Új kezdet, új adóhivatal
Az adóhivatalnak partnerként kell támogatnia a vállalatokat, a vállalkozásokat és magánszemélyeket abban, hogy minél könnyebben, egyszerűbben és gyorsabban tehessenek eleget adókötelezettségüknek – hangsúlyozta Varga Mihály a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetőinek kinevezésekor.
2016. január 4. 16:56

Az új adóhatóság tevőlegesen segíti a magyar gazdaság fejlődését – jelentette ki Varga Mihály a megújult NAV vezetőinek beiktatásakor. Hozzátette: az elmúlt években végrehajtott adóintézkedések megkövetelték az új szemléletű adóhatóság kialakítását. A szakminiszter úgy véli, már most érezhető a korábbi intézkedések pozitív hatása: az államháztartási bevételeken is látszik, hogy folyamatosan javul az adózói morál. A központi költségvetés és az alapok 2015. évi pénzforgalmi adóbevételei az eredetileg tervezett költségvetési előirányzatot több mint 530 milliárd forinttal haladják meg – ismertette a legfrissebb adatokat Varga Mihály, kiemelve, hogy az általános forgalmi adó-, a személyijövedelemadó- és a társaságiadó-befizetések is magasabbak lettek a tervezettnél.

A szakminiszter arra is rámutatott, hogy a létrejövő új hivatali szervezet – a hatályba lépő adójogszabályokkal együtt – számos kedvező változást hoz az adózók számára. Az adóhatóság megújítása azt is jelenti, hogy jelentősen csökken a belső adminisztráció és felgyorsulhatnak a hivatali folyamatok. Ezt a célt szolgálja a regionális főigazgatóságok megszüntetése: a korábbi 79 szervezeti egységgel szemben 39-et alakítottak ki. A központi irányítás mérete is csökken, a főosztályok száma 35-ről 29-re, a felsővezetők száma 154-ről 79-re mérséklődött.  A tárcavezető hozzátette: az adózást érintő törvények módosításával megújulnak az adóellenőrzések, rövidülnek az ellenőrzési határidők és egyszerűsítik az adóhatósági kommunikáció nyelvezetét is.  Az új szervezet kialakítása során messzemenően figyelemmel voltak az adózói jogok érvényesítésére is, ezért a másodfokú hatósági feladatok ellátására létrejön a Fellebbviteli Igazgatóság.

A tárcavezető elmondta: 2016. január 1-jétől a NAV már a Nemzetgazdasági Minisztérium szervezetéhez tartozik. A változtatás legfontosabb célja, hogy a felelősségre vonás, vagy a bírságolás helyett a segítő együttműködés jellemezze az adóhatóságot. A tárcavezető az adóhivatal vezetésével Tállai András parlamenti és adóügyi államtitkárt bízta meg, akinek munkáját négy helyettes államtitkár segíti. Tamásné Czinege Csilla az adószakmai ügyekért, Molnár Tamás a vámszakmai és a nemzetközi ügyekért, Szeleczki Zsuzsanna Judit a hatósági és a felügyeleti ügyekért és Sors László a bűnüldözési és a nyomozóhatósági feladatok ellátásáért felelős helyettes államtitkár lett. A NAV Központi Irányítás főigazgatói posztjára Marsi Márta Erzsébetet nevezték ki.

A megbízó levelek átadását követően Tállai András a legfontosabb vezetői feladatok egyikének azt nevezte, hogy az irányításuk alatt álló több mint 20 ezer munkatárs mindegyike érezze a most kezdődő munka felelősségét, a kihívás jelentőségét.

kormany.hu
megmondó
Idehaza egy olyan politikai bűnözőkből álló csoport, amely már kiesett a parlamentből, ugyanezt másfél évtizeddel ezelőtt már javában végezte.
  • Orosz propaganda az USÁ-ban
    A hisztériakeltés nagymesterei páholyból irányítják a propaganda-hadjáratot, hogy a leomlott hatalmi bástyát újraépíthessék.
  • Elmaradt séta Hillaryval
    És akkor mit tett az Ön kormánya? Megmondom, Hillary dicstelenül és az alkalomhoz méltatlanul viselkedett.
  • A Jobbik veszélybe sodorta az országot
    A 2004-es december 5-ei népszavazás mellé sorakozott a 2016-os november 8. Akkor nemzetárulásról cikkezett a sajtó, most a hazaárulás szót maga a Jobbik mondja ki.
  • Egyház nélküli kereszténység?
    A társadalomban a kereszténység jelen van. Hat. Erőt is felmutat. Felfénylik a hétköznapokban, beragyogja az ünnepeket.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI