Az emberkereskedő bűnszervezetek támadást indítottak Olaszország ellen
2023. március 27. 19:22

A jobboldali olasz kormány megerősítette az emberkereskedelemmel szembeni fellépést, a bűnszervezetek pedig támadásba lendültek a migránsok tömeges indításával Matteo Salvini kormányfő-helyettes szerint, aki hétfőn úgy nyilatkozott, Európának azonnal fel kell ébrednie.

Matteo Salvini az olasz-szlovén határ menti Triesztben beszélt az újságíróknak az egyre erősebb migrációs nyomásról, amely az országra nehezedik.
   
Az utóbbi öt napon 6500-an érkeztek. Január elsejétől közel 27 ezren, miközben a tavalyi év ugyanezen időszakában csak valamivel több mint 6500 migráns érkezett, 2021-ben pedig ez a szám 5300 körül volt.
   
"Evidens, hogy a bűnszervezetek támadása zajlik. Ha az Európai Unió valóban unió, várjuk a segítséget, mivel Olaszország nem maradhat egyedül ezzel a problémával. Nem engedhetjük meg magunknak sem gazdasági, sem politikai okok miatt" - jelentette ki Matteo Salvini volt belügyminiszter, aki jelenleg a kikötőkért is felelős infrastrukturális és közlekedési tárcát vezeti.

Hozzátette, "Európa vagy azonnal felébred, vagy felmerül bennem a kérdés, hogy mi értelme van a létezésének azon túl, hogy áldozathozatalt követel az olaszoktól a (környezetvédő) járművek és otthonok, valamint az adózás területén. Legalább a határok ellenőrzése és védelme, valamint az olaszok biztonsága kérdésében Brüsszel kezet nyújthatna végre felénk, azokkal a milliárdokkal, melyeket Olaszország ad Európának évente".
   
Szicília volt kormányzója, Nello Musumeci, aki most a polgári védelemért felelős miniszter, a Tunéziában erősödő politikai és gazdasági válsággal magyarázta az útra kelő bevándorlók számának jelentős növekedését. Időzített bombához hasonlította az észak-afrikai ország helyzetét. Korábban a belügyi államtitkár, Nicola Molteni jelezte, hogy Tunézia és Líbia irányából több százezres migrációs áramlat indulhat el.
   
Mindeközben az olasz hatóságok ideiglenesen lefoglalták Lampedusa kikötőjében a Louise Michel nevű NGO-hajót, amely szombaton mintegy 180 migránssal a fedélzetén kötött ki a szigeten. A civilhajó működtetését többek között az ismert utcaművész, Banksy finanszírozza.
   
A parti őrség közleménye szerint a hajó legénysége megsértette az idén hatályba lépett, törvényerejű migrációs rendelkezést, amelynek értelmében az NGO-k hajóinak egy mentést követően haladéktalanul el kell indulniuk egy kikötő felé, ahelyett, hogy további bárkákra várakozzanak. A Louise Michel ennek ellenére négy műveletet hajtott végre menedékkérők felvételére. A hatóságok hangsúlyozták, hogy a civilhajó nem követte a parti őrség utasításait, és ezzel akadályozta a hatósági mentési műveleteket.
   
A német felségjelzésű Louise Michel kapitánya, Pia Klemp neve már nem ismeretlen a hatóságok előtt, mivel 2017-ben a szintén lefoglalt Iuventa hajó kapitányaként vizsgálatot indítottak vele szemben az illegális migráció elősegítése címén.
   
Egy lampedusai orvos, Francesco D'Arca a Corriere della Sera napilapnak kifejtette, hogy a szigetre érkezők között megugrott a várandós nők száma. Azt állította, hogy az embercsempészek ingyen átkelést biztosítanak a terhes nők és a kisgyerekek számára, mert tudják, hogy minél több van belőlük a hajókon, a hatóságok annál gyorsabban engedélyezik a kikötést.

MTI
Címkék:
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • Bűnözők a törvényhozásban
    Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
  • Az Agitprop figyelt
    Az idő előrehaladtával a falak egyre inkább eltolódtak egymástól, és a falon való minimális átlépést a rendszer már nem büntette úgy, mint a Kádár-korszak korai éveiben, vagy mint a Rákosi-korszakban – elemzi az 80-as évek második felének hazai újságírását Sz. Nagy Gábor történész.
  • Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát
    A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.
  • Fát ültettek fradisták a Budakeszi Vadasparkban
    Dibusz Dénes, az FTC kapusa, aki csapattársai, Varga Barnabás és Botka Endre társaságában aktívan is közreműködött a faültetésben, hangsúlyozta: fontosnak érzik, hogy az edzések és a játék mellett a társadalmi felelősségvállalásból is kivegyék a részüket és óvják a környezetet.
MTI Hírfelhasználó