Obama bizonyítványait követelik - rossz diák volt?
Obama elnök csapnivalóan rossz diák volt, aki tisztességes úton soha nem vitte volna a Harvard Egyetemig – állítja a milliárdos Donald Trump.
2011. május 4. 09:03

Az iskolai bizonyítványainak bemutatását követeli Obama elnöktől a prominens New York-i üzletember, Donald Trump. A 2012-es választások egyik esélyes republikánus jelöltjeként is számon tartott milliárdos az Associated Pressnek (AP) adott interjúban állította azt, hogy Obama csapnivaló diák volt, aki az eredményei alapján sehogy sem juthatott volna az Egyesült Államok 8 legkiválóbb felsőoktatási intézményét tömörítő Borostyán Liga hallgatói közé.
Azt hallottam, hogy borzasztó tanuló volt, egyszerűen borzasztó. Ugyan hogy jut egy rossz tanuló először a Columbiára, majd egészen a Harvardig? (…) Ezen gondolkodom, ennek bizonyosan utána fogok nézni. Mutassa csak meg a tanulmányi eredményeit!” – nyilatkozta Trump az AP-nek.
Trump egyelőre semmilyen bizonyítékkal nem támasztotta alá állításának hitelességét, ám a beszélgetés alatt több ízben hangoztatta, hogy ugyanúgy joga van tudni az amerikai elnök tanulmányi eredményeiről, mint a származásáról: „Egyszerűen semmit nem tudunk erről az alakról. Rengeteg megválaszolatlan kérdésünk van az elnökünkkel kapcsolatban” – idézi Trumpot az AP. Obama elnök a 2008-as kampány alatt valóban nem tette közzé a bizonyítványinak hiteles másolatát.
Noha Trump állításait a kormány eddig nem méltatta hivatalos reakcióra, a Fehér Háznak alighanem elege lehet már az üzletember évek óta tartó és egyre inkább elfajuló dokumentumvadászatából, mivel a minap teljes terjedelmében is közzétették az elnök Hawaii-i születését igazoló hivatalos dokumentációkat, amiért Trump 2008 óta toporzékolt.
A Fehér Ház hivatalos weboldalán található adatok és egykori egyetemi nyilvántartások szerint Obama 1983-ban végzett a Columbia Egyetem, ahol politikatudományt hallgatott. Néhány évvel később a Harvard Egyetem jogi karára is felvételt nyert, ahol 1991-ben magna cum laude minősítéssel végzett.
Kitekintő
Címkék:
- ajánlatunk
- Navracsics levelet írt a Kúria elnökének
- Szemtől szembe, kardot, pajzsot rántva
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Parlament: elfogadva!
- "Széleskörű nemzetközi nyomásgyakorlásra van szükség"
- „Nem laborleletet kezelünk, hanem beteget.”
- Adóbevallás - közeleg a határidő
- Demonstrációk a pedagógusnapon
- Tömegesen leminősített a Moody's
- Nem létező másoddiploma miatt távozott a Yahoo vezérigazgató
- A jogállamon kívül a diktatúrák hatalomgyakorlása létezik!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Új köztársasági elnök – kínos kezdet
- Újabb Szögi Lajos-eset(ek)
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Botrány-cunamit indíthat el Gyurcsány plágiumügye!
- Újabb csapás Stohlra
- Heller, a hazug
- Gyurcsány, szánom
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- Nem csak az eper
- Napi Stohl... - whiskyvel búcsúzott
- Elbocsátó szép üzenet - Fellegi Tamás levele Orbán Viktornak
napi abszurd
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Heller, a hazug
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- Gyurcsány elmagyarázza és pereket indít
- Napi groteszk: Végrehajtást kért önmagára az adóhivatal
- Megasztár-szerelem
megmondó
A Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként... - Ottlik, százasAz Iskola a határon-t ezerféleképpen lehet olvasni, használni. Kétszer ugyanúgy sohasem.
- Nem csak az eperA cég egyik vezetője nemrég bevallotta, hogy az üzleteik polcain sorakozó élelmiszerek húsz százaléka nem szerves anyag. Azaz teljesen mű!
- Iszlamofóbia?!
Nyugati társadalomkutatók azt jelzik előre, hogy 2040-re Németország lakóinak statisztikájában 35%, Franciaországéban 40% lesz az immigráció aránya















