További esőre, záporra lehet számítani, 25-31 fok lesz
2010. július 30. 15:21

A Nyugat-Dunántúlon szombaton hosszabb időre felszakadozhat a felhőzet, további esőre, záporra lehet számítani. A Tiszántúlon a többórás napsütés mellett helyi zápor, zivatar valószínű, nagyobb eséllyel éjszakától. A középső országrészben a napos időszakok mellett gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, és több alkalommal várható zápor, zivatar, egy-egy heves zivatar is lehet felhőszakadással, jégesővel. Az északi, északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között alakul.

MTI
Címkék:
megmondó
Korábban csak ritkán beszélt magánéletéről – fogalmaz sejtelmesen a közlemény. Vajon miért? Netán annyira eseménytelen volt ez a magánélet?
  • Utasítás - kérés, avagy léggömb az alkotmányosság egén
    Gyurcsány Ferenc utasított. Ha pedig ezt tette, akkor nyilvánvalóan felelős is. Ha pedig felelős, akkor a felelősséget vállalni kell.
  • Öröknyár
    Otthon lenni egy nyelvben, irodalomban – nevelési kérdés. Akik szeptember 3-tól 5-ig fellátogatnak a Várba, nem érzik magukat idegenül.
  • Ezek, öregem, nem normálisak
    Itt van néhány ember, aki kiáll, sajtótájékoztatókat tart, azt nem tudni miről, kiszórnak jól designelt szórólapokat szép kivitelben...
  • Miskolci ultratábor
    Az ultratábornak van létjogosultsága, mert idővel megismerkedhetnének az európai viselkedésformákkal is.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Jobbhírek
  • Alternatív Hírportál
  • FrissInfo
  • Hírlapom
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Oldal.info
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó