Olyan titkos volt a záradék, hogy Gyurcsány sem tudott róla?
A Gyurcsány-kormány nem adott felhatalmazást arra, hogy titkos záradék készüljön a BA privatizációs szerződéséhez, és a vagyonkezelő nem tájékoztatta erről - mondta Gyurcsány Ferenc.
2012. február 7. 14:51

A volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke hozzátette: a szerződés részleteit - éppúgy, mint a sukorói ingatlancsere ügyében - nem ismeri, ez miniszterelnökként nem volt feladata. Ugyanakkor azt mondta, ha a jelenlegi kormány tud titkos záradékról, hozza nyilvánosságra.

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos vasárnap este a Hír Tv Kontraszt című műsorában kifejtette: Gyurcsány Ferencnek a törvény előtt kell számot adnia arról, miért került titkos záradék a BA privatizációs szerződésébe, ennek következtében ugyanis az államnak akár 450 milliárd forint fizetési kötelezettsége is keletkezhet a Malév leállásával kieső utasforgalom miatt.

A BA Zrt. fő tulajdonosa, a német Hochtief konszern az MTI megkeresésére hétfőn azt közölte: nem kíván nyilatkozni a szerződésekkel összefüggő kérdésekről, ugyanakkor emlékeztetett a kormánynak a Malévról készített úgynevezett fehér könyvére, amely szerint százmilliárdos nagyságrendű fizetési kötelezettség terhelheti az államot, ha a légitársaság beszünteti a működést.

MTI
megmondó
A Párt és a liberálisok bevallott esküszegése nem zavarta a berlini írót.
  • Demokratikus fordulat jelei Európában
    Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként...
  • Ottlik, százas
    Az Iskola a határon-t ezerféleképpen lehet olvasni, használni. Kétszer ugyanúgy sohasem.
  • Nem csak az eper
    A cég egyik vezetője nemrég bevallotta, hogy az üzleteik polcain sorakozó élelmiszerek húsz százaléka nem szerves anyag. Azaz teljesen mű!
  • Iszlamofóbia?!
    Nyugati társadalomkutatók azt jelzik előre, hogy 2040-re Németország lakóinak statisztikájában 35%, Franciaországéban 40% lesz az immigráció aránya
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó