A török líra történelmi mélyponton az euróval szemben
2017. január 11. 09:59

Szerdán kora reggel folytatódott a török líra napok óta tartó gyengülése, így például az euróhoz képest történelmi mélypontra került annak ellenére, hogy az ország jegybankja kedden árfolyamerősítő intézkedést jelentett be.

Szerda hajnalban az euró 4 lírára erősödött, először érte el ezt a szintet. A líra gyengülése ezzel azonban nem állt meg, reggel 9 óra után pár perccel már 4,056 lírán jegyezték az eurót.

A líra lejtmenetét több tényező is okozza. Szakértők ide sorolják a török állam konfrontálódását az Iszlám Állam terrorszervezettel, a kurd szélsőségesek sorozatos  bombamerényleteit, a gazdasági növekedés lassulását, valamint azt a politikai bizonytalanságot, amit az váltott ki, hogy az eddigieknél is nagyobb hatalom összpontosulhat az államfő kezében, ha az erre vonatkozó javaslatra rábólint az ankarai parlament.  

A török jegybank a líra további gyengülése ellen 50 bázisponttal mérsékelte a kereskedelmi bankokra vonatkozó devizatartalék-rátát kedden. Ezzel az intézkedéssel mintegy 1,5 milliárd dollárnyi többletlikviditás keletkezik.

MTI
Címkék:
megmondó
A magyar futballrajongók a válogatott tétmérkőzésen is még mindig kisiskolás módjára „tanulni” akaró nebulónál sokkalta többet érdemelnek.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI