Vízkereszt Jézus megjelenésének ünnepe
Vízkereszt Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe, amelyet a katolikus egyház január 6-án tart parancsolt ünnepként. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezen a napon a katolikus híveknek kötelező szentmisén részt venniük - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata az MTI-vel.
2016. január 6. 08:48

 Az ünnep magyar elnevezése az ilyenkor hagyományosan végzett vízszentelésből eredeztethető.

Vízkereszt napja a IV. század elején kezdett a keresztények körében terjedni, mint Jézus születésének és a háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának, Jézus keresztségének és a kánai menyegzőnek az ünnepe - írta az MKPK.

A II. vatikáni zsinat rendelkezései értelmében a római katolikus egyház január 6-án a háromkirályok látogatását ünnepli vízszenteléssel egybekötve. Jézus megkeresztelkedésének ünnepét a rákövetkező vasárnapon tartják. A kánai menyegzőről, amelyen Jézus első csodáját vitte végbe a vizet borrá változtatva, egy közbeeső hétköznapon emlékezik meg az egyház - olvasható a közleményben.

Hozzátették: a vízkereszt azért is kiemelt ünnep a katolikus egyház életében, mert ekkor kezdődik meg a házszentelések időszaka. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat, valamint megáldja a benne lakókat, dolgozókat.

 

 

MTI
megmondó
Dollt már tavaly meneszteni kellett volna, amikor a Zseljeznyicsar ellen ugyancsak nyögvenyelős mérkőzések után kiesett a Fradi.
  • Követendő izraeli példa
    Idegen hatalmak ne béreljenek föl „civileket” belviszály keltésére. Ez érvényes olyan országban, ahol erkélyre mászó Vörös Brigádok keltenek feszültséget.
  • Tu es Petrus - EP emlékére
    Most jönnek a nekrológok, tömött sorokban, hogy pótolhatatlan veszteség, aki a mai magyar prózairodalom egyik legjelentősebb alakja volt.
  • A „demokratát” nem ijeszti meg a demokrácia
    „Nem fogja elrettenteni…” E megfogalmazás híven kifejezi, hogy a kisvárosnyira hízott brüsszeli bürokrácia teljesen elbarikádozta magát a valóságtól.
  • Pártváltó politikus a Ligetben
    A demonstrálók jelentős része őszintén, javadalmazás nélkül tiltakozik, hallatja hangját, dulakodik a rendőrökkel. Egyikük-másikuk bedrogozva.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI