapat tagjai valóban tudtak focizni, amire többek között abból a tényből is következtethetünk, hogy mócsingra verték a fél világot. Ehhez pedig még csak hasonlót sem lehetne az egykori aranylábú játékosok mai, falábú utódairól feltételezni, akik komolyabb szuszogás nélkül talán még egy ezüstmetál színű Velorexen sem tudnák keresztülnyargalni a focipályát.

Várszegi Gábor azonban okos ember, olyan, akitől Hülvelynek is érdemes tanulni. És ezzel Hülvely is tisztában volt, úgyhogy figyelte is tágra nyílt szemekkel a mestere tetteit. Látta, hogyan zajlott le az a folyamat, amelynek a végén Várszegi úgy tudta megszerezni először az MTK-t, majd néhány évvel később a Fradit, hogy ez utóbbi, zöld-fehér menyecske kegyei iránt egy időben még az MSZP középpályásaival megerősített olasz vendégcsapat is érdeklődött.

A Fradinak a Horn-kormány alatti, sikertelen privatizációs akciója kapcsán egy rövid időre a rivaldafénybe került Szilvás Zoltán, aki a többek között a Budai Hengermalomot (is) a nullás lisztbe aprító szocialista politikusokkal is puszipajtás-barátságot ápolt. A híradások ugyanis abban az időben az FTC-t felvásárolni szándékozó olasz Dicobe International Associates Ltd. cég mögött Szilváson kívül még Máté Lászlót, az MSZP alelnök-pártpénztárnokát, valamint a szocialistákhoz közel álló befektetői kört is emlegették.

A történet dióhéjban: a Horn-kormány idején, a szocialista politikusok által gerjesztett Xénia-láz kampányitalát gyártó Wés Rt. tárgyalásokat folytatott az olasz Dicobe International Associates Ltd-el arról, hogy az nem csak a Wés Rt-t, hanem az azzal szemben felhalmozódott 732 millió forintos banki követelést is felvásárolja. Az olaszok azonban mindenképpen össze szerették volna kötni a Földművelésügyi Minisztérium tulajdonában lévő Fradi, és a Wés Rt. megvételét, - méghozzá PHARE-pénzből!

„A régiók támogatására nyújtott PHARE-pénzekből talpra lehet állítani a céget, amely a Fradival együtt kerülhet az európai asztalra” - hangoztatták az olaszok.

A befektetés képviselői többször, határozottan kijelentették: ha nem kapják meg a Fradit, akkor a Wés Rt. sem kell nekik. Nem csoda hát, hogy a Dicobe International Associates Ltd megbízott szószólójaként Szilvás Zoltán, a Wés Rt. vezérigazgatója tárgyalt a Fradi vezetőivel. Az 1998-as választások előtt bőségesen foglalkoztak ezzel az üggyel a lapok. A magyar szocialistákkal megerősített olasz Dicobe International Associates Ltd azonban a Fidesz-győzelmet ígérő országgyűlési választások első fordulójának eredményei láttán az üzlettől nagy hirtelen visszalépett, és egy időre eltűnt a magyar gazdasági életből.

A szocialisták ebben a félidőben tehát kikaptak, mivel az 1998-as választások után a Fradit – mint „egy valóságos nemzeti kincset” - Torgyán József, a Független Kisgazdapárt elnöke vette szárnyai alá. A pártvezér-miniszter ezt követően nem csak a Parlamentben, de még a sorozatos, és éppen aktuális mezőgazdasági termény-bombák hatástalanítását bejelentő sajtótájékoztatóin is zöld-fehér színben virított. Sőt: „Józsi ’bá” időnként még a Fradi pályán is feltűnt!

A jobb sorsra érdemes FTC-t a kisgazda korszak után vette meg a Fotex-birodalom ura, Várszegi Gábor, aki addigra már az MTK-n keresztül komoly sportvezetői gyakorlatra tett szert.

Nos, Hülvely István, a Hunguest Hotels Rt. feje is a Várszegiéhez hasonló sport-babérokra tört. Nyílván úgy gondolta: nem baj, ha az újpesti csapatot momentán még egy angliai hegyipásztorokból álló amatőrklub is lazán, szuszogás nélkül lemossa a pályáról, hiszen a pofozkodáshoz az Újpest szurkolótábora már nemzetközi színvonalon ért. Egyértelmű tehát, hogy a lehető legjobb helyre rakja a részvénytársaság pénzét akkor, ha befektet Újpesten. Ha pedig ezt valaki meg merné kérdőjelezni, akkor jól teszi, ha még időben leveszi a szemüvegét…

A Hunguest Hotels Rt. ajánlata azonban szigorú verdiktet tartalmazott, nélkülözte a szentimentális elemeket: csak akkor fektetnek az újpesti Kft-be, ha az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) a csapatnak többek között a Megyeri úti pálya ingyenes használatát is garantálja. Hülvelyék nem szerénykedtek: kilenc pontos feltétel-listát állítottak össze. Ez többek között tartalmazta: a focistáknak az elmaradt bérük kiegyenlítésének nagy részéről le kell mondaniuk, mert a teljes összeget a Hunguest Hotels Rt nem hajlandó kifizetni nekik. Ha ez nem tetszik a focistáknak, akkor forduljanak a hágai, nemzetközi bírósághoz – mondták kaján vigyorral a hunguestesek. Az is a kilenc pontos követelést tartalmazó lista része volt, hogy az UTE a kft-nek átadja az utánpótlás-nevelés feladatát. E mellé pedig ajándékképpen azt a cérnagyári sporttelepet kérte a Hunguest-vezér, ahol a focicsapat utánpótlás-nevelése zajlik. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy a 30.000 négyzetméteres sporttelep ára testvérek között is megér vagy négyszázmilliót, akkor akár még jó üzletnek is mondhatnánk ezt a hírtelen jött sportbarátságot. Mindenesetre ügyes gondolat volt.

Még akkor is az, ha ezt a sporttelepet az UTE hat évvel korábban tizenötmillió forintért vette, a számlát pedig az egyesület a Bene Ferit is megszégyenítő, elegáns mozdulattal továbbpasszolta, így azt végül az újpesti önkormányzat egyenlítette ki.

Az önzetlen sportbarát Hülvely a nemes gondolatáról a HVG kíváncsi munkatársának a kérdésére úgy nyilatkozott:

„Az UTE vezetésének felkérésére döntöttek az ajánlattétel mellett, és tisztában vannak azzal, hogy az élvonalbeli labdarúgó-társaság működtetése legfeljebb csak hosszú távon lehet eredményes. A befektetők kemény tempót diktálnak az Újpest FC számára, amelynek teljes könyvelését és az összes érvényben levő szerződését legkésőbb július 23.-áig be kell mutatnia a Hunguest Hotels megbízottjainak. A lila-fehér klubnál július 27-én kilenc órakor tartanak elnökségi ülést, majd tíz órakor rendkívüli közgyűlés dönt az esetleges tőkeemelés jóváhagyásáról. A befektetői elképzelések szerint a feltőkésített társaság még az idén késő ősszel részvénytársasággá alakulna”.

Más szavakkal: az önzetlen sportbarát Hülvely ebben az interjúban szépen világgá tárta, hogy az Újpest abban az időben (is) meglehetősen nagy bajban volt. Ez a nyilatkozat annak ellenére is sokak szemét csípte, hogy közismert volt az egyesület nehéz anyagi helyzete. Öntudatos emberek élnek Újpesten.

A július 27.-i elnökségi ülés előtt robbant a bomba: a Hunguest Hotels Rt bejelentette, hogy visszalép az üzlettől, a képviselője pedig már nem is ment el a közgyűlésre. A háromszázmilliós befektetéssel kecsegtető üzlet meghiúsulásáról Szabó Bence, az UTE elnöke a Népszabadság kérdésére meglehetősen szűk szavúan, akkor még csak annyit árult el: „A Hunguest egy másik, magánemberekből álló csoport javára lépett vissza”.

A július 27.-i közgyűlés aztán úgy határozott, hogy a tulajdonában lévő, egymillió forint törzstőkéjű Újpest FC kft kilencven százalékát százötvenmillió forintért, a Köteles György által képviselt befektetői körnek adja el. Másnap már bővebben is beszélt erről Szabó Bence, a derék jó kardvívó-bajnok. A Népszabadságnak például azt bizonygatta: a győztes „konzorcium szerepvállalása az utolsó esélyünk, ha meghiúsul a megállapodás, akkor végünk van”. A lapok pedig világgá kürtölték, hogy kikből is áll ez a befektető kör: Köteles Györgyből, Deák Gáborból és Lukács Ferencből.

