A brit és cseh vétó okai és következményei
Vannak alapvető hasonlóságok a két ország elutasító döntése között, bár a britek érezhetően kevésbé hívei az integrációnak, mint a csehek.
2012. március 30. 08:58

David Cameron brit miniszterelnök már a kezdeti stádiumban, az Európai Tanács tavaly decemberi csúcstalálkozóján nyilvánvalóvá tette, hogy országának nem érdeke egy, a pénzügyi szektor szigorúbb szabályozását megcélzó szerződésmódosítás. Petr Necas január végén informálisan ugyancsak jelezte, hogy nem fogja aláírni a költségvetési paktumról szóló szerződést. Ennek fényében a márciusi találkozó előtt már tudvalevő volt, hogy nem születhet szerződésmódosítás, tudniillik ahhoz teljes egyetértésre lett volna szükség, csupán kormányközi megállapodás. Az unió sorsát, valamint a kétsebességű Európa lehetőségét tovább növelő döntések okait a következőkben mutatjuk be.

Cameron okai és a távolmaradás következményei

Cameron többször is hivatkozott rá, hogy a londoni City érdekeit hivatott védeni. Emellett azonban a briteknek nyújtandó speciális feltételek mellett, mint amilyen a pénzügyi tranzakciók megadóztatásától való eltekintés, hajlandó lett volna tárgyalni. A feltételek nem teljesültek, többek között azért, mert az egész fiskális uniónak és az újraszabályozásnak az efféle szabályozás volt a fő célja.

Európa pénzügyi egységesülése nyilván csökkenti a tagállamok mozgásterét, legtöbbször egyszerűen a legbefolyásosabb ország, Németország költségvetési politikáját testálja rá a többi országra. A dilemma ettől függetlenül még egy erősen euroszkeptikus ország mint az Egyesült Királyság helyzetében is fennáll. Európa országainak helyzete konstans és rapid módon változik, és a jelenlegi tendencia mellett a britek szempontjából egyik sem tűnik maradéktalanul helyesnek. Egyrészt Cameron elutasítja a szorosabb együttműködést, és ez népszerűnek bizonyult, annyira, hogy a közvélemény-kutató cégek felmérése szerint a Munkáspárt és a Liberális Demokraták egyszerűen képtelenek a helyes válaszra. Másrészt azonban az eredmények arról is tájékoztatnak, hogy a közvélemény szerint a szigetország pozíciói gyengülnek. A marginalizálódás veszélyét a kormány nem tartja megalapozottnak, bár elkerülhetetlennek tűnik. A szigetország már csak nem euró-övezeti államként is hátrányt szenved, és kénytelen elviselni, hogy a hozzá hasonló gazdasági mutatókkal rendelkező Franciaország Európa egyik irányítójává vált, a fiskális unióból való kimaradás további csúcstalálkozókon és megbeszéléseken való részvételtől fosztja meg az országot.

Ezek mellett a vétó fő oka kétségtelenül a londoni City védelme volt. Az Open Europe brit agytröszt és a Guardianszerint sem volt más választása Cameronnak, mint az, hogy a vétóval éljen. A kutatóintézet sajtóközleményeértelmében egyrészt Cameron hazai nyomás alatt hozta meg döntését, másrészt pedig a City miatt üzleti érdekeket kellett védenie. Az intézet szerint a csúcstalálkozó arra volt hivatott, hogy alapvető változásokat idézzen elő az adósságok és a költségvetési hiányok rendezésében, végső soron az eurózóna problémáival kapcsolatban, de ezek nem történtek meg. Az Open Europe szerint egyfelől a pénzügyi szankciók nélkülözik a hitelességet, másfelől fontos kérdések maradtak megválaszolatlanul az ESM (Európai Stabilitást létrehozó Mechanizmus) és az EFSF (európai pénzügyi stabilitási eszköz) szerepét illetően, továbbá csak felületesen lett megtárgyalva a versenyképesség hiánya, valamint a növekedési kilátások. A központ megállapítása alapján semmi köze a brit vétónak ahhoz, hogy a lényeges kérdések megtárgyalásában semmi előrehaladás nem ment végbe.

 

A City érdekeit Cameron és az intézet szerint is leginkább a Sarkozy és Merkel által favorizált Tobin-adóként elhíresült, lényegében a pénzügyi tranzakciók megadóztatását jelentő rendszer, valamint a hedge fund (árfolyamkockázati alap) reformja fenyegeti.

 

A vétó érvei közül talán a leginkább érdekes a fiskális szigorral kapcsolatos aggályok, tudniillik a Cameron-kabinet 2010 óta igencsak szigorú és következetes, felelősnek mondható költségvetési politikát folytat, amelyhez elég hasonlatos az uniós terv. Az aggályok ettől függetlenül fennállnak, egy ilyen szigorú európai szintű rendszernek csak úgy van értelme, ha az országok számára reális cél az ilyen szintű költségvetési fegyelem betartása, a célok nem teljesülése esetén van mód komoly szankcióra, tehát nem ismétlődik meg Görögország esete, valamint a szerződés részletei nem térnek ki arra, hogy egy ilyen rendszer meghonosodása esetén a gazdasági növekedés és versenyképesség miképpen teremthető meg.

 

További problémás kérdésnek számít az IMF-nek adandó 200 milliárdos kétoldalú kölcsön. Az Open Europe szerint ez felvet kérdéseket a jegybank függetlenségével kapcsolatban, mivelúgy kellene a bankoknak pénzt feladniuk egy közös alap számára, hogy az azt irányító intézménynek teljes mértékben más céljai vannak. Az utolsó fontos kritika pedig az ESM rendszerét érte. Hosszú távon a magánszektor bevonásának megszüntetése hiba lehet, és visszaviheti Európát az EFSF megmentésekor kialakult helyzethez. Ami végső soron az adósság újratermelését eredményezné világos cél nélkül a fizetőképesség megoldására.

Cameron döntése nemcsak a nemzetközi kapcsolatok területén okozhat változásokat, de kétségtelenül hatást gyakorol a koalíciós kormány állapotára, valamint belpolitikai következményei is lesznek. A koalíciós kormányon belül is két területről kell szólnunk. Egyrészt rövidtávon a döntés a miniszterelnök párton belüli helyzetét erősíti, ugyanis a Konzervatív Párt képviselőinek többsége euroszkeptikus. Emellett azonban a párton belül akad néhány EU-párti erős politikus, mint amilyen Kenneth Clarke igazságügy-miniszter is, akik nem támogatják ezt a politikát. Végezetül a párton belül a kormányfő döntése elindíthat még egy olyan hullámot, amelyen az egyébként is euroszkeptikus képviselők megpróbálják a vétót kihasználva Cameront még inkább radikális elhatározások meghozatalára sarkallni, esetleg egy olyan formában, hogy a kormányfő írjon ki népszavazást az Európai Unióból való kilépésről. Miközben szándékukat ismerve ez érthető kérés lenne a részükről, teljesítése legnagyobb valószínűség szerint azonnal kormányválságot okozna, ami miatt is óvatosnak kell lennie Cameronnak a továbbiakban.

A koalíciós kormány helyzete a döntés ellenére is szilárdnak tűnik kívülről. Nick Clegg liberális demokrata vezető kitart a közös ügyek mellett, bár ezzel együtt helyzete nehéz. Egyre több képviselő véli úgy, hogy a kormány határozatai alapvetően szembemennek a liberális demokraták által ideálisnak vélt Európa-politikával. Ennek ellenére nem állítható, hogy a liberális demokraták helyzete egyszerű lenne: az eddigi kormányzati munka olyan szintű kompromisszumokat igényelt, hogy jelenlegi népszerűségük tekintetében ők sem szívesen kockáztatnának meg egy kormányválság miatt idő előtt kiírandó, számukra jó eredménnyel semmiképpen nem kecsegtető általános választást. Bár ez a forgatókönyv nem tűnik valószínűnek, világos, hogy a Brüsszelben felháborodást keltő brit vétót is eltűrte hallgatólagosan Clegg, hiszen annak megakadályozása majdhogynem egyet jelentett volna új választások kiírásával, amit 10% körüli népszerűséggel nem igazán lett volna célszerű megkockáztatni.

A vétó ideiglenes népszerűséget hozott a konzervatívoknak, amelyre nem is érkezett megfelelő válasz az ellenzéktől. A Munkáspárt leghatásosabb fegyveretalán az lett volna, ha megpróbálta volna Cameron fő bizonyítási pontját, az egész Európa-politika alapját támadni és azt szétrombolni azáltal, hogy bebizonyította volna: a kormányzati érveléssel ellentétben a döntés valójában nem segíti a brit üzleti érdekeket. Másrészt pedig azt kellett volna még jobban artikulálniuk, hogy a döntés eredménye lesz a brit befolyás csökkenése Európában. Utóbbi már csak azért is lett volna jó taktika, mivel a közvélemény-kutatásokból az derül ki, hogy ezt gondolja a többség.

Ed Miliband az elmúlt hónapok tanulságai szerint képtelen volt az érvek hatékony kommunikálására és kibontására, főleg csak lózungszerű ismétlésektörténtek. Azonban a toryknak sem sikerült a vétó miatt megugrott népszerűségükettartósan megőrizniük az elmúlt hónapokban, s március elején a legtöbb mutató visszaállta vétó előtti, novemberi állapothoz.

Bár Cameronnak nem sikerült megtartania a megszerzett előnyt, azonban továbbra is ő számít a legnépszerűbb parlamenti vezetőnek, ami részben annak is tulajdonítható, hogy bár ezen intézkedés csak tiszavirág életű hatásokkal bírt a közvéleményt tekintve, arra is alkalmas volt, hogy bemutassa, a többi vezető sincs meggyőző érvek birtokában.

Ez eredményezte a munkáspárti vezető, Miliband rossz szereplését. Ami nem mondható meglepetésnek, azonban 2010-el összehasonlítva jelentős visszalépésnek tekinthető.

A cseh kimaradás okai és következményei

A csehek a decemberi csúcstalálkozón még nem jelezték, hogy aggályos lenne számukra a csatlakozás, ezért is ért több politikust, például az unió egységesüléséért szorgosan dolgozó Sarkozy francia elnököt váratlanul a január végi távolmaradást bejelentő cseh nyilatkozat. A cseh miniszterelnök, Petr Necas a távolmaradás okaként arra hivatkozott, hogy a csatlakozás olyan alkotmányossági problémákat idéz elő, ami jelenleg lehetetlenné teszi a belépést. Gyakorlatilag arról van szó, hogy Necas jól tudja, hogy Vaclav Klaus köztársasági elnök semmilyen körülmény között nem írná alá a szerződést, ami pedig feltétele az egyezmény életbelépésének.

A konkrét alkotmányossági problémákon kívül világosan látható, hogy mi az elv, ami miatt megszületett a cseh „nem”, s ez az indok meglehetősen hasonló a britekéhez. Necas és Klaus, hasonlóképp Cameronhoz, úgy érzik, hogy a szerződés újabb jogosítványokat helyezne át nemzeti hatáskörből szupranacionális szintre, tovább csökkentve ezzel a nemzeti függetlenséget és önállóságot. Tulajdonképpen mindkét ország esetében arról beszélhetünk, hogy a vezetők úgy látják, a nemzetállamok erejét ilyen szinten csökkentő integrációs politika nem válhat országuk hasznára. A döntés mögött mindkét esetben hasonló hátország létezik, körülbelül a lakosság 60%-a ért egyet a döntéssel.

A cseh vétó folyományaképpen kormányválságot vizionálni bizonyára túlzás volna, azonban Petr Necas miniszterelnök tiltakozása a koalíciós kormányban élénk vitát eredményezett. A koalíció legnagyobb pártjának, a konzervatív Polgári Demokrata Pártnak az álláspontja tehát egyértelműen a nem, bár Necas nem zárta ki a lehetőségét a későbbi cseh csatlakozásnak, valamint egy népszavazásnak. Ezzel a koalíciós társ Közügyek is egyetért, a köztársasági elnök pedig üdvözölte a kormányfő döntését, sőt ő mindenféle későbbi közeledést is elutasított. Az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt természetesen a döntés ellen ágált, azonban a problémát inkább a koalíciós társ, a TOP 09 véleménye jelentette. Karel Schwarzenberg külügyminiszter, a TOP 09 vezetője nem értett egyet a vétóval, s kifejezte aggodalmát Csehország perifériáraszorulásával kapcsolatban. Miroslav Kalousek pénzügyminiszter, a TOP 09 politikusa ugyancsak egyet nem értésének adott hangot, azonban koalíciós problémát nem látott az ügyben.

A népszavazás esetleges majdani kiírását azzal indokolta Necas, hogy a kormány a programnyilatkozata szerint, amennyiben Uniónak történő jogkörátadás történne, arról a népszavazás kiírása kötelező. A későbbi csatlakozás egyébként is azért volt januárban opció, mivel akkor még a teljes koncepció nem volt ismeretes. Necas szerint alapvetően az ország érdeke a csatlakozás, az euró bevezetése, azonban nem világos, hogy ez akkor is kedvező-e az országnak, ha az Unió az euró stabilitása érdekében föderációvá, szoros szövetséggé alakul.

Összességében elmondható, hogy vannak alapvető hasonlóságok a két ország elutasító döntése között, bár a britek – még a vétó hasonló támogatottsága ellenére is – érezhetően kevésbé hívei az integrációnak, mint a csehek. A britek vétója rendszerproblémákból is fakad és üzleti érdekeket, és belpolitikai és kormányzati problémát eredményezett, addig a cseh „nem” inkább a föderációtól való idegenkedésnek tudható be, és nem járt hasonló belpolitikai harcokkal. A két ország kimaradásán túl is léteznek problémák még az új pénzügyi szerződéssel kapcsolatban, mint a versenyképesség, az adósság és a hiány hosszú távú megoldása mellett a lemaradt országok költségvetési fegyelmét valóban ösztönző szabályozási rendszer megalkotása. Ezek megoldásáig még akár a csehek is csatlakozhatnak, hiszen vétójuk „erőssége” lényegesen gyengébbnek tűnik mint a briteké.

Dobos Arnold, Méltányosság Politikaelemző Központ
megmondó
Jellemző, hogy az épület lényegében plazaként funkcionál, és még a fővárosi kulturális bizottság sem tűzte soha napirendjére a témát.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó