A volt honvédelmi miniszter tudott a korrupcióról
A katonai elhárítás már a szocialista Juhász Ferenc minisztersége alatt feltárta a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdálkodási főosztályán történt visszaéléseket, és erről jelentést is tett.
2012. február 7. 10:32

A Magyar Nemzet ismerteti titkosszolgálati szakértők véleményét, amely szerint vélhetően alaptalanul állította az úgynevezett tábornokper elsőrendű vádlottja, hogy beszervezte őt a katonai hírszerzés.

Lévai István Attila a Kaposvári Törvényszék katonai tanácsa előtt tett vallomásában azzal védekezett, hogy azért sem követhetett el bűncselekményeket, mert többszörös biztonsági ellenőrzés alatt állt, mivel hírszerzői feladattal került ki Oroszországba.

A lap által megkérdezett szakemberek szerint azonban kizárt, hogy Lévai komoly hírszerzői feladatot kapott volna külföldön, inkább az valószínűsíthető, hogy éppen az általa vezetett védelemgazdasági főosztályon tapasztalt visszásságok miatt vezényelték határon kívülre.
 

mno, inforadio.hu
megmondó
A Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
  • Demokratikus fordulat jelei Európában
    Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...
  • Ottlik, százas
    Az Iskola a határon-t ezerféleképpen lehet olvasni, használni. Kétszer ugyanúgy sohasem.
  • Nem csak az eper
    A cég egyik vezetője nemrég bevallotta, hogy az üzleteik polcain sorakozó élelmiszerek húsz százaléka nem szerves anyag. Azaz teljesen mű!
  • Iszlamofóbia?!
    Nyugati társadalomkutatók azt jelzik előre, hogy 2040-re Németország lakóinak statisztikájában 35%, Franciaországéban 40% lesz az immigráció aránya
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó