A magyar katolikusok különleges ajándékot kaptak
A világegyház megadta a magyar katolikus egyháznak a programot a következő négy évre - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek csütörtök este Budapesten, az Örökimádás-templomban megtartott szentmisén.
2016. február 4. 23:28

Erdő Péter homíliájában arról beszélt, hogy a magyar katolikusok különleges ajándékot kaptak azzal, hogy Ferenc pápa Magyarországot jelölte ki a következő, 2020-as euchariasztikus világkongresszus helyszínéül.

A bíboros elmondta, hogy a felkészülés teológiai elmélyedést igényel, meg kell szervezniük a lelkipásztori feladatokat, továbbá külön-külön meg kell szólítaniuk a helyi közösségeket is.

Erdő Péter kiemelte, hogy a világkongresszus és a felkészülés arra a teljes magyar kultúrát meg fogja szólítani. Hozzátette: a fülöp-szigeteki Cebuban múlt vasárnap befejeződött kongresszuson - amelyen egy tíztagú delegáció élén vett részt - mindennap más, a kongresszusra komponált misét énekeltek.

Ugyanígy szükség lesz képzőművészeti kiállításokra és más kulturális programokra is, amelyek "szellemileg és lelkileg felkészítenek a következő kongresszusra".

Erdő Péter szólt arról is, hogy a kongresszuson "lehetőségünk lesz arra, hogy bemutatkozzunk mint magyarok és mint katolikus közösség az egész világ előtt, ezt azonban a hitünkről tanúságot téve kell megtennünk".

"Nagy kihívás lesz, mert ehhez szembe kell néznünk a saját hitünkkel, de nem egyedül kell ezt megtennünk, hanem Jézus segítségével, akit 2020-ban együtt akarunk ünnepelni az egész világ hívő katolikusaival" - fogalmazott a bíboros.

Ferenc pápa vasárnap jelentette be, hogy Magyarország adhat otthont az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak. A négyévente megrendezett kongresszusnak Magyarország 2020-ban második alkalommal ad majd otthont. Az 1938 májusában Budapesten megtartott 34. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró, a Hősök terén bemutatott szentmiséjén félmillió hívő vett részt.

--------------------------------

Papi és szerzetesi hivatásokért imádkoztak az Örökimádás templomban

Február 4-én, délután 17 órától Erdő Péter bíboros vezetésével elsőcsütörtöki szentségimádást tartottak a budapesti Örökimádás templomban, amelyet bíborosi szentmise követett. Erdő Péter szentbeszédében a cebui Eucharisztikus Világkongresszus mottóját állította a középpontba.

A szentmise keretében, amelyet a szentségimádással együtt papi és szerzetesi hivatásokért ajánlottak fel, Erdő Péter bíboros az irgalmasság szentévére utalva kifejezte örömét, hogy Ferenc pápa Budapestet kérte fel a 2020-ban tartandó világkongresszus megtartására. Mint elmondta, ez az irgalms Atya ajándéka nemzetünk számára.

Amint Erdő Péter szentbeszédében fogalmazott, mindannyiunk számára ajándék ez a lehetőség, majd az idei cebui találkozó szentírási mottójából merítve („Krisztus bennetek a dicsőség reménye” – Kol 1,24-29) a keresztény remény fogalmát járta körül.

A bíboros abból indult ki, hogy Jézus tanítványaiként nem egy elvont filozófiai eszmében hiszünk, hanem egy valóságos, hús-vér történelmi személyhez szeretnénk közelebb kerülni. Ugyanakkor maga Jézus az, aki bennünk szeretne élni az Eucharisztia által. Erdő Péter úgy fogalmazott, hogy az Eucharisztia bennünk, a szívünkben való lakozása a megszentelő kegyelem állapota, hiszen, ha Krisztus szeretetében élünk, az már magában hordozza az örökélet reményét.

A személyes perspektíván túl azonban a bíboros felhívta a figyelmet a közösség jelentőségére is. Az, hogy az Eucharisztia „bennünk van”, azt is jelenti, hogy közöttünk, azaz a keresztény közösségben. Az Eucharisztia ünneplése tehát mindig közösséget teremt, amelyben Isten jelenlétét tapasztalhatjuk meg. Nem másról van szó tehát, fogalmazott a bíboros, mint Isten dicsőségének jelenlétéről az Eucharisztiában. Általa az Ő isteni életének gazdagságából részesülünk.

Az Eucharisztikus Világkongresszus mottója a remény mellett a hitről is szól, amelyek tulajdonképpen egyazon valóságról beszélnek. Erdő Péter kiemelte, hogy fontos tanúságot tennünk saját, személyes hitünkről és reményünkről.

A keresztény remény (és ezáltal a hit) azonban túlmutat a földi és anyagi javakon, célokon. A keresztény remény az örökéletre mutat, így kapcsolódik az Eucharisztiához, amelyben már itt a földön elővételezhetjük az örökkévalóságot.

Szentbeszédének zárásában Erdő Péter ismét a 2020-ban megrendezésre kerülő budapesti Eucharisztikus Világkongresszusra utalt, amely az egész magyar egyház és nemzet számára nemcsak a kultúránkban való elmélyülést és megerősödést, hanem a hitben való megújulás lehetőségét is kínálja.

A szentmise után rövid filmet vettítettek a cebui Eucharisztikus Világkongresszusról, bemutatva a különböző vallási és kulturális programokat.

MTI / Magyar Kurír
megmondó
Most mégis erre emlékezik mindenki, nem pedig arra a gyalázatra, ami szeptemberben történt, vízágyúk, szemkilövések, satöbbi.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI