Alig néhány méteren múlott, hogy Várkonyi Lászlót maga alá temette a jégomlás - mondta Klein Dávid, az elhunyt hegymászó társa a Himaláján április 26-án elszenvedett balesetüket felidéző keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Klein Dávid, aki kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet, elmondta: bár egyszerre többen ereszkedtek le a rögzített kötélpályán az előretolt alaptábor felé, csak Várkonyi Lászlóra zuhant rá a jég, a mintegy öt méterrel mögötte haladó amerikai hegymászónak sem esett baja. Klein Dávid közölte: továbbra is meg akarja mászni oxigénpalack nélkül a 8850 méteres Mount Everestet, erre azonban az idén már nem tesz kísérletet.
A két magyar hegymászót április 26-án sodorta el egy jégomlás a Himaláján, körülbelül 7000 méteres magasságban. Az 54 éves Várkonyi Lászlót három nap elteltével holttá nyilvánították.
Balesetük körülményeit felidézve Klein Dávid elmondta: április 26-án szeles idő volt, és miután azt látták, hogy rajtuk kívül senki sem mozog 7000 méter fölött, ereszkedni kezdtek, abban bízva, hogy az 5300 méteren fekvő alaptáborban oxigéndús környezetben pihenhetik ki magukat. Amikor ereszkedés közben roppanásszerű tompa hangot hallott, és meglátta, hogy a jég omlani kezd, úgy vélte, hogy a köztük lévő 15-20 méteres távolság miatt Várkonyi Lászlót elkerüli a lavina - fűzte hozzá. Klein Dávidot elsodorta a jégomlás, így a jégfal alá zuhant, és ott lógva maradt. Mint mondta, abban reménykedett, hogy Várkonyi László megúszta a balesetet, "és intézkedik". A hegymászót végül serpák segítségével húzták fel, ők kísérték vissza a táborba.
Klein Dávid elmondta: ott egy, a jégfalról és így a balesetről is fényképeket készítő új-zélandi hegymászó közölte vele, hogy lentről jól látszott, amint mindkettőjüket eléri a jégomlás, és amíg őt csak elsodorta, Várkonyira rázuhantak a jégtömbök. Kérdésre válaszolva Klein Dávid kijelentette: minden csúcskísérletkor van, amit lehetett volna másképp csinálni, hibát azonban nem követtek el. Hozzátette: minden másképp történt volna, és most valahol máshol gyászolnának, ha ereszkedés közben nem állnak meg fényképezni, ám ezeknek a gondolatoknak nincs értelmük. Mint mondta, "könnyű helyen" érte őket baleset, ott, ahol nem jellemző a jégomlás.
A hegymászó elmondta még, hogy szerdán meglátogatja elhunyt társának családját és abban bízik, hogy Várkonyi László erős, életvidám és a hegymászásra nem rekordok sorozataként, hanem életformaként tekintő emberként marad meg az emberek emlékezetében.
- ajánlatunk
- Navracsics levelet írt a Kúria elnökének
- Szemtől szembe, kardot, pajzsot rántva
- Lemondatnák Gyurcsányt
- Demokratikus fordulat jelei Európában
- Parlament: elfogadva!
- "Széleskörű nemzetközi nyomásgyakorlásra van szükség"
- „Nem laborleletet kezelünk, hanem beteget.”
- Adóbevallás - közeleg a határidő
- Demonstrációk a pedagógusnapon
- Tömegesen leminősített a Moody's
- Nem létező másoddiploma miatt távozott a Yahoo vezérigazgató
- A jogállamon kívül a diktatúrák hatalomgyakorlása létezik!
- fórum
- Meggyes Tamás nem bír magával!
- Jaj csak ezt a Kergényit tudnám feledni!
- Olvastátok ? ( 22.)
- A Matolcsy-program végnapjai
- Kormányozzunk !
- Nem süllyedünk, nem süllyedünk...
- A sarokba szorított patkányok hangja
- Az eurózóna végnapjai
- A frankhitelesek kálváriája
- Az európai radikális jobboldal ignorálja a Jobbikot
- Na mi újság ezzel a bánatos egészségüggyel?
- Tőzsdecápák, tőzsdeguruk és spekulánsok...(IX.)
- toplista
- Íme Orbán "új" emberei a kormányban
- Új köztársasági elnök – kínos kezdet
- Újabb Szögi Lajos-eset(ek)
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Botrány-cunamit indíthat el Gyurcsány plágiumügye!
- Újabb csapás Stohlra
- Heller, a hazug
- Gyurcsány, szánom
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- Nem csak az eper
- Napi Stohl... - whiskyvel búcsúzott
- Elbocsátó szép üzenet - Fellegi Tamás levele Orbán Viktornak
- "Csattanós válasz" - Vona lenyomta, egy kivételével
- Uj doktrina
- Konferenciázgatnak rólunk Németországban: "Veszélyben a szabad szó"
- Új esély Brüsszeltől
- Ukáz jobbról: Ne bántsd Gyurcsányt!
- Heller, a hazug
- Konrád újabban illemre tanítana: "az EU-ban így nem viselkednek"
- Gyurcsány elmagyarázza és pereket indít
- Napi groteszk: Végrehajtást kért önmagára az adóhivatal
- Megasztár-szerelem
- Demokratikus fordulat jelei Európában
Ha ténylegesen cégként menedzselnek itt demokráciákat, akkor jogunk lenne tudni legalább azt, hogy ki jár el tulajdonosként... - Ottlik, százasAz Iskola a határon-t ezerféleképpen lehet olvasni, használni. Kétszer ugyanúgy sohasem.
- Nem csak az eperA cég egyik vezetője nemrég bevallotta, hogy az üzleteik polcain sorakozó élelmiszerek húsz százaléka nem szerves anyag. Azaz teljesen mű!
- Iszlamofóbia?!
Nyugati társadalomkutatók azt jelzik előre, hogy 2040-re Németország lakóinak statisztikájában 35%, Franciaországéban 40% lesz az immigráció aránya















