A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) visszatéríti a jogosult kérelmére az időszakos vizsgálat keretében 2010. január 1. és február 18. között elvégzett előzetes eredetiségvizsgálat befizetett díját. A díj visszafizetését a jármű korábbi eljárást kezdeményező üzemben tartója kérheti, ha a jármű eredetiségvizsgálatának eredményét a közlekedési igazgatási eljárásban - például átíráshoz - nem használta fel - jelezte a hatóság. A visszaigénylési kérelmet 2010. április 1. és június 30. között személyesen vagy postán lehet benyújtani. A határidőn túl benyújtott kérelmekre nem fizetik vissza a díjat.
Miután az eredetiségvizsgálat eredményét 60 napig lehet a közlekedési igazgatási eljárásban felhasználni, a visszafizetésről legkorábban a vizsgálat napját követő 61. napon történhet döntés - jelzi a hatóság.
Az NKH díj visszatérítési határozatát követően 15 napon belül fizeti vissza a díjat.
A visszatérítés összege megegyezik az eredetiségvizsgálat megfizetett díjával. Ha kijelölt vizsgálóállomáson történt a vizsgálat, a közlekedési hatóság által kiadott bizonylaton csak az eljárási díj 60 százaléka szerepel. Ettől függetlenül a közlekedési hatóság a vizsgálat teljes díját visszafizeti - tájékoztatott a Nemzeti Közlekedési Hatóság.
A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium még idén január 1-jén vezette be azt a rendeletet, amely szerint a 2006. január 1-jét megelőzően, Magyarországon újként vásárolt, törzskönyvvel rendelkező gépjárműveket - a műszaki vizsga keretében - kötelező eredetiségvizsgálat alá kell vetni.
A rendelet február 19-én megszűnt, az új szabályok értelmében pedig, a korábbi rendelet által érintett, az eredetiségvizsgálatot február 18-ig elvégeztető autósoknak kompenzációt kell kapniuk.
A visszavont jogszabály szerint a vizsgálatok összege, járműkategóriától függően 15-20 ezer forint körül volt.
- ajánlatunk
- Navracsics levelet írt a Kúria elnökének
- Szemtől szembe, kardot, pajzsot rántva
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Parlament: elfogadva!
- "Széleskörű nemzetközi nyomásgyakorlásra van szükség"
- „Nem laborleletet kezelünk, hanem beteget.”
- Adóbevallás - közeleg a határidő
- Demonstrációk a pedagógusnapon
- Tömegesen leminősített a Moody's
- Nem létező másoddiploma miatt távozott a Yahoo vezérigazgató
- A jogállamon kívül a diktatúrák hatalomgyakorlása létezik!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Új köztársasági elnök – kínos kezdet
- Újabb Szögi Lajos-eset(ek)
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Botrány-cunamit indíthat el Gyurcsány plágiumügye!
- Újabb csapás Stohlra
- Heller, a hazug
- Gyurcsány, szánom
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- Nem csak az eper
- Napi Stohl... - whiskyvel búcsúzott
- Elbocsátó szép üzenet - Fellegi Tamás levele Orbán Viktornak
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Heller, a hazug
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- Gyurcsány elmagyarázza és pereket indít
- Napi groteszk: Végrehajtást kért önmagára az adóhivatal
- Megasztár-szerelem
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként... - Ottlik, százasAz Iskola a határon-t ezerféleképpen lehet olvasni, használni. Kétszer ugyanúgy sohasem.
- Nem csak az eperA cég egyik vezetője nemrég bevallotta, hogy az üzleteik polcain sorakozó élelmiszerek húsz százaléka nem szerves anyag. Azaz teljesen mű!
- Iszlamofóbia?!
Nyugati társadalomkutatók azt jelzik előre, hogy 2040-re Németország lakóinak statisztikájában 35%, Franciaországéban 40% lesz az immigráció aránya















