
Ezt közölte Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója sajtótájékoztatóján.
A tíz új útvonal: Malaga, Kolozsvár, Bukarest, Varsó, Szófia, Larnaka, Heraklion, Zakintosz, Rodosz és Thesszaloniki. A kapacitások bővítése közvetlenül 400, közvetve mintegy kétezer munkahelyet jelent.
Pénteken, a Malév leállásának napján a vezérigazgató még kétmilliós idei utasforgalomról beszélt. A vezérigazgató a pénteki öthöz képest most egy újabb, hatodik repülőgép érkezéséről is beszámolt.
Szinte minden piacon bővít a Wizz Air, így a múlt évi 11 millióval szemben 12,5-13 millió utas várnak az idén - közölte Váradi József.
Újságírói kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy a nap folyamán tartott "toborzójukra" 150 Malév-pilóta jelentkezett, ötven-hatvanat alkalmaznak. A vezérigazgató megjegyezte, jelenleg is 50-60 magyar pilóta dolgozik a Wizz Air más országokban lévő bázisain. A légitársaságnak nyolc közép-kelet-európai országban van bázisrepülőtere.
Váradi József elmondta, már kérvényezték a magyar hatóságnál a járatindítási jogokat Tel-Avivba, Kijevbe, Moszkvába és Isztambulba. Addig üzemeltetnék ezeket - ha megkapják a jogokat -, amíg egy új nemzeti légitársaság igényt nem tart rájuk.
A vezérigazgató szerint "gyors mozgásba lendült a piac" a Malév leállása után, ezért növeli kapacitásait a Wizz Air is. A Budapestről induló járatok száma heti 67-ről 148-ra emelkedne 2012 nyarára. Az új célállomások között lesz olyan, amit szezonálisan repül a fapados légitársaság.
Váradi József, aki korábban a Malév vezérigazgatója is volt, kifejtette: nincs szándék a Malév slotjainak, azaz repülőtéri leszállási és felszállási időpontjainak megvásárlására, számukra a Tel-Avivba, Kijevbe, Moszkvába és Isztambulba szóló járatindítási jogok fontosak.
Hangsúlyozta azt is, hogy a magyar nemzeti légitársaság leállását követő helyzetben különösen fontos, hogy az iparágat érintő döntések átláthatóak legyenek, érvényesüljön az egyenlő elbírálás elve, és a különböző jogok szétosztása transzparens módon történjen. A vezérigazgató felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Bizottság számára az egyik legérzékenyebb téma a légi közlekedés, amit jelez, hogy most is számos légi fuvarozó esetében folyik vizsgálat.
Arra az újságírói felvetésre, hogy volt Malév-vezérként most a cég leállásán nyer teret a Wizz Air, Váradi József hangsúlyozta, hogy üzemelésük 88 százaléka nem Magyarországhoz kötődik. Kijelentette: nem érez felelősséget a kialakult helyzet miatt".
A Boeing-737 Next Generation repülőgépek 2001-ben kötött - és most kifogásolt - lízingszerződésével kapcsolatban hangsúlyozta: 2001. szeptember 11-dike (az Egyesült Államok elleni terrortámadások időpontja - a szerk.) különleges helyzetet teremtett a légi iparban. Váradi József úgy fogalmazott: azelőtt és azóta sem voltak olyan kedvezők a bérleti feltételek, mint akkor. A szerződést három évre kötötték, és nincs információja arról, hogy azóta mi történt.
- ajánlatunk
- Navracsics levelet írt a Kúria elnökének
- Szemtől szembe, kardot, pajzsot rántva
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Parlament: elfogadva!
- "Széleskörű nemzetközi nyomásgyakorlásra van szükség"
- „Nem laborleletet kezelünk, hanem beteget.”
- Adóbevallás - közeleg a határidő
- Demonstrációk a pedagógusnapon
- Tömegesen leminősített a Moody's
- Nem létező másoddiploma miatt távozott a Yahoo vezérigazgató
- A jogállamon kívül a diktatúrák hatalomgyakorlása létezik!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Új köztársasági elnök – kínos kezdet
- Újabb Szögi Lajos-eset(ek)
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Botrány-cunamit indíthat el Gyurcsány plágiumügye!
- Újabb csapás Stohlra
- Heller, a hazug
- Gyurcsány, szánom
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- Nem csak az eper
- Napi Stohl... - whiskyvel búcsúzott
- Elbocsátó szép üzenet - Fellegi Tamás levele Orbán Viktornak
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Heller, a hazug
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- Gyurcsány elmagyarázza és pereket indít
- Napi groteszk: Végrehajtást kért önmagára az adóhivatal
- Megasztár-szerelem
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként... - Ottlik, százasAz Iskola a határon-t ezerféleképpen lehet olvasni, használni. Kétszer ugyanúgy sohasem.
- Nem csak az eperA cég egyik vezetője nemrég bevallotta, hogy az üzleteik polcain sorakozó élelmiszerek húsz százaléka nem szerves anyag. Azaz teljesen mű!
- Iszlamofóbia?!
Nyugati társadalomkutatók azt jelzik előre, hogy 2040-re Németország lakóinak statisztikájában 35%, Franciaországéban 40% lesz az immigráció aránya















