200 ezret spórolnak évente a rezsin a családok
2017. január 11. 10:16

A rezsicsökkentés hatására átlagosan 170 ezer forintot tudnak megspórolni a családok éves szinten - mondta Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az ATV Start reggeli műsorában.

Németh Szilárd felidézte, a rezsicsökkentés 2013-ban kezdődött, és nemcsak az energiaárakat érintette, hanem a szennyvízszippantás, a csatorna, a víz, valamint a kéményseprés díját is. A rezsicsökkentés hatására az a közpénz, amit előtte “kitalicskáztak az országból”, most visszakerült az emberek zsebébe – tette hozzá a frakcióvezető-helyettes.

Németh Szilárd összehasonlításként elmondta, a 2010-et megelőző nyolc évet nézve a kumulált infláció 58 százalék volt, a lakossági gáz árát 206 százalékkal, az áram árát 97 százalékkal emelték. Ezzel szemben 2010 és 2012 között az infláció körülbelül 13 százalékos volt, a gáz ára 9,2 százalékkal, az áram ára 2,2 százalékkal nőtt, tehát bőven az infláció alatt volt az áremelkedés.

Különbség van civilek és álcivilek között

A politikust kérdezték a civil szervezetekről tett keddi kijelentéséről is. Németh Szilárd hangsúlyozta, ő az “álcivil” szervezetekről beszélt, amelyek – véleménye szerint – “születésüknél és főnökeiknél fogva tartoznak Soros Györgyhöz”. E szervezetek létrehozói ugyanis pontosan tudják, hogy nem civil szervezetet hoznak létre, hanem olyat, amely befolyásolni akarja az adott ország politikáját.

“Ezek létrehoztak egy velünk párhuzamos világot, egy fölöttünk lebegő világot, ahol ott vannak a tudósaik, a jelentéseik, ezt egy milliárdos finanszírozza, hálózatba szervezi és politikai kérdésekben nyilvánulnak meg”, nem szakmai és humanitárius kérdésekben. Utóbbi csak “álca”, és ez jól látható volt az illegális bevándorlással kapcsolatban is, a “Soros György által pénzelt álcivil szervezetek” ugyanis arra biztatják a bevándorlókat, hogy a nemzetállami politikát támadják – mondta a politikus.

Magyarországon azonban nem volt semmilyen “botrány” a migránsokkal kapcsolatban, itt nem gyújtják rájuk a szállást, nem verekszenek velük, Magyarország “eminens módon bánik” a migránsokkal – hangoztatta Németh Szilárd.

MTI
Címkék:
megmondó
Pénzt fizetnek neki azért, hogy védje ügyfele érdekeit, és ennek érdekében a legvadabb füllentésekkel is kiállhat a nyilvánosság elé.
  • „Dolgos emberek lakják”
    Jóvátehetetlen pusztítást is végzett már a PC, az emberiség mégis védekezni akar, és tud is.
  • Politikai párhuzamok
    Másfajta megtorlásra azonban idehaza is volt példa, s ehhez a megtorláshoz megfelelő helyről is kaptak támogatást a megfelelő családok.
  • De mi az a tűzkeresztség?
    Mennyire átlátszó a vastagbőr a konok „hasznos idiótákon”, meg azokon az olvasni nem, csak írni szokókon, akiket „internetezőknek” nevez az index?
  • Aljas aláírásgyűjtők
    Jóhiszemű, hazafias gondolkodású, az országnak jót akaró embereket vezetnek félre az aljas aláírásgyűjtők és felbérlőik.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI