
- Kapcsolódó cikkeink
- > Elégedett elégedetlenség I.
- > Elégedett elégedetlenség II.
|
A parlamenti ciklus végeztével „gyors kérdés-felelet” révén, rövid összegzésre kértük a képviselőket. Számosan megtiszteltek bennünket, készséggel reagáltak. Köszönjük! A kérdések egyformák. A válaszok eltérőek. Ez így van rendjén. A tűzoltást befejeztük, az elmúlt nyolc év borzalmainak leggyorsabb eltüntetésén túl vagyunk! DR. RUBOBSZKY GYÖRGY, (KDNP):
- Az év elején, készülve a választásra abban reménykedtem, hogy ez nem mehet így tovább, vagyis 2010. januári állapot szerint. Nagyon bíztam a Fidesz-KDNP pártszövetség győzelmében. Arról meg voltam győződve, hogy az MSZP ellenfelei megnyerik a választást, de nagyon féltem attól, hogy a pártszövetség esetleg nem tudja megszerezni a szükséges minősített, azaz a kétharmados többséget. Ebben az esetben megint tárgyalásra lett volna kötelezve a pártszövetség, amely az önálló program megvalósítását akadályozta volna. Év eleji reményem megvalósult, a pártszövetség megszerezte a minősített többséghez szükséges mandátumszámot. A ciklus elején abban reménykedtem, hogy gyorsabban tudunk haladni. Meglepetésként ért a Jobbik arrogáns viselkedése és a szocialisták arcátlansága. Az LMP viselkedése az, amit vártam, amit megszoktunk az SZDSZ-től.
- Elégedett vagyok a tavaszi ülésszakon elvégzett munka mennyiségével, de elégedetlen vagyok az általam kifejtett munka minőségével.
- A dinamikus, és gyors munka tetszett a legjobban, az, ahogy a kampányban elhangzott ígéretek megvalósítása zúdult a Parlamentre. Leginkább egy Jobbikos képviselő arrogáns, szemtelen és kioktató magatartása és megnyilvánulásai riasztottak. Számomra érthetetlen, hogy az a képviselő a maga jelentéktelensége mellett honnan veszi a bátorságot ehhez a magatartáshoz. Őszintén sajnálom frakciótársait. Az egész frakciónak az összes többi képviselő nem tud annyit ártani, mint ez az egy képviselő.
- Nincs egyéni sikerem, mert mint csapattag vallom, hogy a siker és a sikertelenség is közös. Mint csapattag azt érzem nagy sikernek, hogy összeállt egy kiváló képviselőcsoport a KDNP színeiben. Minden okom megvan annak feltételezésére, hogy az előző ciklushoz hasonlóan, a KDNP frakció remek munkát fog végezni.
- Azt várom, hogy a tavaszi munkához viszonyítottan lassabb, körültekintőbb jogalkotás elé nézünk. Úgy érzem, hogy a tűzoltást befejeztük! Az elmúlt nyolc év borzalmainak leggyorsabb eltüntetésén túl vagyunk, de még nagyon sok munka vár ránk. Meggyőződésem, hogy a képviselők ezt a többletmunkát szívesen végzik el, hiszen erre készültünk, a Fidesz-KDNP képviselőcsoport tagjai mindenképp. Szerintem a Jobbik és az LMP is hasonlóan gondolkodik. Az MSZP pedig megérdemli a sorsát, bár eddig nem volt igazságos a Sors velük, remélem az elszámoltatásnak is eljön a várva várt ideje! A meggyőződésem azon erejével vágok bele az őszi munkába, hogy az ország népének szebb napokat tudunk teremteni! Ennek a célnak szem előtt tartásával készülök az őszi ülésszakra. Nincs olyan hosszú sötétség, amely után világosság ne következne! FONT SÁNDOR, (Fidesz):
- Év elején kormányváltást, ciklus elején rendbetételt - de mindenhol!
- A kezdettel igen, az ellenzék szerepzavarával nem.
- Tetszett a határozott magatartás kényes ügyekben, - a Székely Himnusz politikai felhasználása riasztott (nem is énekeltem, bár az összes versszakát természetesen ismerem.)
- Siker - egyszerűsített foglalkoztatás rendbetétele. Bánat - mennyi mindent meg kell még oldani!
- Az ősz átmenet, kikerülhetetlenül jönnek majd tavasszal a szebb napok. Kálvin: „Nincs olyan hosszú sötétség, amely után világosság ne következne!” Végre talpra álltunk! KALMÁR FERENC, (KDNP):
- Az év elején reméltem, hogy megnyerjük az országgyűlési és az önkormányzati választásokat. A ciklus elején reméltem, hogy le tudjuk tenni a modern, 21. századi Magyarország alapjait. Úgy gondolom, hogy ezen az úton járunk.
- Elégedett vagyok a hozott törvényekkel, főleg az állampolgárságról szólóval és a "Trianon-nyilatkozattal". Végre talpra álltunk és remélem, hogy végleg elfeledjük a "bűnös nemzet" jelzőt, melyet oly mélyen beleneveltek sok magyar lelkébe. Örökös bűntudattal és lehajtott fővel nem lehet értéket alkotni, országot építeni. Máskülönben ez, és az ehhez kapcsolódó rendezvények tetszettek a legjobban.
- Leginkább riaszt az ellenzék egy részének ország ellenes magatartása, egy másik résznek pedig az a magatartása mely unszimpatikussá tesz bennünket a külföld előtt.
- Legnagyobb sikeremnek tekintem, hogy az Európa Tanácsban képviselhetem hazámat, valamint azt a kegyelmet, hogy határon túli származású magyarként a szűz beszédemet éppen a kettős állampolgárságra vonatkozó törvénytervezet általános vitájánál mondhattam el. Bánatom, hogy eddig csak négy felszólalásom volt és Strasbourgban sem szólalhattam még fel.
- Szerintem az ősz is hasonló lesz az eddigiekhez. Egyelőre nem hiszem, hogy látni fogjuk a derűsebb napokat. De, meg vagyok győződve, hogy ezek is el fognak jönni! Csak az hiányzik, hogy végre Gyurcsány és társai mentelmi jogáról szavazhassak! BOLDOG ISTVÁN, (Fidesz):
- Reméltem az évtől, hogy végre eltűnik a Gyurcsány banda és egy jobb, igazságosabb, boldogabb időszak következik!
- Az eddig történtekkel elégedett vagyok, csak az hiányzik, hogy végre Gyurcsány és társai mentelmi jogáról szavazhassak! Jogcím: hazaárulás!
- Tetszett a munkatempó hogy a helyzetnek megfelelően határozottan gyorsan cselekszünk! Nem tetszett, hogy régi ismerősöm, a Jobbik elnöke nem szavazta meg a határontúli magyarok állampolgárságáról szóló törvényt!
- Egyéni sikerem, hogy annak az országgyűlésnek lehetek a tagja, amelyik nemzetpolitikai sorskérdésekről döntött az első hónapokban!
- Az ősztől sok munkát rengeteg új és jó törvényt és persze számtalan nehézséget várok! A cél nem változik: a sorstársaim érdekében tevékenykedni! DR. TAPOLCZAI GERGELY JÓZSEF, (Fidesz):
- Az év elején abban reménykedtem, hogy képviselőjelölt lehetek területi vagy országos listán. A ciklus elején pedig azt reméltem, hogy végre változás következhet be sok területen, főleg a fogyatékosokkal kapcsolatos területen. Illetve azt, hogy gyorsan kiismerem magam számomra teljesen új munkakörben...
- Elégedett vagyok a parlamenti munkatársak hozzáállásával, kezdve a gazdasági főigazgatótól a frakcióigazgatón és a frakció munkatársain át a terembiztosokig, külön kiemelve a jelnyelvi tolmácsok munkáját, akik akár éjfélig is tolmácsolnak, amíg ott ülök az ülésteremben. Nem vagyok elégedett néha a képviselők hozzáállásával a viták során, kevesebb sárdobálást és több szakmai vitát szeretnék látni.
- Az tetszett legjobban, hogy az első felszólalásom alatt mindenki rám figyelt, néma csend volt a teremben és utána "siket tapssal" (mindkét kéz magasban és rezegtetve a tenyeret) nyugtázták a felszólalásomat. Vicces pillanat volt, amikor az egyik név szerinti szavazásnál a jegyző a nevemet olvasva furcsán nézett le rám, miután női hangot hallott - hiszen jelnyelven jeleltem be a szavazatomat és a jelnyelvi tolmácshölgy fordított engem hangra -, de miután látta honnan fúj a szél, gyorsan ment is tovább a névsorolvasással. Az riasztott leginkább, hogy egyes képviselők nem tisztelik meg a Ház szabályait, szellemét, nem tisztelik meg sem viselkedésükkel, sem bekiabálásuk minőségével - számomra a Parlament az Ország Háza, a törvényalkotói munka színtere, több tiszteletet érdemelnének a Ház sokat látott falai...
- Egyértelműen az, hogy Magyarország első siket országgyűlési képviselője lehetek és vagyok, és az, hogy Európában 4 siket képviselő van, ebből kettő magyar...! (A másik: dr. Kósa Ádám EP képviselő.) Bánatom, hogy az új munkám miatt le kellett mondanom a SINOSZ-ban (Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége) 4,5 éve betöltött ügyvezetői igazgatói munkakörömről. Elvileg összeegyeztethető, de nem lenne szerencsés párhuzamosan csinálni, jobb és egyértelműbb, ha csak képviselőként végzem a munkámat. A cél nem változik: a sorstársaim érdekében tevékenykedni!
- Azt várom, hogy több szakmai munka legyen az őszi ülésszak során, folyamatos, nyugodt vitákkal, érvelésekkel, - tehát szebb napokat remélek és várok. |
- ajánlatunk
- Orbán: Azt szerettem volna megmutatni, hogy van remény
- Pálffy: A média tartsa tiszteletben a házasságot, a családot
- A diplomások állása biztosabb
- Indul a III. Nemzetközi Babahordozó Hét
- Fontos, hogy a kereszténység az utcára menjen?
- Nézőpont Intézet: a többség elégedett az első 100 nappal
- Amikor bepózol a rendőrnő - képriport
- Arrigo Boito: Mefistofele
- Szerdán nyit a Budapesti Nemzetközi Vásár
- Gyorskajával oldjuk a stresszt?
- Csecsenföld: hadüzenet a vérbosszúnak
- A magyar EU-elnökség a belga honlapot veszi át
- fórum
- Ökörségek
- KIRÁLYSÁG
- Simor ciprusi pénzügyi tanácsai
- Elkezdődött.
- Olvastátok? (19.)
- Coaching
- Kurucinfó, neonácik, Gárda, Jobbik, ügynökök, maffia
- Elvárásaim Orbán miniszterelnök úrral szemben
- Gyurcsány pszichiátriai kórképe :)
- Szocialista csontvázak
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(VIII.)
- EU-t akartatok, megkaptátok!
- toplista
- Ezek, öregem, nem normálisak
- Fábry kikészült
- Gyurcsány örjöng a svéd tévé bakija miatt
- Emeletes marhaságok
- Ki a magyar miniszterelnök a neten?
- Még egyszer az erdélyi bevonulásról...
- Túl keskeny hidat építettek
- Amikor bepózol a rendőrnő - képriport
- Bayer Zsolt írása Réde félmeztelen polgármesteréről
- Bolgár szerint a Fidesz bíztatta Gyurcsányékat hitelfelvételekre
- Több száz nővel feküdt le a könyv kedvéért
- Ágh Attila annyira..., hogy fordítva látja a kétharmadot
- Egy szocialista áldozat
- Egy Goethe-emlékérmes Darwin-díjas gondolata a demokráciáról
- Bayer Zsolt írása Réde félmeztelen polgármesteréről
- Hogyan erőlködik a jobber sajtó Demszkyn és mit fog rajta
- Fő az önbizalom a Jobbiknál
- Ágh Attila annyira..., hogy fordítva látja a kétharmadot
- Gyurcsány örjöng a svéd tévé bakija miatt
- Ki a magyar miniszterelnök a neten?
- Kozsó megmondja, hogy nyálas-e?
- Mennyit ér Schmuck kampánykotonja?
- Életet az anyanyelvnek, avagy őrzők a strázsánSzent István fönt, bronzlova hátán messze tekint. A jövő horizontján - reméljük – nem anyanyelvünk elsorvadásának jeleit látja.
- Még egyszer az erdélyi bevonulásról...Aki átélte, sohasem felejti el azt a négy esztendőt. Jártam olyan erdélyi temetőkben, ahol a 60 esztendős bácsika fejfájára az van írva: élt 4 évet.
- Emeletes marhaságokÚgy látszik, nálunk jelentős az állampolgári igény az emeletes politikai marhaságok decens, öltönyös csomagolására.
- Lélek - lélekszámA mai magyar többség belső világa szétzilált – mert szétzilálták –, emberi minősége rossz, erkölcsi és tudásbeli állapota szörnyen ócska.
- 11:58Komoly munkahelyteremtő potenciál van az ügyfélkiszolgálásban
- 11:51Népszavazással egységesítené a fővárosi parkolási rendszert az LMP
- 11:14Beteg plüssállatok: víziszonyos krokodil, búskomor teknőc
- 11:13Ötvenezer dollárt adott a jóság és a könyörület kutatóinak a dalai láma
- 11:12A somlói galuska lett Magyarország Kedvenc Süteménye
- 11:05Erős földrengés rázta meg Chilét
- 10:46Kiszabadult fogságából egy elrabolt brit-pakisztáni újságíró
- 10:35Lelőttek egy bankárt Moszkvában
- 10:28Londoni elemzők szerint fontos fordulat történt a magyar költségvetési retorikában
- 10:19Nem erősödik a forint
- 10:15Nagy erejű robbanás történt egy vlagyikavkazi piacon
- 10:05A következő száz nap terveiről is tárgyal a Fidesz-KDNP frakciószövetség
- 10:00Szexuális zaklatással vádolja korábbi testőre Britney Spearst
- 09:40A brüsszeli képviselet készen áll a magyar uniós elnökség betöltésére
- 09:32Megegyeztek az EU-tagországok az uniós külügyi szolgálat vezetőiről
- 09:14Svájc a legversenyképesebb ország, Magyarország javított
- 09:09BUX: -0,27 százalék a nyitáskor
- 09:06Nőtt a vendégek száma a szálláshelyeken 2010. január-júliusban
- 08:43Fizikai magyarázat Roberto Carlos fantasztikus szabadrúgás góljára
- 08:28Egyetemi zombiszak
- 07:49Pokolgépes merénylet Pakisztán törzsi területén
- 07:45Répássy: idén elkészül az új jogalkotási törvény
- 07:42Kivégzés lesz Washington államban, az első 2001 óta
- 07:37A választási bizottságok nem vizsgálhatják az ígéretek valóságtartalmát
- 07:26Az ajánlószelvények megsemmisítéséről szóló jegyzőkönyveket ma kell leadni
- 07:21A német férfiaknak a szexnél is fontosabb, hogy a nő ne beszéljen sokat
- 07:18Népszava: vádat emeltek a gárda volt főkapitánya ellen
- 07:17Csalás és sikkasztás gyanúja az elmaradt Part fesztivál ügyében
- 07:16Népszava: zsinórban veszti el a pereket a BKV
- 07:15Basescu: Franciaország semmibe veszi az európai normákat
- 07:09Népszava: elmarad az Orbán-Tarlós találkozó
- 07:08Magyar Nemzet: eltussolt ügyek a kiskunhalasi pszichiátrián
- 07:04A fenyegetések miatt pisztollyal jár a koránégetésre készülő floridai lelkész
- 00:50H1N1 törzset is tartalmaz a szezonális influenza elleni oltóanyaga
- 00:50December 23-án fogadhatja el az Országgyűlés a jövő évi költségvetést
- 00:44Szijjártó: a kormány kitart a 2 millió forintos bérplafon mellett
- 00:32A Cambridge megelőzte a Harvardot az egyetemek rangsorában
- 00:25Folyamatosan csökkennek a casco díjak
- 00:10Ryanair: "nem kell két pilóta"
- 21:55Obama: nem hosszabbítjuk meg a tehetősek adókedvezményeit
- 21:45Elutasították Ratko Mladic holttá nyilvánítását
- 21:15Kövér László szerint a megszorítások nem vezetnének sehová
- 20:50A vártnál gyorsabban halad az aknafúrás a chilei bányánál
- 20:45A Skandináv lottó 36. heti nyerőszámai és nyereményei
- 20:30Meghalt egy motoros Tahitótfalu és Dunabogdány között
- 20:20Fazekas: újra megnyílnak a borászati támogatási források
- 20:10Erősödött a forint árfolyama
- 20:00Merkel kancellár kitüntette a Mohamed-karikatúra alkotóját















