
A Jobbik megítélése megosztja a választókat, de nincs többségi elutasítás
A Jobbik az elmúlt egy esztendő alatt egy marginális helyzetű kispártból a magyar pártrendszer harmadik pólusává nőtte ki magát. 2009 januárjában a Jobbik a teljes lakosságon belül alig 1 százalékos, a biztos szavazó pártválasztók körében pedig 3 százalékos támogatottsággal rendelkezett, míg egy esztendővel később 8 illetve 15 százalékos tábort tudhatott maga mögött ebben a két körben.
A Jobbik mellett, illetve ellen érvelő két állítás mentén meghatározható az a szélesebb választói kör, amelyik a jelenlegi politikai és gazdasági helyzetben el tudja képzelni a radikális párt parlamenti szereplését, nem tartja veszélyesnek annak megerősödését. A megkérdezettek 41 százaléka inkább a Jobbik radikális, szélsőségesként aposztrofált nézeteitől és támogatóitól fél, míg 37 százalék szerint fontosabb, hogy a párt új szemléletet hoz a magyar politikába a jelenlegi parlamenti szereplőkkel szemben.
A Jobbik társadalmi fogadtatását a magyar demokrácia alakulása szempontjából vizsgáló kérdésre válaszolva 4 százalék nagyon jónak, további 23 százalék pedig jónak tartaná a párt parlamentbe jutását, míg hasonló arányban találkozhatunk olyanokkal, akik tartanak egy ilyen folyamattól (27 százalék), a többiek köztes állásponton vannak, illetve nem tudják megítélni. A Jobbik szavazók 78 százaléka vélekedik pozitívan a kérdésről.
A Jobbik ismertségének növekedése plasztikusan mutatja politikai-közéleti jelenlétének dinamikus erősödését, a 2008. októberi 8 százalékról egy év alatt 50 százalékra, majd 2010 februárjára 61 százalékra emelkedett a pártot spontán említők aránya. Nevének hallatán a válaszolók több mint 90 százaléka tudja beazonosítani a pártot. Láthatóságának és elfogadottságának hirtelen megnövekedését, egyértelműen a 2009-es EP választási siker és az eredmények voksolás utáni interpretációja indukálta.
A Jobbik ismertségének változása a párttal szimpatizálók emelkedésével, és az elutasítók táborának csökkenésével járt együtt. 2008 őszéhez képest, az összes megkérdezett körében 57 százalékról 44 százalékra csökkent azok aránya, akik úgy nyilatkoztak, hogy magától távol állónak tartják a Jobbikot. A pártot magukhoz közel érzők aránya viszont 7-ről 20 százalék közelébe emelkedett alig több mint egy év alatt. A választások közeledtével karakteresebbé vált az emberek pártokkal kapcsolatos véleménye és négy hónap alatt 50-ről 30 százalékra csökkent azok aránya, akik több pártot is közel éreznek magukhoz. Ez a folyamat a többi pártól jól elkülönülő pólus-képző pozícióba hozta a politikai erőtérben a Jobbikot, ugyanakkor élesebb határvonalakat húzott más pártok, elsősorban a Fidesz felé. Négy hónappal korábban még 10 százalék volt azok aránya, akik mind a Jobbikhoz, mind a Fideszhez közel álltak, addig jelenleg már csak a teljes népesség 6 százalékára jellemző ez az átfedés. Korábban a Jobbikkal szimpatizálók 60 százaléka tartotta a Fideszt is szimpatikusnak, jelenleg 40 százalékos ez az arány.
A csökkenés fordítva is igaz: ma a Fidesz szavazóinak 12 százaléka érzi magához közel a Jobbikot, szemben a tavaly őszi 21 százalékkal. (Ez azonban még mindig legalább 300 ezer olyan Fidesz szavazót jelent, akik adott esetben átszavazhatnak a radikálisokra.)
A Fidesz támogatói megosztottak abban, a választások utáni időszakra is vonatkozó kérdésben, hogy milyen stratégiát kellene pártjuknak követnie a Jobbikkal szemben. A vezető jobboldali erő bázisának 5 százaléka szerint pártjuknak nyíltan támogatni kellene a Jobbikot, további 29 százalékuk szerint, ha nem is nyílt támogatással, de valamilyen formában szövetségest kellene benne látnia. A közömbös álláspontot képviselő 20 százalék mellett a Fidesz szavazóinak 34 százaléka az elutasítás mellett törne lándzsát (12 százalék nem akart vagy nem tudott válaszolni közülük).
A bázis fiatal, férfias és egyre inkább vidéki
A Jobbik szavazótábora nem egyenletesen növekedett minden választói csoportban az elmúlt egy év során, különösen a férfiak, és a legfiatalabbak körében volt jelentős a párt erősödése. A 2010. februári adatok alapján a Jobbik támogatottsága a fiatalabb korcsoportokban egyértelműen utolérte, vagy meghaladta a szocialisták támogatottságát, a 18-24 évesek között pedig (közel) kétszer akkora bázissal rendelkezik, mint a kormánypárt. A párt 2009-ben hónapról, hónapra erősödött a fiatalok és a középkorúak csoportjában, így az MSZP csak az idősebbek (60 év felettiek) körében megtartott előnyével tud a teljes népességben a Jobbik elé kerülni. A Jobbik a 25 év alattiak, így az idén először szavazók körében a Fidesznek is komoly vetélytársává vált a választások előtt.
A párt bázisa folyamatosan formálódott az elmúlt egy évsorán, és az európai parlamenti választás előtt, majd az azt követő időszakban az internetet saját hálózatának építésére jól használó városi radikális szubkultúra fiatal támogatói növekvő számban egészültek a magyar gazdasági és társadalmi válság konfliktusait a bőrükön tapasztaló vidéki, középkorú támogatókkal is. A társadalmi és politikai feszültségek magas szintje, a válságjelenségeket konkrét ügyeken keresztül feldolgozó közbeszéd széles hátteret adott a Jobbik számára, hogy a tömegmédiumokon keresztül azokhoz a csoportokhoz is, eljusson üzeneteivel, ahová korábban nem hallatszott el a hangja.
Jelenleg a párt szavazóinak több mint 40 százaléka községekben lakik, és az ajánlószelvények gyűjtése során megmutatkozott, hogy a párt szervezettsége országos szinten is megállja a helyét.
A Jobbik szavazóinak aktivitása és elkötelezettsége már a Forsense korábbi kutatásai alapján is kidomborodott, amit plasztikusan mutat, hogy a párt szimpatizánsai az átlagnál több emberrel beszélgetnek politikáról, és a politikai diskurzus sokkal kevésbé zajlik családon belül, inkább az ismerősökkel, munkahelyi kollégákkal történik.
2010 februárjában a Forsense egy olyan kutatást végzett, amelyben egy évvel korábban már megkeresett személyeket kérdezett meg újra. A vizsgálatból kiderül, hogy a Jobbik mai szavazóinak fele 2009 elején még bizonytalannak mondta magát, vagy nem árulta el preferenciáját, támogatóinak 24 százaléka a Fidesztől érkezett, 12 százaléka az MSZP-től, és 6 százaléka a MIÉP szavazója volt korábban. Ez az eredmény is alátámasztja, hogy a Jobbik nem csak jobboldali radikális gondolkodású szavazókat állított maga mögé, hanem meglehetősen széles bázisból merítve tudta növelni támogatottságát.
A támogatók elmozdultak a politikai centrum felé
A demográfiai hatásokhoz hasonló mozgás tapasztalható a Jobbik bázisán belül az ideológiai összetétel alapján. A Jobbik támogatottságának erősödése együtt járt – legalább is a szavazóbázis öndefiníciója alapján – a politikai centrum felé történő elmozdulással. Különösen a biztos szavazó pártválasztók körében szembetűnő, hogy nem csupán a magukat jobboldaliként definiálók táborában tört előre a Jobbik, hanem a magukat középre helyezők körében is 20% feletti támogatottságot ért el. Mivel a két csoport között elhelyezkedő jobbközép szavazók – a hagyományos Fidesz-bázis – esetében jóval kisebb a Jobbik-támogatók aránya és növekedése, arra következtethetünk, hogy a párt a centrumból is szerzett politikai ideológiákhoz kevésbé köthető, ugyanakkor a Jobbik konkrét programjának egyes elemeivel azonosulni tudó szavazókat. Ezzel együtt a Jobbikról mint pártról alkotott választói kép nagyon karakteres az ideológiai mezőben. A radikális besorolás mellett a Jobbikot tartják a választók a leginkább jobboldali és a leginkább konzervatív pártnak.
Módszertan
Az adatok a Forsense választáskutatási programjának keretében végzett kérdőíves közvélemény-kutatásokból származnak, melyeket 2010. január és február során, egyenként minden esetben 1000 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korú személy, CATI módszerrel történő megkérdezése eredményezett. A mintavétel alapjául a telefon-előfizetőket tartalmazó adatbázis szolgált, a válaszadók meghatározása több-szempontú rétegzett véletlen kiválasztással történt. A mintavételből fakadó hibák iteratív súlyozás segítségével kerültek korrigálásra. A minta összetétele a legfontosabb szocio-demográfiai tényezők szerint (nem, kor, régió, lakóhely településtípusa, iskolai végzettség) megfelel a felnőtt magyar lakosság arányainak. Az elemzésben közölt adatok nagy valószínűséggel legfeljebb plusz-mínusz 3,1 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.
- ajánlatunk
- Cigánygyilkosságok - "K. István nem gyilkos típus"
- Melegen ajánlott a biztos allergiakezelés
- Erkel, Liszt, Mahler belvárosa
- Helyi választási paradoxon
- A mozgás lehet az „örök fiatalság” titka
- Az ég is sírva búcsúztatja a nyarat
- A politikai konstelláció most (3.) – új rezsimek
- Terhesség és visszerek
- A felelős állattartás közügy
- Az HBO tarolt az Emmy-díjon
- Apró praktikák csak hölgyeknek
- Nyolc arany- és négy ezüst a Sárkányhajó Világbajnokságon
- fórum
- Olvastátok? (19.)
- KIRÁLYSÁG
- Önkormányzati választások
- ... most pedig nevessünk egy kicsit 3 ...
- Kurucinfó, neonácik, Gárda, Jobbik, ügynökök, maffia
- FŐPOLGÁRMESTER ÉS POLGÁRMESTER VÁLASZTÁSOK
- Ismét kettős állampolgárság....?
- Láttátok ? ( 5.)
- Jobbik: 855.109
- Az MSZP végnapjai
- Gondola + Adósságóra
- Katalógus
- toplista
- A rák előjelei - ezekre is figyeljen!
- Ezek, öregem, nem normálisak
- Több száz nővel feküdt le a könyv kedvéért
- A Hazugságrém híve fél az alkotmányozástól
- Bolgár szerint a Fidesz bíztatta Gyurcsányékat hitelfelvételekre
- Orbán: Magyarország visszanyerte a hangját
- Katonasors
- Bundabugyit Schmittnek
- Íme a válasz: miért gyengül a forint?!
- Miskolci ultratábor
- Hungarus vagyok-e?
- Debreczeni: A köztársaság intézményei kiüresedett díszletek
- Az idősek szeretik a fiatalokat lejárató cikkeket
- Túl keskeny hidat építettek
- Debreczeni: A köztársaság intézményei kiüresedett díszletek
- Bolgár szerint a Fidesz bíztatta Gyurcsányékat hitelfelvételekre
- Kádár-rendszer köztársasági elnökkel, alkotmánybírósággal?
- Több száz nővel feküdt le a könyv kedvéért
- Vona nem veszített radikalizmusából csak bele kell tanulnia
- Tóta W megmondja,mennyire gyávák a nyúlszaron mászkáló atkák
- "Orbán forradalma címmel írnak" a FAZ-ban - a Bauer Tamás
- Utasítás - kérés, avagy léggömb az alkotmányosság egénGyurcsány Ferenc utasított. Ha pedig ezt tette, akkor nyilvánvalóan felelős is. Ha pedig felelős, akkor a felelősséget vállalni kell.
- ÖröknyárOtthon lenni egy nyelvben, irodalomban – nevelési kérdés. Akik szeptember 3-tól 5-ig fellátogatnak a Várba, nem érzik magukat idegenül.
- Ezek, öregem, nem normálisakItt van néhány ember, aki kiáll, sajtótájékoztatókat tart, azt nem tudni miről, kiszórnak jól designelt szórólapokat szép kivitelben...
- Miskolci ultratáborAz ultratábornak van létjogosultsága, mert idővel megismerkedhetnének az európai viselkedésformákkal is.
- 21:45Kétoldalú találkozót tartott a magyar és az osztrák igazságügy-miniszter
- 21:35Magyar Ifjúsági Konferencia Munkácson a hétvégén
- 20:40Kerekesszékes férfit gázolt el a vonat Csorvás térségében
- 20:35Netanjahu és Abbász megállapodott arról, hogy rendszeresen találkozni fognak
- 20:15Civil mozgalom indult rovásírásos helységnévtáblák elhelyezésére
- 19:50Az MSZP úgy hallotta: Hoffmann Rózsa ostoba bohócnak nevezte a tanárokat
- 19:40Elvi megállapodás az uniós intézmények között a pénzügyi felügyelet ügyében
- 19:25Meghalt egy motoros a 74-es főúton Zalában
- 19:10BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- 19:00Hat minisztert készül leváltani posztjáról a román miniszterelnök
- 18:45Kovács László: az önkormányzatok lehetnek "a narancsuralmi rendszer" ellensúlyai
- 18:40Előzetesbe helyezték azt a dunaújvárosi férfit, aki rálőtt a volt barátnőjére
- 18:20Több mint 96 ezer ajánlással nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB
- 18:15A Hamász újabb merényletekkel fenyegetőzik
- 17:45Újabb olajfúró torony robbant fel a Mexikói-öbölben
- 17:35Pető: az Információs Hivatal képes megfelelni a kormányzati feladatoknak
- 17:30Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül Magyarország részvételével
- 17:25Csaknem négymilliárd forintnyi összeget nyert egy játékos a német lottón
- 17:17Áramütés miatt meghalt egy négyéves kislány Zalában
- 17:10A tibeti határon éjszakázik a magyar Himalája-expedíció csapata
- 17:05Sukoró-ügy: előzetes letartóztatásba helyezte Tátrai Miklóst a bíróság
- 17:00Az EKB gyorsabb euróövezeti növekedésre számít
- 16:47BUX: -0,66 százalék záráskor
- 16:37Megkezdődtek a közvetlen izraeli-palesztin béketárgyalások
- 16:30Növeli az idősek önbizalmát, ha fiatalokat lejárató cikkeket olvasnak
- 16:24Budapestre látogat a szocialista európai parlamenti frakció
- 16:06Lövöldözés Alsóörsön: nem találtak kapcsolatot a rendőr és az elkövető között
- 15:58Felhős idő, 18-22 fok várható pénteken
- 15:02A pápa fogadta az izraeli államfőt
- 15:01Egy izraeli történész szerint Wiesenthal a Moszad ügynöke volt
- 14:44A Franciaországból kiutasított roma családok Rómában bukkantak fel
- 14:39LMP: a problémát és nem a tüneteket kell kezelni
- 14:32Átadták a Magyar Termék Nagydíj elismeréseket
- 14:32Nemzeti gyásznap Szlovákiában a hétfői mészárlás áldozatainak emlékére
- 14:14Az EU nem áldozhatja fel a növekedést az egyensúly kedvéért
- 14:07Az EKB nem változtatott kamatán
- 14:02Egy hónap múlva lesz az önkormányzati választás
- 13:54WTO: kilábalóban a válságból a világgazdaság
- 13:51Medvegyev azt ígérte, nem lesz élelmiszerhiány
- 13:47Akár sztrájkolni is hajlandó a buszkiszervezés miatt egy BKV-s szakszervezet
- 13:45Brüsszel kételkedik a romákkal szembeni francia fellépés jogszerűségében
- 13:44A K and H akkor nem hárítja át a bankadó terhét, ha az átmeneti
- 13:42Felfüggesztette a Greenpeace a grönlandi olajkút bojkottját
- 13:34Tárgyalás helyett a sajtóban vitázik a két kárpátaljai magyar szervezet
- 13:24Felszámolás vár a BKV nem működő leányvállalataira
- 13:23Új, fogyatékossággal élő magyar tagot választottak az ENSZ egyik bizottságába
- 13:14Gábor Zsazsa halála után konzerváltatja testét
- 13:06Az infláció felett tízszázalékos béremelésre van szükség a pedagógusoknál















