Szakítanának a német kereszténydemokraták Oroszországgal és Kínával
2023. március 27. 16:55
A Kereszténydemokrata Unió és a bajor Keresztényszociális Unió (CDU/CSU) szakítana az exkancellár, Angela Merkel – szerintük – megengedő politikájával, amelyet Pekinggel szemben alkalmazott. A dokumentum szerint Németországnak törekednie kell a saját versenyképességének növelésére, az új stratégiai partnerek megtalálására, ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni annak tényét, hogy sem Berlinnek, sem az Európai Uniónak nem érdekeke a teljes elszakadás Kínától.

A német kereszténydemokrata CDU/CSU pártszövetség szembemenve a párt elmúlt években alkalmazott Kína-politikájával új fejezetet kíván nyitni a Pekinghez fűződő viszonyában. Németország legnagyobb ellenzéki pártja eltávolodik az egykori kancellár, Angela Merkel meglehetősen pragmatikus politikájától, amely a kereskedelmen keresztül garantálta a békés viszonyt az ázsiai nagyhatalommal.

Az új politika meghirdetésének hátterében Moszkva Ukrajna ellen indított offenzívája, és Kína – a CDU/CSU szerint– egyre agresszívabb politikai, valamint gazdasági szerepvállalása áll. A Politico birtokába jutott állásfoglalás-tervezet szerint a gazdasági együttműködés révén garantált béke politikája Oroszországgal és Kínával szemben is kudarcot vallott.

A várhatóan húsvét táján, a pártszövetség frakciója által elfogadásra kerülő dokumentum egy új Kína-politika főbb pilléreit vázolja föl. Johann Wadephul, a CDU külpolitikai szakértője a programmal kapcsolatban közölte: „Meglepődve tapasztaltuk, hogy a berlini kormányzat nem igazán naprakész kül- és biztonságpolitikai kérdésekben. Ezért döntöttünk úgy, hogy elkészítjük és nyilvánosságra hozzuk ezt dokumentumot.” A dokumentum preambuluma szerint a kommunista Kína 21. századi felemelkedése minden olyan állam számára aggasztó, amely a nyugati értékrend mellett elkötelezett, ezért a pártszövetség nem zárja ki a német kormánypártokkal a nemzeti konszenzus létrehozását a kérdést illetően. A munkaterv szerint – legfőképp kereskedelmi kérdésekben –

véget kell vetni a Kína-barát politikának, és le kell zárni a Merkel-éra örökségét: a Moszkva és Peking irányába mutatott közeledést. A munkaterv kapcsán meg kell említeni azt, hogy a jelenlegi baloldali kormánykoalíció is egy reformtervezetet hirdetett meg Németország Kína-politikája kapcsán, ám ennek pontos részletei még nem láttak napvilágot.

MTI
Címkék:
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • Bűnözők a törvényhozásban
    Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
  • Hazánk nem lép háborúba
    Meg kell védeni a magyar emberek békéjét és biztonságát. Meg kell védeni a gazdasági eredményeinket. Meg kell védeni a családjainkat és különösen is a gyerekeinket. Hogy Brüsszelben is értsék: no migration, no gender, no war! Ez áll a választási manifesztumban, amelyet ma kibocsátunk - mondta Orbán Viktor.
  • Erdélyi magyar egyetem Kolozsvárt
    Semjén Zsolt beszédében a magyar kormány nevében gratulált és köszönetet mondott az elvégzett munkáért. Rámutatott: gratulációval azért tartozik, mivel leleményességre volt szükség ahhoz, hogy az épület újra "a miénk legyen", de az építkezésért és az épület élettel való megtöltéséért is gratuláció jár.
  • Családbarát Települések Expója
    "Minden törvényes eszközzel meg fogjuk a jövőben is védeni a családjainkat, és gátat szabunk minden káros, családellenes érzékenyítési kísérletnek" - mondta az államtitkár
MTI Hírfelhasználó