Valószínűleg 2014 lesz az igazi rendszerváltó év. Előreláthatólag akkor vonulnak vissza a Munkásőrség utolsó mohikánjai. A szervezet rég megszűnt, ám kiképzettjei – úgy tűnik – nélkülözhetetlenek voltak a rendszerváltás vezénylőinek is.
Jelentős posztokon állnak ma is (volt) munkásőrök.
A szellemi életben is, a településirányításban is, sőt – ez a legmulatságosabb – a vallási életben is meghatározó pozíciót tölt be munkásőr. Szerepelnek a képernyőn, méghozzá az annak idején megacélozott magabiztossággal.
Szerepük egyébként több tekintetben pozitív.
Ők valóban tudnak irányítani. Kézben tartják a folyamatokat. Áttörik az ellenállást. Lenyomják a békétlenkedőket. Végrehajtják a parancsot – ha kell: alkotó módon!... Nem támadják hátba a parancsnokot. Le tudnak ereszkedni a nép közé. Tudnak a nép nyelvén. Még jópofáskodni is képesek. Van bizonyos fokú humoruk.
Pillérek voltak a társadalomban. S azok ma is.
Gyenge pontjaik azért nekik is akadnak. Igazi teljesítményre gyakran képtelennek látszanak. Válságkezelnek – ehhez értenek. Egyik válságból ki, másik válságba be. Ezzel szavatolják, hogy gyökeres rendszerváltozás ne történjen - erre azért ügyelnek. Nem a marxizmus-leninizmushoz ragaszkodnak. Azt valószínűleg annak idején sem vették komolyan – legalábbis hosszú időn át nem. A munkásőri szerep az elemük. Ők a példaadók.
Tetszettek volna forradalmat csinálni…
Forradalom nem zajlott le. S egy akkoriban divatos érvelés szerint: rendszerváltás történt, nem pedig lakosságcsere. És – tehetjük hozzá – a lakosság nem mondott le a volt munkásőrök készségeiről sem. Akkor.
Nos, a 2010-ben végbement nagy változás sem törölte el végképp a múltnak ezt a szürke(egyenruhás) foltját. Sőt. Egyik-másik munkásőr talán magasabbra hágott, mint bármikor annak előtte. Harci feladatot is kaptak. Van, aki rendcsinálást. Van, aki a romok eltakarítását. Azaz konszolidálniuk kell. A szerep annyiban jövőbe mutat, hogy alighanem felőrli végrehajtóinak hatóképességét. Ám évekkel túl a nyugdíjkorhatáron, jelentős bankbetéttel, illetve vagyonnal: semmi különösebb kockázat.
A világi életben határidő lesz 2014. Ez jó alkalom is lehet némelyek távozására – vagy távoztatására. A vallási életben pedig addigra valószínűleg megerősödnek azok a csoportok, amelyek mindig is szégyellték, s vallásukat lejáratónak érezték az arra – csoportnyomás miatt – rávetülő munkásőrszürke színárnyalatot.
A dobtáras PPS-géppisztolyt – a Pisztolet-pulemjot konsztrukcii Spaginát, magyarul davajgitárt - már rég szögre akasztották. Szelektív gyűjtőbe kerülhetett a szürke egyenruha, a fekete surranó és az antantszíj is. Családi fényképalbumok és porosodó jelvények őrzik – s miért ne őriznék – a Kádár-huszárság egykori tündöklését.
Ebből a szempontból 2014 még a huszadik század része. Akadnak makacs képződmények a történelemben, amelyek átnyúlnak korszakokon. Ám egyszer véget érnek ezek is, hiszen a munkásőröknek is csak egy életük van. Noha híres dalukban hegykén bánkódtak: miért nincs három életük.
Egyiket a pártnak adja, másikat a párja kapja, harmadikkal egy a fegyvere.
Hej!
- ajánlatunk
- Navracsics levelet írt a Kúria elnökének
- Szemtől szembe, kardot, pajzsot rántva
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Parlament: elfogadva!
- "Széleskörű nemzetközi nyomásgyakorlásra van szükség"
- „Nem laborleletet kezelünk, hanem beteget.”
- Adóbevallás - közeleg a határidő
- Demonstrációk a pedagógusnapon
- Tömegesen leminősített a Moody's
- Nem létező másoddiploma miatt távozott a Yahoo vezérigazgató
- A jogállamon kívül a diktatúrák hatalomgyakorlása létezik!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Új köztársasági elnök – kínos kezdet
- Újabb Szögi Lajos-eset(ek)
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Botrány-cunamit indíthat el Gyurcsány plágiumügye!
- Újabb csapás Stohlra
- Heller, a hazug
- Gyurcsány, szánom
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- Nem csak az eper
- Napi Stohl... - whiskyvel búcsúzott
- Elbocsátó szép üzenet - Fellegi Tamás levele Orbán Viktornak
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Heller, a hazug
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- Gyurcsány elmagyarázza és pereket indít
- Napi groteszk: Végrehajtást kért önmagára az adóhivatal
- Megasztár-szerelem
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként... - Ottlik, százasAz Iskola a határon-t ezerféleképpen lehet olvasni, használni. Kétszer ugyanúgy sohasem.
- Nem csak az eperA cég egyik vezetője nemrég bevallotta, hogy az üzleteik polcain sorakozó élelmiszerek húsz százaléka nem szerves anyag. Azaz teljesen mű!
- Iszlamofóbia?!
Nyugati társadalomkutatók azt jelzik előre, hogy 2040-re Németország lakóinak statisztikájában 35%, Franciaországéban 40% lesz az immigráció aránya















