Új útvonalon érkeznek a migránsok
Az M1 úgy tudja: újabb útvonalakon próbálkoznak a migránsok. A macedón-szerb zöld határon, a vasúti síneken gyalogolnak, így jutnak át Szerbiába.
2016. január 10. 12:17

Szombaton a macedónok egy migránsokkal teli teherautót is lefoglaltak.

A görög-macedón határon továbbra sem adják fel a bevándorlók, annak ellenére, hogy november 19-e óta már visszafordítják őket a hatóságok. A feltartóztatott migránsok a gyevgyelijai határátkelőn kívül egyre több helyen próbálnak átjutni Macedóniába, és sikerül is nekik. Az egyik út a Gyevgyelijától körülbelül 10 kilométerre fekvő Mojin falun át vezet, vélhetően embercsempészek segítségével.

Mivel egyelőre csak 10-20 fős csoportokban tudnak átjutni, így tulajdonképpen láthatatlanul haladhatnak át az országon egészen a szerb-macedón határig. Vagy a már megépült kerítésen jutnak át valahogy, vagy embercsempészek segítségével teherautókra szállnak, és a még meg nem épült szakaszokon hajtanak át, majd mennek tovább a nyugat-balkáni útvonalon.

A bevándorlók már nemcsak vasúti sínek mentén vonulnak, ahogy korábban az jelentette számukra az iránytűt, hanem egyre többeket fognak el az autópályán is a macedón hatóságok. Sokan inkább kikerülik  ezért ezeket az utakat, hisz a fizetőkapuknál rendőrök és a komolyabb ellenőrzés van.

Szombaton egy kamiont tartóztattak fel lakossági bejelentés alapján, amelyen 34 illegális bevándorló utazott: a papírok szerint 16 iraki, 15 iráni migráns, háromról pedig még nem derítették ki, honnan származnak. Sok a kérdőjel, vélhetően hamis görög nyilvántartásba vételi papírokkal utaztak, ellenkező esetben nem lett volna szükségük embercsempészeket fizetni. Több jelentés szerint nem is 34, hanem közel 100 bevándorló utazott a kocsin, viszont a rendőrségi intézkedés előtt sokaknak sikerült megszökniük. Így tett a teherautó sofőrje is, az autót egy személykocsi követte, azzal menekült el.

A Görögországból Macedóniába belépők száma az elmúlt időszakban csökkent, jelenleg naponta 2000-2200 migráns lépi át a határt, ám ez még mindig sok, hisz tavaly júliusban az áthaladók száma nem érte el a 30 ezret havonta.

Az M1 szerbiai tudósítója nyomán. 

M1/Híradó
megmondó
Nem a törvényesen kialakított megállapodást formálták szöveggé, hanem egy háttérben aknamunkát végző bűnszövetkezetét.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI