Latorcai: közösen kell gyógyítani a sebeket
2016. január 27. 19:32

Az emlékezés, a főhajtás és a tiszteletadás ideje ez a nap, amely arra hív, hogy a vészkorszak és a második világháború látható és láthatatlan sebeinek gyógyítását közösen végezzük el - mondta Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten, a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen.

A sebek gyógyítását szolgálja az is, hogy a kormány támogatásával több magyarországi és határon túli zsinagóga felújítása kezdődött meg, továbbá az idei költségvetésben csaknem egymilliárd forintot különítettek el az elhagyott zsidó temetők rendbehozatalára is - emelte ki a helyettes államtitkár az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Night Will Fall című dokumentumfilm vetítése előtt.

mti
Címkék:
megmondó
Idehaza egy olyan politikai bűnözőkből álló csoport, amely már kiesett a parlamentből, ugyanezt másfél évtizeddel ezelőtt már javában végezte.
  • Orosz propaganda az USÁ-ban
    A hisztériakeltés nagymesterei páholyból irányítják a propaganda-hadjáratot, hogy a leomlott hatalmi bástyát újraépíthessék.
  • Elmaradt séta Hillaryval
    És akkor mit tett az Ön kormánya? Megmondom, Hillary dicstelenül és az alkalomhoz méltatlanul viselkedett.
  • A Jobbik veszélybe sodorta az országot
    A 2004-es december 5-ei népszavazás mellé sorakozott a 2016-os november 8. Akkor nemzetárulásról cikkezett a sajtó, most a hazaárulás szót maga a Jobbik mondja ki.
  • Egyház nélküli kereszténység?
    A társadalomban a kereszténység jelen van. Hat. Erőt is felmutat. Felfénylik a hétköznapokban, beragyogja az ünnepeket.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI