Szalai Annamária (ORTT) nyilatkozata az amerikai kongresszus határozatával kapcsolatban
Kultúrtörténeti érdekességnek tartom, hogy ezt a kongresszusi határozatot egy olyan országban adták ki, ahol törvény tiltja, hogy külföldi cég húsz százaléknál nagyobb részesedést szerezhessen egy amerikai rádióban. Kerestem a határozat erkölcsi alapját, de ennek ismeretében nem igazán találtam.
2009. december 10. 14:16

Az amerikai képviselőház a gazdasági lobbitevékenység szokatlan formáját választotta, amikor határozatot hozott a magyarországi független médiahatóság döntésének elítélésére. 

Az ORTT átlátható, nyílt pályázati eljárásban ítélte oda az országos rádiós frekvenciák használati jogát. A Testület az egyetlen jogszerű döntési lehetőséggel élt, amikor az előre meghirdetett értékelési szempontok szerinti legjobb ajánlatot benyújtó pályázókat nyilvánította nyertesnek.

Magyarország demokratikus jogállam, ahol a hatósági döntésekkel szemben - így az ORTT pályázati döntéseivel szemben is - bírói jogorvoslattal lehet élni. Az ORTT független testület, döntéseit csak a bíróság vizsgálhatja felül és kizárólag törvényességi szempontok alapján. Másfajta, pl. politikai szempontú felülvizsgálatra nincs mód, és a sajtószabadság védelme érdekében nem is lenne szerencsés.

Szalai Annamária ORTT testületi tag

Amerikai képviselő: a Magyarországgal szembeni határozat félreértésen alapul

A Magyarországot közvetve elítélő amerikai kongresszusi határozat félreértésen alapul, a képviselőket rosszul tájékoztatták - mondta Dennis Kucinich ohiói képviselő szerdán az MTI-nek. Meggyőződése szerint a határozat sokkal inkább az amerikai törvényhozási folyamatról, semmint Magyarországról szól.

"Ez egy aprócska felhő az amerikai-magyar kapcsolatok egyébként napos egén" - fogalmazott a kongresszus magyar baráti csoportjának elnöke, aki nem támogatta a magyar Országos Rádió és Televízió Testület rádiós műsorszolgáltatási döntéseit elítélő, egyben Magyarországot a jogállamiság tiszteletben tartására ösztönző határozatot.

gondola, MTI
Címkék:
megmondó
A fém a biztonságot és keménységet asszociálja, a kapu és kerítés ennek ellenére a finom csipke könnyedségének benyomását kelti.
  • Eljön majd a nap?
    „Ha megvádolnak, önként mondok le mentelmi jogomról, hogy vádlóim, a politikai méregkeverők szemébe nézhessek.”
  • Feleségek a Millenárisnál
    A követők, akik mindig azt keresték, hol egy ülep, amelyet ápolni lehet, a hazugságrém mögé is szorosan odahelyezkedtek.
  • Aggatják D. főfoglármestert - (John Lennon modorában)
    A főfoglármester az Inkeksznek még az előző hólapban azt nyiladozta, hogy ha az ÁKávé ügyben nem is, de a BéKávé ügyben szállít kihallhatásra.
  • Demszky a védőoltás
    A külföldi lefektetőknek kiszervezett közszolgáltatás még egyszer utoljára ki és becsatornázza a rászavazók és a nem rászavazók pénzét.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó