Hideg a föld? Kihűlt, mert nem szeretik?

Valahol, mélyen paraszt vagyok. Pedig, ahogyan a családfámat ismerem –, nem eléggé –, azon valódi paraszt nem szerepel. Apai ágon legrégibb ősöm már uradalmi cseléd, zsellér; és sokáig nem más egyetlen leszármazottja sem. Valamikor a XIX. század közepétől földmunkások sorakoznak az ágakon, azaz kubikosok. Nagyapám kőművesmester lett, az első tanult ember a családban; majd építési vállalkozóként meggazdagodott, tetemest meg. Apám azután fővárosi orvos, elhagyva szülőhelyét az alföldi kisvárost.

A cseléd nem paraszt. A cseléd afféle betanított munkás, kiadják neki a munkát, végezze, de a célról nem sok szó esik. Meg a folyamatról. Csak egy rész az övé, parancsba kapja, elvégzi és kész.

A paraszt egészen más. Önálló egzisztencia, ha a másén gazdálkodik is. Tudja, mit akar, és tudja a célt miként lehet elérni. Szánt, vet, arat, állatot tart, házát, istállóját, színét, csűrét, pincéjét építi, szőlőkarót, lapátnyelet farag és igazgat. Igazgatja a családi munkaszervezetet, a gyerektől a vén szüléig. Vásározik, vesz és elad, föltalálja magát. Összedolgozik más parasztokkal, sógorral, komával, szomszéddal, belefolyik a falusi közéletbe, presbiternek választják vagy bírónak. A munka adja az értékét, az, amit elért két kezével.

Két kezével? Az eszével. A paraszt intelligens, nem tunya, de óvatos. Akkor újít, változtat a hagyományon, ha meggyőződött hasznosságáról. Horizontját nem a disznóól meg a trágyadomb határolja, messzebbre lát, de amit lát, az általában nem tetszik neki. Óvatos, biztonságra törekszik. Ha jön a vész – kontyos, labanc, muszka, komenista – gyakorlottan eldugja „kincseit”, a zsírosbödönt, a jövő évi vetőmagot, a szerszámokat. Nem kiegyenesíti a kaszát, hanem belenyomja a kazalba. Gazsulál, jajgat, megalázkodik –, amennyire a dereka bírja. Tudja, birka ő, nyírni akarják az urak, nem kinyírni. Parasztháború, parasztfelkelés, „fegyveres osztályharc” minálunk nem volt; ha néhány véres ribilliót annak is neveztek az ellenérdekű felek.

Harc a földért folyt, személyek, paraszti személyek harca a másik, meg a Hatalmi Rend ellen. A birtokért. Azért. A tulajdonért.

A parasztság paraszti útja felfelé vezetett, egészen a múlt század közepéig. Küzdelemben, küzdelmesen, de gyarapodott; gyarapodott vagyonban, számban, tekintélyben. Nem a grófok vetették meg, parasztozták le, hanem az ilyen-olyan csőcselék népség – akadt elég belőlük.

A sok városi idealizmussal fölhígított népmozgalom java nem „felemelni” akarta a föld népét, fel és el a földtől, hanem paraszttá tenni. A „néma forradalom”, az ormánsági egyke, a tiszazugi arzénes asszonyok, a szociofotók rongyba burkolt lábú elesettjei hamis tablón szerepeltek; a hárommillió koldus országának –, amúgy jobbosnak mondott szocialista – jelszava az én fülemben bizony rosszul cseng. A „néma forradalom” mellett ott volt a „lassú forradalom” tömege, a téli estéket gazdatanfolyamon, népfőiskolán, olvasókörben és főként egyházi indíttatású és szervezésű művelődő körökben töltő, gyermekeit tanulni küldő hatékony tömeg, amely igen kevés nyilvánosságot kapott. Még most, utólag sem eleget. Talán nem történészeknek, de a hegyek igen-igen lassú mozgását ismerő geológusoknak kellene vizsgálni ezt a tektonikus erejű múltat. És jelent.

Úgy tűnt, a hatvanas évek végleg elsöpörte a paraszti jövendőt; no nem a pártbrosúrák ideologikus lázálmait, hanem a földművelő élet emberi televényét. Mert birtok ott van, ahol birtokos van. Birtokos és nem tulajdonos. Amíg a ma fényesre pucolt gründercájt alpakka-természete mára már világos: a tulajdonlás és nem a bírás földindulása volt, a rendszerváltás felszabadító hatásáról kevés a közismeret.

A vidék teli van sirámokkal. Jogos panaszokkal.  A kis falvak eltűnése kapcsán, a zsebszerződésekkel ellopott földekről, a „zöldbáróknak” átjátszott nagybirtokokról. Az élelmiszeripar letarolásáról. A sikerekről azonban legfeljebb szaklapokban vagy a tévék szakmagazinjaiban lehet olvasni, hallani valamit – pedig van, nem kevés, de nem is elég. Annak például igen örülök, hogy a sajtó egy része teli van vészkárogással a külföldiek földtulajdonlási lehetősége ügyében. Tudniillik nem utólagos sirámokról van szó, hanem még időben történő sorsalakításról. Úgy látom, sok paraszt akar földet, s ennek elsősorban ezért örülök, mert eszerint sok paraszt van. És ez jó.

Hideg földek? Ma elkezdett esni a hó. A hó alatt melegszik a vetés. És issza majd az olvadékvizet.

Az elmúlt hetekben reggelente rossz kedvvel néztem ki az ablakon a száraz szelek fútta napos világra. Nem volt az rendjén, hogy áprilisi idő bírta a januárt.

Valahol mélyen paraszt vagyok? Nem. Valahol mélyen paraszt szeretnék lenni, én, a cselédivadék. És ez is jó.