
A Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) 2010-ben és 2011-ben 280 háztartás bevonásával próbálta ki és dolgozta ki a nemzetközi szinten legjobb gyakorlatként számon tartott viselkedésváltoztatási Eco Teams program hazai változatát. A résztvevő háztartások a program végére átlagosan 24%-al kevesebb élelmiszerhulladékot és 23%-al kevesebb vegyes háztartási hulladékot termeltek, 15%-al kevesebb villamos energiát, 31%-al kevesebb földgázt és 13%-al kevesebb vezetékes ivóvizet használtak, valamint jó 10%-al kevesebb vegyszert tartottak otthonaikban, mint korábban.
A TVE a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld forrás program támogatásával 2012 tavaszán újabb ÖkoKöröket indít Budapesten és Pest-megyében, ahova várják az érdeklődő csoporttagok jelentkezését.
Hogyan működik?
Az 5-8 fős ökokörök 2-3 hónapig járnak össze, 9-9 alkalommal találkozva. A folyamat során a résztvevők az ÖkoKörök kézikönyv, s még inkább társaik segítségével hat kiemelt témát dolgoznak fel (fenntartható pénzhasználat, élelmiszerek, vegyi anyagok, energia, víz és hulladék), amelyekhez kapcsolódóan egyszerű, különösebb anyagi áldozatot nem igénylő, életmódjukba beépíthető, már heti szinten is látványos eredményeket produkáló vállalásokat tesznek, amelyek jobb esetben a gyakorlás után rutinjukká is vántak. A résztvevők próbálkozásaik hatásairól mérések segítségével győződnek meg: életmódjuk legfontosabb jellemzőit (energia- és vízfogyasztás, az otthon tartott vegyi anyagok és a keletkező hulladékok mennyisége stb.) megmérik mind a program elején, mind végén. Így számszerűsíthetővé és ténylegesen láthatóvá válik, hogy már kis változtatásokkal is nagy eredmények érhetőek el.
Az eddigi eredmények bíztatóak: az ÖkoKörök eddigi résztvevői háztartásonként átlagosan közel 600 liter vizet, 7 kilowattóra villamos áramot és 18 köbméter földgázt spóroltak meg, fél kilóval kevesebb élelmiszert dobtak a kukába, másfél kilóval kevesebb vegyes hulladékot termeltek heti szinten.
Az ÖkoKörök módszer viselkedésváltoztatással kapcsolatos hatékonyságát korábban kutatók is vizsgálták. Többek között arra a következtetésre jutottak, hogy az ÖkoKörök tagjai a körök „hivatalos” megszűnése után is megtartják a kialakított környezettudatos szokásokat, sőt, környezeti hatásukat többen később tovább csökkentik.
Az ÖkoKörök sikerének kulcsa ugyanis az, hogy a hagyományos környezetvédelmi témájú kampányokkal szemben nem elégszik meg a tájékoztatással és információátadással. A program egyben közösségi eszköz is: a résztvevők szemléletét közösségi kontextusba ágyazva, az emberi kapcsolatok erejét kihasználva formálja, folyamatos figyelmet szentelve a motivációnak, visszajelzésnek és megerősítésnek. Egy-egy ökokör tagjaként senki nem érzi már sem magát, sem próbálkozásait elszigeteltnek, így a környezetvédelem magánügy helyett közösségivé válik, s új erővel tölti fel az egyes egyéneket.
Amint az egyik résztvevő jellemezte visszajelzésében: „A legfontosabb élmény az Ökokörrel kapcsolatban számomra az, hogy egy olyan közösség jött létre, amelyben sokat tanulhattunk, tanulhatunk egymástól, hasonló gondolkodású emberekkel lehet együtt az ember, amely csak azt bizonyítja újfent számomra, hogy a jövőben - illetve már most! - a közösségek erejével lehet majd változtatni.”
A projektről
A mintegy 20 másik országban különböző nevek alatt futó, leginkább EcoTeams-ként ismert ÖkoKörök program gondolata és elindítása a Global Action Plan International (GAP) nemzetközi civil szervezet nevéhez fűződik, amelynek 2009 óta a TVE is tagja. A programot 1990 óta világszerte több mint húsz országban vezették be és fejlesztették tovább a skandináv államoktól az Egyesült Államokon, vagy épp Fehér-Oroszországon át egészen Vietnámig bezárólag. Az EcoTeams ma a világ legnagyobb közösségi, részvételen alapuló környezetvédelmi akcióprogramja, amely már több mint egymillió embert ért el. A program az ENSZ Fenntarthatóságra Nevelés Évtizedének is hivatalos partnere.
Bővebb információ az ÖkoKörökről: www.tudatosvasarlo.hu/okokorok
- ajánlatunk
- Navracsics levelet írt a Kúria elnökének
- Szemtől szembe, kardot, pajzsot rántva
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Parlament: elfogadva!
- "Széleskörű nemzetközi nyomásgyakorlásra van szükség"
- „Nem laborleletet kezelünk, hanem beteget.”
- Adóbevallás - közeleg a határidő
- Demonstrációk a pedagógusnapon
- Tömegesen leminősített a Moody's
- Nem létező másoddiploma miatt távozott a Yahoo vezérigazgató
- A jogállamon kívül a diktatúrák hatalomgyakorlása létezik!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Új köztársasági elnök – kínos kezdet
- Újabb Szögi Lajos-eset(ek)
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Botrány-cunamit indíthat el Gyurcsány plágiumügye!
- Újabb csapás Stohlra
- Heller, a hazug
- Gyurcsány, szánom
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- Nem csak az eper
- Napi Stohl... - whiskyvel búcsúzott
- Elbocsátó szép üzenet - Fellegi Tamás levele Orbán Viktornak
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Heller, a hazug
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- Gyurcsány elmagyarázza és pereket indít
- Napi groteszk: Végrehajtást kért önmagára az adóhivatal
- Megasztár-szerelem
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként... - Ottlik, százasAz Iskola a határon-t ezerféleképpen lehet olvasni, használni. Kétszer ugyanúgy sohasem.
- Nem csak az eperA cég egyik vezetője nemrég bevallotta, hogy az üzleteik polcain sorakozó élelmiszerek húsz százaléka nem szerves anyag. Azaz teljesen mű!
- Iszlamofóbia?!
Nyugati társadalomkutatók azt jelzik előre, hogy 2040-re Németország lakóinak statisztikájában 35%, Franciaországéban 40% lesz az immigráció aránya















