Az Európa Tanács felszólította a lengyel államfőt
Nils Muiznieks, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa arra szólította fel kedden Andrzej Duda lengyel államfőt, hogy ne írja alá a közmédia átalakításáról szóló törvénymódosítást, amely tiltakozást váltott ki Lengyelországban és külföldön egyaránt.
Utoljára frissítve: 2016. január 5. 20:17
2016. január 5. 16:56

 

A lett biztos azt írta az Európai Uniótól független, 47 tagállamot tömörítő Európa Tanács weboldalán közzétett felhívásában, hogy a lengyel parlament által múlt héten elfogadott módosítás közvetlen kormányzati ellenőrzés alá vonná a közmédiát azáltal, hogy az eddig több részvénytársaság keretében működő közrádió és köztévé vezetőit ezentúl a kincstárügyi miniszter nevezné ki.

Mint írta, ez nem felelne meg a strasbourgi székhelyű tanács által elfogadott alapelveknek, amelyek szerint a közszolgálati médiának mentesnek kell lennie a politikai vagy gazdasági befolyástól.

Nils Muiznieks szerint a sietve előterjesztett és megszavazott törvénymódosítást társadalmi vitának kellett volna megelőznie, ez ugyanis egy demokratikus társadalomban elengedhetetlen a sajtószabadságot érintő, ilyen nagy fontosságú változtatásoknál.

Thorbjorn Jagland, az ET főtitkára kedden levelet küldött a lengyel elnöknek, amelyben nyugtalanságának adott hangot a tervezett változásokkal kapcsolatban és azt kérte Andrzej Dudától, hogy ne írja alá a törvényt, amíg bizonyossá nem válik, hogy annak rendelkezései összhangban vannak az emberi jogok európai egyezményével.

Az előző napon négy nemzetközi újságíró-szervezet panaszt tett az Európa Tanácsnál a lengyel közmédia tervezett átalakítása miatt, mondván, hogy veszélybe sodorná a média függetlenségét az új szabályozás, amely azonnali hatállyal megszüntetné a közszolgálati rádió és televízió jelenlegi vezetésének mandátumát.

Az októberi választások nyomán kormányra került jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) a közmédia szerepének megerősítésével, a nézetek pluralizmusának biztosításával indokolja a reformot. A módosítás ellenzői szerint azonban a kormánypárt célja a közmédia feletti állami felügyelet megerősítése.

A törvénymódosítás hatályba lépése előtt még szükség van Andrzej Duda lengyel államfő jóváhagyására is.

MTI
megmondó
Az Európai Unió ma alkalmatlan a földrész életének javítására.
  • Félreértették a kiesést
    Dollt már tavaly meneszteni kellett volna, amikor a Zseljeznyicsar ellen ugyancsak nyögvenyelős mérkőzések után kiesett a Fradi.
  • Követendő izraeli példa
    Idegen hatalmak ne béreljenek föl „civileket” belviszály keltésére. Ez érvényes olyan országban, ahol erkélyre mászó Vörös Brigádok keltenek feszültséget.
  • Óriási az érdeklődés a csok iránt
    Óriási az érdeklődés a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) iránt, az idei első fél évben 61 ezren érdeklődtek a bankoknál.
  • Tu es Petrus - EP emlékére
    Most jönnek a nekrológok, tömött sorokban, hogy pótolhatatlan veszteség, aki a mai magyar prózairodalom egyik legjelentősebb alakja volt.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI