
A bizottság szerdai ülésének főbb témáit taglaló dokumentumban megjegyzik: a lépés inkább ösztönző, mintsem büntetés, hogy Magyarország csökkentse túlzott hiányát. A felfüggesztést visszavonhatják, ha Magyarország megteszi a kellő intézkedéseket - olvasható a napirendben.
A felfüggesztés mértékéről csak szerdán esik szó; és a javaslatban nem fogalmaztak meg a visszavonásához szükséges konkrét lépéseket sem - írta a dokumentumra hivatkozva a Reuters.
Az atv.hu uniós forrásokból úgy értesült, hogy az elmarasztaló döntés már múlt héten megszületett az EU-ban Magyarországgal kapcsolatosan és az is eldőlt már, hogy fel fogják függeszteni a kohéziós alapból származó pénzeket. Könnyen lehet, hogy emiatt nyilatkoztak a kormányból többen is arról, hogy mik lehetnek egy ilyen döntés következményei.
Egyik informátorunk azt állította, hogy a Fidesz szűk felső vezetése tudja már a döntést. Más forrásaink viszont nem erősítették meg a hírt. Kormányzati körökben is próbáltunk tájékozódni, hogy ők értesültek-e erről a döntésről. Többen kitértek a válaszadás elől, annyit mondtak, ha igaz is, több hónapos procedúra míg ez a döntés szankcióként érvényessé válhat.
Ráadásul a pénzügyminiszterek tanácsának is rá kellene bólintania, e grémiumban azonban sok konzervatív politikus is ül. Másrészt a folyamat alatt ez a döntés visszavonható, ha legrosszabbul alakulnak a dolgok, akkor is 2013-ról beszélünk. Azaz, a kormánynak 5-8 hónapnyi ideje marad a korrekcióra. Heil Péter fejlesztéspolitikai szakember a ATV Start műsorában reggel azt mondta, hogy 500 milliárd forint körüli összeg kerülthet veszélybe.
Varga szerint példát statuálnak velünk
Ahogy beszámoltunk róla, Varga Mihály arról beszélt, hogy amennyiben az Európai Bizottság felfüggeszti a kohéziós alapokból való támogatást, azzal azt üzeni, hogy azok az országok, amelyek nem szorítják le a hiányt 3 százalék alá, úgy járhatnak, mint Magyarország. A miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint a döntés nem is Magyarországnak szólna, hiszen "a mi számaink ma sokkal kedvezőbbek, mint néhány évvel ezelőtt", és érdemi előrelépés történt a hiány csökkentésében, de az Európai Unió meg kívánja mutatni azoknak az országoknak, amelyek ugyancsak túlzottdeficit-eljárás alatt állnak, hogy mire számíthatnak, ha a deficitet nem szorítják le 3 százalék alá.
Ha lesz egy ilyen a döntés, akkor Magyarország a kohéziós alapokból származó támogatáshoz, illetve annak egy részéhez nem tud hozzájutni.
A történet 2004-ig, Magyarország uniós csatlakozásáig nyúlik vissza, mivel az ország már akkor sem tudta betartani azt az uniós követelményt, hogy államháztartási hiányát a GDP 3 százaléka alá szorítsa, ezért túlzottdeficit-eljárás folyik az országgal szemben - emlékeztetett Varga Mihály.
"Mi vagyunk az az ország, amely ellen a legrégebben folyik a túlzottdeficit-eljárás, és úgy tűnik, hogy az Európai Bizottság (EB) most elérkezettnek látta az időt arra, hogy példát statuáljon, és felfüggessze a kohéziós alapokból származó támogatást" - fogalmazott a politikus.
Cséfalvay: Magyarország képes lesz a hiányt 3 százalék alatt tartani
Közben Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára úgy vélekedett: a gyakorlatban nem fog sor kerülni arra, hogy Magyarország a túlzottan magas államháztartási hiány miatti szankcióként ne férjen hozzá a kohéziós alaphoz.
Az államtitkár Brüsszelben, az EU-tagországok versenyképességi minisztereinek találkozóját követően nyilatkozott: ha az Európai Bizottság tesz is ilyen értelmű - legkorábban jövő évi hatályú - javaslatot, és azt az EU-tagországok pénzügyminiszterei is jóváhagynák, a kormány már most tavasszal, a szokásos módon elkészítendő konvergenciaprogramban és nemzeti reformprogramban, ősszel pedig a jövő évi költségvetésben megfelelő lépésekkel reagálni fog az uniós elvárásokra. Leszögezte: Magyarország képes lesz a hiányt az előírt szint, a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alatt tartani, hiszen a kormány mellett a teljes államigazgatás, a gazdaság és a társadalom is képes arra, hogy teljesítse a vállalásokat.
- ajánlatunk
- Navracsics levelet írt a Kúria elnökének
- Szemtől szembe, kardot, pajzsot rántva
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Parlament: elfogadva!
- "Széleskörű nemzetközi nyomásgyakorlásra van szükség"
- „Nem laborleletet kezelünk, hanem beteget.”
- Adóbevallás - közeleg a határidő
- Demonstrációk a pedagógusnapon
- Tömegesen leminősített a Moody's
- Nem létező másoddiploma miatt távozott a Yahoo vezérigazgató
- A jogállamon kívül a diktatúrák hatalomgyakorlása létezik!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Új köztársasági elnök – kínos kezdet
- Újabb Szögi Lajos-eset(ek)
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Botrány-cunamit indíthat el Gyurcsány plágiumügye!
- Újabb csapás Stohlra
- Heller, a hazug
- Gyurcsány, szánom
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- Nem csak az eper
- Napi Stohl... - whiskyvel búcsúzott
- Elbocsátó szép üzenet - Fellegi Tamás levele Orbán Viktornak
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Heller, a hazug
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- Gyurcsány elmagyarázza és pereket indít
- Napi groteszk: Végrehajtást kért önmagára az adóhivatal
- Megasztár-szerelem
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként... - Ottlik, százasAz Iskola a határon-t ezerféleképpen lehet olvasni, használni. Kétszer ugyanúgy sohasem.
- Nem csak az eperA cég egyik vezetője nemrég bevallotta, hogy az üzleteik polcain sorakozó élelmiszerek húsz százaléka nem szerves anyag. Azaz teljesen mű!
- Iszlamofóbia?!
Nyugati társadalomkutatók azt jelzik előre, hogy 2040-re Németország lakóinak statisztikájában 35%, Franciaországéban 40% lesz az immigráció aránya















