
Az író életének utolsó nyilvános megszólalása február 2-án volt, a budapesti Új Színház társulati ülésén, amikor Dörner György, az új igazgató felolvasta a kórházban fekvő Csurka István társulathoz intézett levelét. Ebben arra bíztatta a jelenlévőket, hogy attól függetlenül, ki hova érzi magát tartozónak, mit gondol a politikáról, szeretetben dolgozzanak együtt.
Csurka István 1934. március 27-én született Budapesten. 1957-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturgia szakán szerzett diplomát. 1956-ban a főiskolai nemzetőrség vezetője volt, emiatt fél évre Kistarcsára internálták.
Tanulmányai befejeztével szabadfoglalkozású íróként dolgozott. Igen fiatalon, 1954-ben debütált, s regényeket, filmforgatókönyveket (Hét tonna dollár, Amerikai cigaretta), rádióhangjátékokat, elbeszéléseket, színműveket (Ki lesz a bálanya?, Deficit, Döglött aknák, Házmestersirató) írt. Irodalmi munkásságáért 1969-ben és 1980-ban József Attila-díjat kapott, 1980-ban elnyerte a színikritikusok díját. 2011-ben, több évtizedes kihagyás után új drámával jelentkezett, melynek címe A hatodik koporsó.
Újságíróként 1973-86 között a Magyar Nemzet szerződéses munkatársa, tárcaírója volt. 1988-89-ben a Hitel című folyóirat szerkesztőbizottságának tagjaként, 1989-90-ben az általa alapított Magyar Fórum című hetilap főszerkesztője, a lap 1991 januári újraindulásától a szerkesztőbizottság elnöke, a Magyar Fórum Kft. ügyvezető igazgatója.
Politikai megnyilvánulásai miatt többször került szembe a hatalommal: 1972-ben szilenciumra ítélték rendszerellenesnek és antiszemitának minősített kijelentései miatt, 1986-ban pedig azért, mert a kisebbségek érdekében való összefogásról szóló, Elfogadhatatlan realitás című esszéje megjelent a New York-i Püski Kiadónál.
1985-ben egyik szervezője volt az ellenzék monori találkozójának, 1986-ban részt vett az Európai Kulturális Fórummal egy időben zajló ellenfórumon, s 1987 szeptemberében, a lakiteleki találkozón, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapító tagja volt. Ezután részt vett az MDF ideiglenes elnökségének munkájában, majd az MDF Országos Elnökségének tagjaként tevékenykedett, közben két évig az ügyvezető elnökségnek is tagja. 1991 decemberétől egy évig a párt alelnöki teendőit látta el. 1990-94, és 1998-2002 között országgyűlési képviselőként dolgozott.
1993-ban kizárták az MDF-ből. Már 1992-ben életre hívta a Magyar Út Alapítványt, majd elindította a Magyar Út Körök Mozgalmat, amelynek 1993 júliusában elnöke lett. Ugyanebben az évben megalakította a Magyar Igazság és Élet Pártját (MIÉP), melynek kezdetben elnökségi tagja volt, majd 1993 novemberétől társelnöke, 1994 októberétől elnöke.
2011 októberében az Új Színház vezetésére kinevezett Dörner György Csurka Istvánt nevezte meg intendánsának, de Tarlós István főpolgármester a tiltakozások hatására felkérte, hogy ne alkalmazza a színházban. Dörner György erre úgy reagált, hogy ő maga is pusztán szellemi jelenlétnek tekintette Csurka intendánsi szerepét. A kórházban lévő Csurka István február 1-jén a társulathoz intézett levelében arra bíztatta a társulati ülésen jelenlévőket, hogy attól függetlenül, ki hova érzi magát tartozónak, mit gondol a politikáról, szeretetben dolgozzanak együtt.
- ajánlatunk
- Új háború küszöbén Budapest?
- Adó az ingatlanokra? - Semmiféle központi ingatlanadót nem kívánnak kivetni
- Interpellációk: ostromállapot
- Vízválasztóhoz értek Orbánék, most minden eldőlhet
- Új Btk. - A Jobbik halálbüntetést akar
- Új-régi szelek: a román külügy nehezményezi Nyirő újratemetését
- Nézőpont: Kétharmad két éve
- Fidesz a vitairatról: nehezen hihető, hogy az MSZP az emberek oldalára áll
- Mindenki egyért, vagy egy mindenkiért?
- Újabb választás lesz Görögországban
- Mit tesznek az európai szocialisták és liberálisok román testvérpártjaik kisebbségellenes intézkedései ellen?
- Vörös festékkel öntötte le Horthy Miklós vasárnap avatott szobrát
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Újabb Szögi Lajos-eset(ek)
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Új köztársasági elnök – kínos kezdet
- Heller, a hazug
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- Nem csak az eper
- Újabb csapás Stohlra
- Napi Stohl... - whiskyvel búcsúzott
- Elbocsátó szép üzenet - Fellegi Tamás levele Orbán Viktornak
- Gyurcsány elmagyarázza és pereket indít
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- A sértett, bukott Giczy elmagyarázza a "horgonyembert"
- Dániel Péter, Horthy és a baloldal pőre feltárulkozása
- Orbán, a fapados
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Heller, a hazug
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- Az Európai Unióban így nem viselkednekA Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként... - Ottlik, százasAz Iskola a határon-t ezerféleképpen lehet olvasni, használni. Kétszer ugyanúgy sohasem.
- Nem csak az eperA cég egyik vezetője nemrég bevallotta, hogy az üzleteik polcain sorakozó élelmiszerek húsz százaléka nem szerves anyag. Azaz teljesen mű!