Aztán Hülvely is megszólalt (Népszabadság, 1999, július 29.):

„Szándékunk valóban nagyon komoly volt, ugyanakkor az ajánlattétel és a visszalépés között eltelt időszak alatt olyan események történtek, amelyek nyomán ezt a lépést kellett megtennünk. Amikor hétfőn este abban a tudatban mentem a Megyeri útra, hogy még egyszer tárgyalok a játékosokkal a tartozásokról, akkor a pályán már várt rám Lányi Zsolt társadalmi elnök, Várhidi Péter ügyvezető és Lukács Ferenc üzletember, a Köteles-féle konzorcium tagja. Lányi úr – az ő szempontjából teljesen érthetően – azt mondta, most kér választ arra, hogy a Hunguest beszáll-e vagy sem, mert a másnapi közgyűlésen nem szeretné blamálni magát. Majd Lukács úr azzal fordult hozzám: ha ti nem tudjátok vállalni, és visszaléptek, akkor semmi gond, majd mi megoldjuk az Újpest problémáját. Bevallom, az addigi megbeszélések nyomán ekkor már meglehetősen gondterhelt voltam, így némi megkönnyebbüléssel válaszoltam: akkor mi visszalépünk. (…) Amikor kifejeztük azon szándékunkat, hogy befektetünk Újpesten, első teendőink közé tartozott a könyvelés áttekintése, továbbá a kapcsolatfelvétel az Ifjúsági és Sportminisztériummal, valamint a futballistákkal. Nos, hétfőn a következő volt a helyzet: noha az ISM pozitívan állt hozzá a kérdéshez, érdemben nem tudtunk dűlőre jutni. A labdarúgók közül csupán héttel, nyolccal, - köztük a most átszerződött négy MTK-s kölcsönjátékossal – sikerült megállapodnom. Nem utolsó sorban a jogi könyvelési audit megállapításai alapján cégcsoportunk úgy foglalt állást, hogy legalábbis át kell gondolnunk a vételi szándékunkat.”

Aztán még a nagyobb nyomaték kedvéért a derék sportbarát Hülvely István kijelentette:

„Az Arago cégcsoport tagjaként nem tudnánk vállalni azt a stratégiát, amelyben a peres ügyek, a tartozások, ilyen jelentős súlyt kapnak.”

Újpesten tehát lila ködnek bizonyult a Hunguest "honfoglalása". A pálya másfelé lejtett, a labda másfelé gurult.

Pedig Leisztinger Tamás valóban szereti a sportot. Pingpongozik, focizik, fallabdázik és lovagol. No meg sakkozik.

Főleg azóta, hogy 1998-ban a sakkszövetség elnökének választották. Ebben a tisztségében az elődje az a Kunos Péter volt, aki egykoron pénzügyminiszter-helyettes volt, majd ahogy a karriere tovább haladt, meg sem állt az Agrobank-vezérségéig, végül pedig a jól megérdemelt szabadságát a baracskai börtönben vette ki, állampénzen. Kunos és Leisztinger között egyébként jó kapcsolat volt, hiszen Leisztinger a befektetési vállalkozásának alapításakor a Kunos vezette Agrobankhoz fordult támogatásért. Minderről Leisztinger a HVG-nek (1998, december 19.) így vallott:

„A bank szerepe annyi volt a vállalkozásomban, hogy a hálózatát adta a szükséges részvényjegyzéshez. Köztünk minden üzleti alapon ment, és szerintem inkább az Agrobank lehetett hálás nekünk, hogy nem máshoz vittük az üzletet. Amikor pedig Kunos megtudta, hogy aspirálok az elnöki posztra, még szabadlábon volt, és megkeresett. Amit a tapasztalataiból fontosnak érzett, azt átadta nekem”.

Leisztinger a HVG-nek (1998, december 19.) azt is elárulta:

„Rabovszky György, az első osztályú Eravis Mat(t)ador sakk-klub vezetője addig nyüstölt, amíg elvállaltam az elnökjelöltséget. Az Arago azt a csapatot is szponzorálja az ugyancsak NB I-es sakkcsapat Szombathelyi Haladás mellett. Tény, hogy a sakkszövetségnek ezentúl nem kell sehol pénzért kuncsorognia, de azért az Arago sem fejőstehén, bár az 1998-as konszolidált nyereségünk másfélmilliárd forint fölött lesz. És mögöttem – tizenöt intézményi befektető mellett – tizenhatezer magánszemély részvényes áll. Talán nem lényegtelen, mi az én ambícióm. Talán nem fellengzős, de szeretnék maradandót alkotni.”

(Jáky)